< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Közélet / Blog article: Tisztelt főszerkesztő Úr/Kedves barátom Oláh István László!

| Mobile | RSS

Tisztelt főszerkesztő Úr/Kedves barátom Oláh István László!

2019. február 6. | hozzászólás | EU Sajtószoba, Közélet

Kedves Oláh István László!

Gyurcsány Ferenc

         Mint azt talán már tudod, február 9-én, most szombaton megtartom 15. évértékelő beszédemet, amit az ATV-n tudsz majd követni. Ezzel azonban még nem fog véget érni a hétvége politikailag izgalmas része. Másnap, azaz 10-én vasárnap ugyanis Orbán Viktor is évértékelőre készül a Várkert Bazárban. Nem kellene megvárnunk, hogy megnyugodjon és azt higgye, már nem kell tömegtüntetésektől tartania a közeljövőben. Ennek örömére minden ellenzéki párttal együtt mi is ott leszünk, hogy tüntetéssel mutassuk meg a miniszterelnöknek, hogyan értékeljük a “munkáját”.

Kérlek gyere el Te is és tüntessünk együtt az “Értékelni jöttünk!” nevű összellenzéki tüntetésen, most vasárnap 17 órától Budapesten, a Budai Várnál, a Szent György téren!

Gyülekezzünk 16 órától, tüntessünk Orbán irodája előtt, majd vonuljunk az ellenzéki pártokat ellehetetlenítő Állami Számvevőszék irodája elé! Ha ott leszel, akkor az alábbi linken tudod jelezni a részvételed:

https://www.facebook.com/events/2595451027148186/

         Mutassuk meg a hatalomnak, hogy az európai magyarok nem nyugszanak, amíg ez a kormány meg nem bukik! Számítok Rád!

Barátsággal

            Gyurcsány Ferenc 

Tisztelettel és köszönettel!

Leave a Reply 158 megnézve, 1 alkalommal mai nap |