< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Az MVM leányvállalatai is kormánybarát civil szervezeteket támogatnak, rejtett pártfinanszírozást gyanít Demeter Márta

| Mobile | RSS

Az MVM leányvállalatai is kormánybarát civil szervezeteket támogatnak, rejtett pártfinanszírozást gyanít Demeter Márta

Az MVM leányvállalatai is kormánybarát civil szervezeteket támogatnak, rejtett pártfinanszírozást gyanít Demeter Márta

Határon túli médiára, Lezsák Sándor népfőiskolájára, Hegedűs Zsuzsa alapítványára – egyebek mellett ilyesmire áldoztak az MVM leányvállalatai. A cégcsoport vállalatainak 2010-2018-as civil támogatásait Demeter Márta, az LMP társelnöke adatigényelte ki. Részben – kilenc cégtől – meg is kapta, a többieket perli.

Nem kevés, összesen 18 leányvállalata van az állami MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek. Az 1300 milliárd forint árbevételű, több mint 9 ezer főt foglalkoztató vállalatcsoport anyacégének „civil” támogatási gyakorlatát korábban az Átlátszó mutatta be: a legnagyobb vihart természetesen a kormánytámogató CÖF félmilliárdos pénzelése kavarta. De egyebekben is a politikának kitett, zsugori és hipokrita donáció rajzolódott ki a közzétett adatokból.

A leányvállalatok támogatási gyakorlatát Demeter Márta kérdezte cégenként. A 18 vállalatnak a fele válaszolt, a többieket a politikus beperelte, ezek az eljárások folyamatban vannak. A válaszok alapján megkockáztatható, hogy az alma nem esett messze a fájától, azaz a leányvállalatok civilpénzelési szokása sok hasonlóságot mutat az anyavállalatéval.

Lévai Anikó, Kövér László és Hegedűs Zsuzsa kedvencei

Ráadásul átfedések is vannak: az anyavállalat is tömte például a Lévai Anikó-Kövér László alapította Nemzetközi Gyermekmentő szolgálatot, Hegedűs Zsuzsa Minden Gyermek Lakjon Jól! Alapítványát, a Rákóczi Szövetséget, valamint az erdélyi és felvidéki médiafinanszírozó Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítványt. Mit hoz a véletlen szerencse? Az MVM-leányok is támogatandónak találták ugyanezeket a szervezeteket.

A Demeter Márta által megkapott válaszokat, a támogatottak teljes listáját itt böngészheti. Mi az egymillió forintnál magasabb összegű adományozások közül szemezgettünk.

A legjelentősebb civilszponzor az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: sűrűn szedett 30 oldalas pdf-ben olvashatók a támogatásai. Ha csak a millió feletti tételeket nézzük, akkor is évente bőven egymilliárd forint felett fordítanak jótékony célokra. A legtöbb pénzt, évente félmilliárd forint körüli összeget a helyi energetikai szakgimnázium fenntartására adják. Kapott még számos egyéb olyan cél is, ami ellen nehéz lenne kifogást emelni: paksi dolgozókat segélyező alapítvány, a dolgozók sport és egyéb egyesületei, illetve más karitatív törekvések.

Ide, azaz a kifogástalan célok közé tartozhatna a „gyermek egészségügyi program megvalósítása” is. Kicsit árnyal a képen, hogy a Lezsák Sándor nevével fémjelzett, egyebekben is közpénzben fürdőző lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kapott erre a nemes ügyre 10 millió forintot még 2010-ben az atomerőműtől.

Az atomenergia ellentmondásos társadalmi megítélését is árnyalhatja – azaz Paks felé érzékenyítheti a Tolna megyei közvéleményt -, hogy az erőmű évente több százmilliós összeggel támogatja ilyen-olyan címen a környékbeli településeket a helyi tánccsoporttól a szomszéd falu nyugdíjas- és sportolói klubjáig, sőt, térségfejlesztési alapítványt is tett. Utóbbiban kurátor Máté Péter korábbi szekszárdi fideszes képviselő, jelenlegi polgármesteri tanácsnok és Varga Nelli, Bács-Kiskun megyei fideszes közgyűlési tag.

Külföldre finanszírozó szervezetek

Az összes MVM-leány (mármint azok, amelyek válaszoltak Demeternek) támogatási gyakorlatában megfigyelhető az erős rokonszenv a határon túli magyarság iránt. Sok kicsi sokra megy alapon több MVM-cég is a százezres-milliós tartományban segíti a Rákóczi Szövetséget, egy nagyságrenddel többel a Paks a nagyváradi Szent László Egyesületet, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz kötődő Identitás Egyesületet.

