Fotó: Czeglédy bíróság elé vitte Marsi Anikót, Gönczi Gábort és Andor Évát

ITTHON Gergely Zsófia 2018. október. 10. 11:22

Fotó: Czeglédy bíróság elé vitte Marsi Anikót, Gönczi Gábort és Andor Évát

Vádlott lett a Tv2 kirakatembereiből: Marsi Anikónak, Gönczi Gábornak, Andor Évának, valamint a hírigazgató Kökény-Szalai Viviennek abban a rágalmazási perben kellett bíróság elé állnia, amelyet Czeglédy Csaba kezdeményezett ellenük. Andy Vajna csatornájának Tények című műsorában rendszeresen mondanak be/olvasnak fel másokat lejárató állításokat jelentősebb következmények nélkül, az egyik ilyen miatt most magánvádas büntetőeljárásban kell felelniük.

A NER-úthengerrel legyalult média világában ritka pillanatokat örökítettünk meg kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján: Marsi Anikónak, Andor Évának és Gönczi Gábornak és a Tv2 két további munkatársának meg kellett jelennie a bíróság előtt egy rágalmazás miatti büntetőperben. A hírigazgató Kökény-Szalai Vivien nem jött el, pedig ahogy megírtuk, valamennyiük ellen Czeglédy Csaba kezdeményezett magánvádas eljárást a róla készített lejárató riportok miatt.

A baloldali politikus-jogász a Tények riportjai miatt egyrészt sajtópert kezdeményezett, de ezzel párhuzamosan rágalmazás, „hamis és valótlan tartalmú felvétel készítése és nyilvánosságra hozatala miatt” büntetőfeljelentést is tett Kökény-Szalai Vivien és bűntársai ellen. Így kerültek a magánvádas eljárásban a bíróság elé, amely kedden tartotta első meghallgatásukat.

„Marsi Anikót, Andor Évát és Gönczi Gábort a bíróság tájékoztatta a jogaikról, majd feljelentettből valamennyien vádlottak lettek” – mondta Litresits András, Czeglédy ügyvédje. Védence a keddi meghallgatáson kitartott a magánvád mellett, mint a bíróság kérdésére elmondta, nem kértek tőle bocsánatot, így nincs mit elfogadnia és elállni a folytatástól.

Marsi és Andor igyekszik a tárgyaló felé

Fotó: Máté Péter

Az előzetes letartóztatásban lévő baloldali politikus megpróbált indulni az április 8-i országgyűlési választáson, az ajánlásokat összegyűjtve képviselő-jelöltként egy napra szabadlábra is került, de újra visszavitték a börtönbe. Az indulása így meghiúsult, Andy Vajna csatornája viszont több olyan anyagot készített róla a kampányhajrában, amelyek összefüggésbe hozták több ellenzéki párt pénzelésével, Gyurcsány Ferenccel, de még a Jobbikkal is. Ezek közt volt az is, ahol a Tv2 utólag Zuschlag Jánost dobta be tanúként, hogy vele támasszák alá a Czeglédyről készült riportjukat – bár ez eddig inkább visszaütött, mert a börtönviselt exszocialista abba a másik eljárásban véletlenül a hvg.hu tudósítójának jelenlétében jelentett a Tv2 hírigazgatójának.

Fotó: hvg.hu

A büntetőügy várhatóan még ősszel folytatódik, a fejleményeiről a hvg.hu be fog számolni.

A Tv2 ügyvédje ebben az eljárásban is az a Szabados Gergő volt, aki rendszeresen képviseli a Vajna-csatornát, így ő próbálta – totálisan sikertelenül – meggyőzni a bíróságot arról is, hogy a Spéder Zoltánról készült karaktergyilkosságra valójában fontos közügyek miatt volt szükség.

Czeglédy Csabát Szegedről szállították a pesti bíróságra

Fotó: Máté Péter

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg – az ügyről szóló összes hírünket itt megtalálja!

fecsego.eu/hvg hu