< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Ennyi volt: nem engedélyezték Gyurcsányék tüntetését – A DK üzent Orbánnak és Erdogannak

| Mobile | RSS

Ennyi volt: nem engedélyezték Gyurcsányék tüntetését – A DK üzent Orbánnak és Erdogannak

Ennyi volt: nem engedélyezték Gyurcsányék tüntetését – A DK üzent Orbánnak és Erdogannak

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke /Fotó: Weber Zsolt

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke /Fotó: Weber Zsolt
Blikk-információ

Erdogan budapesti látogatása ellen tiltakozott volna a DK a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, ám a tüntetést betiltották. A DK azt mondja, ennek ellenére valahogy máshogy, de tudatni fogják “a két diktátorral”, hogy “ellenséges területen” vannak.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett párt a közleményében azt írja, hogy ők a gyülekezési törvénynek megfelelően már jó előre bejelentették a rendőrségen, hogy tüntetni fognakOrbán Viktor és Erdogan török elnök találkozója ellen. A DK a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt szeretett volna tüntetni, ugyanis információk szerint az örök elnök oda is ellátogat majd. „A rendőrség tegnap hivatalos határozatban tiltotta be a DK tüntetését. Az európai magyarok gyülekezési jogát a rendőrség az új gyülekezési törvény alapján tiltotta meg, miszerint nemzetközileg védett személy érkezik.” – írják.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak és közben szimbolikus értékűnek is tartja, hogy „az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait.” – áll a közleményükben, melnyek teljes szövegét Molnár Csaba EP képviselő, a DK ügyvezető alelnöke jegyez, és itt olvasható:

“A Demokratikus Koalíció a napokban életbe lépett gyülekezési törvénynek megfelelően jó előre bejelentette a Rendőrségen, hogy az Ellenállás keretében tüntetni fog Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozója ellen. Mivel információink szerint a kormány a függetlenségét frissen elveszteni látszó MTA-ra is szervezett a török elnökkel egy látogatást, a DK az Akadémia épülete előtt akart tüntetni az illiberális diktátortalálkozó ellen. A Rendőrség tegnap hivatalos határozatban tiltotta be a DK tüntetését. Az európai magyarok gyülekezési jogát a Rendőrség az új gyülekezési törvény alapján tiltotta meg, miszerint “nemzetközileg védett személy érkezik”.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak és szimbolikus értékűnek tartja, hogy az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait. Orbán megmutatja a példaképének, hogy ő is semmibe veszi állampolgárai jogait. A DK szerint az európai magyarokat nem lehet elhallgattatni! Ha a gyülekezésünket korlátozzák, akkor máshogy fogjuk a két diktátor tudtára adni, hogy ellenséges területen, az Európai Unióban vannak. “

(ATV

fecsego.eu/Blikk.hu
Leave a Reply 114 megnézve, 1 alkalommal mai nap |