Az MVM Partner listáján találkoztunk a szintén EMNT-közeli Pro Partium, Recosntructio és Mikó Imre Egyesületek nevével: 10-10 millió forint támogatást kaptak 2012-ben. A Magyar Földgáztároló Zrt. a Kincses Kolozsvár Egyesületet segítette 2014-2017-ben évente 8-15 millió forinttal megrendezni a Kolozsvári Magyar Napokat.

Több MVM-cégtől is jutott pár millió a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványnak, amit a „Közpénzből épül a Fidesz erdélyi hátországa” című cikkünkben mutattunk be részletesen. Az alapítvány a Fidesz-székházba a kilencvenes évek elején bejegyzett Pro Minoritate udóda, Kövér László, Németh Zsolt és az ex-postabankos Madarász László hozta létre, vezető testületei fideszes háttérembereknek adnak sportállást. Legfontosabb tevékenységük, hogy évente részt vesznek a tusványosi fideszes szabadegyetem szervezésében.

Évente 50-100 millió forint, mikor, hogy landolt évről évre Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítványnál – de csak 2015-ig. Az erdélyi és felvidéki magyar nyelvű médiák kiadóiban érdekelt alapítványról szintén írtunk, egyebek mellett azt, hogy Simicska bábáskodott a létrehozásánál. A G-nap kenyértörése azonban a donorok szemében fontosabbnak bizonyult a támogatanadó célnál: a Határok Nélkül… forrásai elapadtak, aminek nyomán nehéz helyzetbe került a hozzá kötődő számos sajtótermék is.

Az alapítványnál zajló átalakulásokról szintén többször írt testvérblogunk, az Átlátszó Erdély itt és itt például, a szóban forgó cégnél dolgozó újságírók jelezték, hogy ők is ebből a cikkből értesültek arról, hogy mi a helyzet feléjük.

Fidelitas-közeli jótékonyság és diósdi Fidesz-propaganda

Másik régi ismerősünket, a Jövő Uniója Alapítványt is a szárnyai alá vette az MVM-csoport. Az MVM Partner dobta meg őket 10-10 millióval tavaly és az idén.

Az elsősorban fiatalok, gyermekek megsegítését ígérő alapítványról azt írtuk, hogy ezer szállal kötődik a Fidelitashoz: 2015-ös indulásakor a Fidelitas akkori alelnöke irányította, és az alapítvány körüli Fidelitas-káderek között felbukkan az Új Nemzedék Központ korábbi ügyvezetője, valamint egy, az üzleti életből hosszú évekre kitiltott menedzser is.

Honlapjukon fel is tűntetik a támogatókat, az MVM-csoportot, sőt, külön az MVM-es Mavirt is – amelyik nem válaszolt Demeternek -, de szerepel közöttük az állami Eximbank is.

Demeter képviselőnek feltűnt a listában a Jövő Háza Alapítvány MVM Partneres pénze is. Nem is az összeg nagysága miatt – ami 2015-2016-ban néhány millió forint volt -, hanem azért, mert az alapítvány a pénzt a Mi újság, Diósd? című kiadvány „támogatására” kapta. Márpedig a helyiek – mi is megkérdeztünk egy diósdi bennfentest – abszolút propagandalapként tartják számon az egy ideje inkább online elérhető újságot. A Facebook-oldalukat böngészve ez nem is kérdés egyébként, bár a nemzeti konzultáción túl a helyi kézimunka-tanodát is népszerűsítik.

Diósd egyébként a KDNP-s Aradszki András választókörzete. Aradszki 2014-2018-ban, vagyis a támogatás éveiben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára volt. Ekként – ha tulajdonosként nem is, mert az a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt ekkor -, de szabályozás tekintetében őhozzá tartozott az MVM-csoport is.

Demeter Márta (LMP) mindenesetre így látja:

“Az ügy a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felvetheti. Az adatok csak megerősítik azokat az eddig is gyakran elhangzott megállapításokat, hogy az állami cégek rendre kormány-közeli szervezeteket támogatnak, tekintet nélkül arra, hogy ezek a szervezetek társadalmilag fontosnak tűnő célok mögé bújnak, vagy egyszerűen csak helyi vagy magánérdekek képviselőiként tűnnek fel. Feltűnő az is, hogy több szervezet is duplán kapott az anyavállalattól és a leányvállalattól is támogatásokat. Nehéz itt másra gondolni, mint hogy így történik a teljes államot átszövő Fidesz-hálózat fenntartása.”

Rádi Antónia

Fotó: Szakál Szebáld/Átlátszó

fecsego.eu/atlatszó

Leave a Reply 91 megnézve, 1 alkalommal mai nap |