< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Közélet / Blog article: Eldőlt: Százak kerülnek az utcára, a kormány nem menti meg a nagy múltú magyar céget, bezzeg ha foci csapat lenne

| Mobile | RSS

Eldőlt: Százak kerülnek az utcára, a kormány nem menti meg a nagy múltú magyar céget, bezzeg ha foci csapat lenne

66 év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott, közölte a cég a Klubrádióval.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, így több mint 400 embernek mondtak fel. A termelés befejezését már január 18-án tudatták a dolgozókkal.

Azt is lehet tudni, hogy a cég nyár óta 200 dolgozót küldött el, pedig a 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát – írja a napi.hu.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott – írta a cégre hivatkozva az MTI tavaly áprilisban.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 2014 és 2016 között évente 3,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett szerény nyereséget termelt tulajdonosainak, rendre 16-16 millió, majd 56 millió forintot – derül ki a cégadatokból.

A fordulat 2017-ben következett, az évben a forgalma jelentősen, egymilliárd forinttal 4,8 milliárd forintra bővült, de a társaság veszteséget termelt: a mérlege 218 millió forintos mínuszt mutatott az év végén. A költségei nagyon megemelkedtek: az anyagjellegű ráfordítások (anyagköltség, igénybe vett szolgáltatások, eladott áruk beszerzése) az előző évi 2,9 milliárd forintról 4,1 milliárdra nőttek, míg személyi kiadások mintegy 120 millióval 782 millió forintra.

A cég likviditási problémákat jelölt meg a háttérben, legalábbis ez derül ki Bodó Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár írásbeli válaszából, amelyet Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő Mi lesz a szarvasi “vasipari” dolgozóival? című kérdésére adott.

Kiderült a válaszból az is, hogy állami menőövet nem kap a cég, bezzeg ha egy foci csapat lenne.

A lap szerint a cég likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett ikeás lámpamegrendelésének visszaesése okozta.

Úgy tudják, a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek, méghozzá jelentős mennyiségben. Ez az Ikea PS 2014 nevű lámpáját jelenti.

fecsego.eu/HírHugó

Leave a Reply 158 megnézve, 1 alkalommal mai nap |