< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Kilép az LMP-ből a párt egyetlen EP-képviselője

| Mobile | RSS

Kilép az LMP-ből a párt egyetlen EP-képviselője

Kilép az LMP-ből a párt egyetlen EP-képviselője

Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője – tudta meg az Index. Meszerics levélben tájékoztatta elhatározásáról és annak okáról a párt elnökségét, amiben azt is közölte: hétfői hatállyal lép ki, és kedden, a Facebookon hozza nyilvánosságra a döntést.

Meszerics azt írja, az LMP-kongresszus eredményének ismeretében, hosszú, alapos megfontolás után döntött arról, hogy elhagyja az LMP-t. Szerinte a párt az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt.”

Az EP-képviselő szerint mostanra

olyan jelentőssé vált a távolság politikai meggyőződésem és a párt irányvonala között,

hogy az LMP-tagságát október 22-én megszünteti. „Kérlek ne hívjatok, ne akarjatok meggyőzni” – zárul az elnökségnek írt levele.

Az biztos, hogy az LMP-nél a tavaszi választás óta, hiába érte el a párt az eddigi legjobb eredményét, forr a levegő. Lemondott mindkét akkori társelnök, Hadházy Ákos és Szél Bernadett – azóta a pártból is távoztak –, míg a párt kampányfőnökéről, Schmuck Erzsébetről kiderült, hogy a fideszes oligarcha Schmitt Máriával – az LMP-s Ungár Péter édesanyjával – egyeztetett a választások előtt. Az LMP-ben számos kizárási és fegyelmi ügy, valamint és etikai bizottsági eljárás követte egymást.

A párt a hétvégén választotta meg új társelnökét, Keresztes László Lóránt mellé Demeter Mártát, akit csak a kongresszuson résztvevők kétharmada támogatott. Keresztes, valamint Ungár az elmúlt hetekben többször az LMP-Jobbik együttműködésről beszélt, Ungár ennek részeként javasolta azt is egy belső levélben, hogy álljanak ki Puzsér Róbert főpolgármestersége mellett. Kisebb vihart kavart az is, hogy Meszerics, bár ellenzéki párt delegálta az EP-be, nem szavazta meg a Sargentini-jelentést (egészen pontosan: nem szavazott a jelentésről).

Hogy Meszerics konkrétan mire gondol, azt tőle szerettük volna megkérdezni, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérni. Előbb Facebookon, majd telefonon kerestük, facebookos üzenetünkre nem válaszolt – bár a Messenger jelzése szerint látta azt –, telefonon csak annyit mondott, hogy nem kívánja kommentálni az értesülésünket. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője pedig telefonos megkeresésünkre annyit reagált, hogy ő erről most hall először, igaz, ma nem látta a levelezését.

google

Leave a Reply 114 megnézve, 1 alkalommal mai nap |