< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: Óriáslábú és fejetlen emberekről is meséltek az ókor és középkor ismeretlen vidékeket leíró tudósai

| Mobile | RSS

Óriáslábú és fejetlen emberekről is meséltek az ókor és középkor ismeretlen vidékeket leíró tudósai

2018. szeptember 15. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

Óriáslábú és fejetlen emberekről is meséltek az ókor és középkor ismeretlen vidékeket leíró tudósai

Hosszú évszázadokon át mindenki elhitte a messzi földről hazaért utazók nagyotmondó beszámolóit. Nem kellett volna.

A rejtélyes Keletre és Afrikába indult utazókon egészen a modern korig óriási nyomás volt, hiszen hazaérésük után mindenki a sosem látott országok lakóiról és tájairól szóló beszámolóikra volt kíváncsi – nem is meglepő, hogy sokan akarva, vagy épp akaratlanul túlszínezték azokat, életet adva olyan fiktív lényeknek, mint a XVI. században többek által is említett felbukkanó tengeri püspökök és a tengeri papok, melyek jó eséllyel eltévedt óriás tintahalak, rozmárok, vagy épp angyalcápák lehettek.

A két legfurcsább legendás víziszörny: a tengeri püspök és a pap

Fogalmunk sincs, hogy abban a korban mit szedtek a hajósok, de ha tudnánk, akkor sem kérnénk belőle.

Hasonló módon születhetett meg a szörnyvilág két másik csodája, a monopod (=egyláb), vagy Sciapod (=árnyékláb) néven feltűnt lény, valamint a Blemmyai, vagy Sternophthalmoi (=Mellkasszemek) is. Ma őket mutatjuk be.

Az ókori enciklopédista idősebb Plinius élete munkája, a 77-ben közzétett, a természettudományokról való összes tudást egy óriási könyvbe zsúfoló Naturalis Historia lapjain írja:

“[A kr. e. 4. században élt görög történetíró] Ctesias nyugatra tőlük talált olyan embereket, akiknek nincs nyakuk, szemeik pedig a vállaikon vannak. […] Ő mesélt egy másik, Monocoli néven ismert emberfajról is, akiknek csak egy lábuk van, de meglepően fürgén tudnak haladni. Ugyanezeket az embereket Sciapodákként is ismerik, hiszen a legnagyobb hőségben szokásuk a hátukon feküdni, a lábuk árnyékával védve magukat a naptól.”,

megerősítve a történetírás atyja, a kr. e. ötödik században élt görög Hérodotosz úttörő műve, a Hisztoriai (Történelem) állítását:

“Líbia északi tája, ahol a nomádok élnek, alacsonyan fekszik és homokos egészen a Triton folyóig; tőle nyugatra, ahol a földművesek élnek, számtalan, fákkal benőtt, vadállatokkal teli hegy áll. Ezen a tájon óriáskígyók és oroszlánok, elefántok, medvék és áspiskígyók, szarvakat viselő szamarak, valamint kutyafejű és fejetlen emberek élnek, akiknek a mellükön van a szeme, ahogyan a líbiaiak mondják […]”

A korai könyvnyomdászat legfontosabb munkája, az 1493-ban készült Nürnbergi (Schedel) Krónika részlete

 

Egy hangyacsápnyival sem gyengébb, de klasszisokkal józanabb említés Szent Ágostoné, aki Isten városáról című, tizenöt éven át készült munkájának egyik könyvében említetteőket:

“Mesélnek olyan fajtáról is, akiknek két lábfejük, de csak egy lábuk van, és csodásan gyorsak, pedig még a térdüket sem hajlítják: Skiopodoknak hívják őket, mivel a nagy melegben a hátukon fekszenek, és a lábfejeikkel árnyékolják magukat. Másoknak fejük sincs, szemeiket pedig a vállaikon hordják; […] Nem kell elhinnünk mindent, amit hallunk ezekről a szörnyűségekről.”

Az 1000 körül született, XI. és XII. századi másolatokban ismert, óangol nyelvű A Kelet Csodái részlete

 

Már a XIV. században kiderült, hogy nincsenek is árnyéklábúak, de ez sajnos senkit nem érdekelt

Az Ázsia több országában, így a Volga vidékén, Pekingben és India több városában is járt ferences hittérítő, Marignolli János (1290 körül-1357 után) indiai útjáról írt beszámolójában lebbenti le a fátylat a megoldásról:

“Az igazság az, hogy semmiféle ilyen nép nem létezik, bár néhol egy-egy szörny[szülött] felbukkanhat. […] Az indiaiak gyakran sétálnak meztelenül, és szokásuk egy sétabotra tűzött apró sátortetőt vinni magukkal, ami kinyitva megvédi őket a naptól és az esőtől. Chatyrnak hívják; vittem magammal egyet Firenézbe is. Ez az, amit a mesélők lábként emlegettek.”

A magyarázat egészen figyelemre méltó, sőt, hihető is, hiszen az első modern esernyő csak 1710-ben, Párizsban készült el, férfiak pedig még hosszú évtizedeken át nem hordták, sőt, Nagy-Britanniában egyenesen puhány, férfiatlan lényekként tekintettek rájuk.

Angliában egykor puhánynak tartották az esernyőt használó férfiakat

Nem bírod az esőt? Mi vagy te, fehérnép? – gondolták okos polgártársaikról a rommá ázó britek.

Élő, vagy élettelen példányaikkal természetesen senki sem találkozott, ettől függetlenül azonban még a nagy földrajzi felfedezések korában, hosszú évtizedekkel Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése (1415-1460), illetve Bartolomeu Dias Afrika legdélibb pontja, valamint a Jóreménység fokának vízen való elérése (1488) után is feltűntek a minden tudást gyűjtő és röviden összefoglaló könyveiben – így például Sebastian Münster a világ történetét összefoglaló, 1544-ben kiadott Cosmographiájában:

Balról jobbra: az arcát az ersős napfénytől óriási lábfejével védő, napallergiás Sciopod, az egy szeméről felismerhető küklopsz, a kétarcú Pygmie, az arcát mellkasán hordó Blemmyai és a kutyafejű Cynocephalus

 

Ulisse Aldrovandi 1642-es Monstrorum historiájában:

Vagy épp Fortunio Liveti 1616-ban írt De Monstris-ának 1665-ös kiadásában, ahol a szemek rejtélyes módon a lapockára, a fülek pedig a vállakra kerültek:

A XVII. századra aztán helyreállt a világ rendje: eltűntek a szörnyek, és átvették a helyüket a többé-kevésbé jól ábrázolt, frissen felfedezett állatok képei, egyre többen tanultak meg olvasni, Európa pedig örökre megváltozott.

fecsego.eu/hír24

Leave a Reply 58 megnézve, 1 alkalommal mai nap |