< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Horthyt nem lehet mentegetni//Horthy no puede ser excusado

| Mobile | RSS

Horthyt nem lehet mentegetni//Horthy no puede ser excusado

Horthyt nem lehet mentegetni

Horthy Miklós nem titkoltan antiszemita volt. Kormányzóvá megválasztását követően, 1920-ban nem esett nehezére aláírni a numerus claususként elhíresült törvényt, amely az egyetemi felvételnél a nemzethűségi és erkölcsi szempont mellett kívánatosnak tartotta, hogy az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségek aránya az országos arányszámot érje el. A törvény végrehajtási utasítása az izraelita vallást külön nemzetiségnek tekintette, és hat százalékban állapította meg a közülük felvehetők arányát. Ezzel új hagyomány vette kezdetét Magyarországon: a kirekesztés hagyománya. A hivatalos politika, Horthyval az élen az 1918-as demokratikus forradalmat, valamint az 1919-es Tanácsköztársaságot és a bennük vezető szerepet vállaló zsidó származásúakat tette felelőssé Trianonért. Horthy 1943 áprilisában Adolf Hitler és külügyminisztere Joachim Ribbentrop vádjaira válaszolva hangsúlyozta: Magyarország dicsekedhet azzal, hogy az első volt a világon, amely fennhangon hitet tett az

(Forrás: 24.hu, karma1 által)

fecsego.eu/propeller

Horthy no puede ser excusado

Miklós Horthy no era secretamente antisemita. El gobernador después de la elección, en 1920, no cayó a firmar famosa la ley claususként numerus difícil, que espera por la lealtad nacional y los aspectos morales de la universidad disparado a calificar cada razas nación y nacionalidades que viven en el país debe alcanzar el número de la tasa nacional. La orden de ejecución de la ley consideró que la religión judía era una nacionalidad separada, y encontró que la proporción de ellos era del seis por ciento. Esta es una nueva tradición en Hungría: la tradición de la exclusión. La política oficial de la Horthy hizo dirigir la revolución democrática de 1918 y 1919 del Consejo de la República y un papel principal en la toma de ellos los judíos responsables Trianonért. Horthy en abril de 1943 en respuesta a las acusaciones ministro de Asuntos Exteriores Joachim Ribbentrop de Adolf Hitler e hizo hincapié en que Hungría puede presumir el hecho de que fue la primera en el mundo que tiene la fe en voz alta

(Fuente: 24, por karma1)

fecsego.eu/propeller

Leave a Reply 110 megnézve, 1 alkalommal mai nap |