< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Simicska féltette az életét, még sugárzásmérőt is hordott magánál

| Mobile | RSS

Simicska féltette az életét, még sugárzásmérőt is hordott magánál

Új részleteket derített ki Simicska Lajos bukásának körülményeiről a Direkt36 tényfeltáró központ. A cikk szerint az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó időszakában az oligarcha arról beszélt a környezetének, hogy olyan figyelmeztetést kapott, amely szerint káros sugárzással akarják kiiktatni. Simicska úgy ítélte meg, hogy komoly helyről érkezett az információ, ezért két sugárzásmérő eszközt is beszerzett.

A Direkt36 szerint kezdetben még az sem volt egyértelmű, hogy Simicska harcba száll egykori szövetségesével és barátjával, Orbán Viktorral. Ugyan a 2014-es választások utáni beszélgetéseiken nyilvánvalóvá vált, hogy elválnak az útjaik (miután Orbán lépéseket tett Simicska gazdasági és politikai hatalmának visszavágására), de az oligarcha először még azzal próbálta lezárni a partnerséget, hogy felajánlotta Orbánnak, vegye meg a cégbirodalmát. A kormányfő erre nemet mondott, ezután mérgesedett el tovább a konfliktusuk.

A Direkt36 több mint harminc olyan forrással beszélt, akiknek közeli rálátása volt Simicska tevékenységére az elmúlt években. Az oligarcha nem reagált a szerkesztőség többszöri megkeresésére, és nem válaszolt az őt érintő kérdésekre Orbán Viktor hivatala sem.

A cikkben új részletek vannak arról a korábban a Népszava által is említett titkos videófelvételről, amelyet állítólag Simicska készített. Simicska már a miniszterelnökkel való konfliktusa elején közölte néhány hozzá közel álló emberrel, hogy készített egy videófelvételt, amelyen Orbánnal közös ügyeiről beszélt. A Direkt36 négy olyan forrással beszélt, akiknek Simicska mesélt a videóvallomásról, de egyikük sem látta magát az állítólagos felvételt, és a tartalmáról is csak korlátozott információik voltak. Egyikük szerint Simicska egy olyan régi történetet idézett fel, amelynek néhány részlete korábban már ismertté vált, de teljes egészében még nem tárta fel senki. Egy másik forrás szerint Simicska három helyen helyezte el a felvételt, és megüzente Orbánnak, hogy ha baja esik, akkor nyilvánosságra fog kerülni.

A hozzá közel állók szerint Simicska komolyan gondolta, hogy megpróbálja megállítani Orbánt. Annak alapján, amit a saját embereinek mondott, ebben részben a bűntudat vezette, és többször emlegette azt, hogy az a célja, hogy jóvá tegye a korábbi cselekedeteit, és ezért fektet be a korábban megszerzett pénzből a médiába – írja a Direkt36.

Fotó: Magyar Narancs/Németh Dániel

Simicska az elmúlt években nyíltan támogatásáról biztosította a Jobbikot, de legalább fél évvel a választások előtt rájött arra, hogy a pártnak nem sok esélye van megverni a Fideszt. Miután a Jobbik 2017. október 23-i rendezvényén csak néhány száz ember gyűlt össze, Simicska nem rejtette véka alá a csalódottságát munkatársai körében.

Így a választási kampány utolsó heteiben Simicska a hozzá közel állók szerint szokatlanul passzív volt. Nem szólalt meg nyilvánosan, és a háttérből sem adott ki olyan információkat, amelyek árthattak volna a kormánynak. A választás után hamar bezárta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, majd a Direkt36 információi szerint az oligarcha április végén üzente meg egy közvetítőn keresztül Orbánnak azt, hogy „ha szabadon eltávozhat, akkor elad mindent”.

Tavaly július 4-én jelent meg a közlemény arról, hogy Simicska és családja eladja minden érdekeltségét, amelyek azóta Orbán környezetéhez tartozó emberek tulajdonába kerültek. Simicska láthatóan nehezen fogadta el az új helyzetet, a Direkt36 információi szerint a júliusi közlemény kiadása utáni napokban és hetekben többeket felhívott azzal, hogy vissza akarja csinálni az ügyletet. A hozzá közel állók szerint jellemzően akkor történtek ezek, amikor Simicska ittas volt, ilyenkor ugyanis – ahogy egy régi kollégája fogalmazott – „nem betompul az alkoholtól, hanem kiélesedik tőle, aktívabb lesz”.

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 103 megnézve, 1 alkalommal mai nap |