< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Bemutatjuk a képviselőt, aki 1,5 milliárdot tett láthatatlanná a vagyonnyilatkozataiban

| Mobile | RSS

Bemutatjuk a képviselőt, aki 1,5 milliárdot tett láthatatlanná a vagyonnyilatkozataiban

Nincs még egy parlamenti képviselő, aki annyi állami és uniós támogatást kapott volna tavaly, mint ő. Ráadásul nem csak 2016-ban, hanem a korábbi években is sikeresen gyűjtötte az állami pénzeket: a résztulajdonában lévő cég 2012 óta kiemelkedően sok, összesen több mint 2,5 milliárd mezőgazdasági támogatást szerzett. Ebből azonban csak 925,5 milliót tüntetett fel, a pénz többi része sehol sem jelenik meg a vagyonnyilatkozataiban.

A fideszes Farkas Sándorról van szó, aki nem tartozik sem a sokat szereplő, sem a legvagyonosabb képviselők közé. A képviselőség mellett azonban meglehetősen aktív a politikai és az üzleti életben is: vezeti a csongrádi Fideszt, kormánybiztos, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke.

Farkas azzal magyarázta a 1,5 milliárdos különbséget, hogy minden évben csak az arra az évre megítélt támogatásból már megkapott pénzeket vallotta be, a később kifizetetteket nem. Arra a felvetésünkre, hogy így viszont a támogatás egy része sehol sem jelenik meg a nyilatkozataiban, annyit felelt: „Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi.”

Ez azért komoly probléma, mert a vagyonnyilatkozati rendszer célja éppen az lenne, hogy követhetővé tegye a képviselők anyagi gyarapodását. A Direkt36 több cikkben foglalkozott már a képviselő vagyonnyilatkozatok hiányosságaival. A legfrissebb bevallások pedig ismét rámutatnak, hogy a rendszer lazasága miatt nem tudja betölteni feladatát. A nyilatkozatok kitöltésének szabályai nem teljesen egyértelműek, ami miatt könnyű hibázni. Aki pedig szándékosan közöl félrevezető információkat, annak nem kell szembenéznie semmilyen komolyabb retorzióval. 

Másfél milliárddal kevesebb lett. Maradhat?

Az országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatuk utolsó pontjában kell feltüntetniük, hogy kaptak-e akár a saját nevükben, akár cégeiken keresztül uniós vagy állami támogatást. Ez lehet akár egy vállalkozásfeljesztési uniós pályázatból származó támogatás is, de a vagyonnyilatkozatokban leggyakrabban a különféle agrártámogatások bukkannak fel. Akinek földbirtoka van, vagy a mezőgazdasághoz más módon köthető tevékenységet végez (például méhészkedik), az különböző jogcímeken részesülhet támogatásból.

A Direkt36 nonprofit szervezet. Ha fontosnak tartod a tényfeltáró újságírást, támogasd a munkánkat!

A kifizetett agrártámogatások listája nyilvános, a támogatások adatai a Magyar Államkincstár honlapján érhetők el éves bontásban. Az agrártámogatásokat mindig egy adott évre ítélik meg, de egy részét csak a következő évben fizetik ki. A kincstár listája az egy adott évben kifizetett támogatásokat sorolja fel, függetlenül attól, hogy melyik évre ítélték meg. A Direkt36 a kincstár kifizetési listáját vetette össze a képviselők legújabb, február 1-jén nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiban szereplő adatokkal. Mivel a vagyonnyilatkozatban a képviselőknek is az egy év során megkapott támogatásokat kell feltüntetniük, a nyilatkozatuknak elvileg egyeznie kell az online elérhető állami adatbázissal.

Az agrármérnök végzettségű Farkas Sándor résztulajdonosa és igazgatósági elnöke az évente 80-300 millió forint nyereséget termelő fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt-nek, ahol a felesége vezérigazgató. Az államkincstár adatai szerint 2016-ban több mint 243 millió forint mezőgazdasági támogatást fizettek ki a cégnek, ami területalapú támogatásokból, tejtámogatásból, húsmarhák és tejtermelő tehenek után járó támogatásból, illetve cukorrépa és fehérjenövények termesztésére adott támogatásból jött össze. Farkas a januárban leadott vagyonnyilatkozatában több részben összesen 145 189 343 forint támogatást vallott be, ami majdnem százmillióval elmarad a kincstár adataitól.

Ráadásul nem csak idén követte el ezt a hibát, korábbi bevallásaival is hasonló a helyzet. Tavaly az adatbázis szerint 489,3 millió forintot kapott a Kinizsi 2000 Mgzrt, Farkas viszont csak 162 millió forintot írt be ebből a vagyonnyilatkozatába, azaz több mint 327 milliót kihagyott. 2012 óta minden évben az állami adatbázisban szereplőnél kevesebb támogatást vallott be, a különbség azóta több mint másfél milliárd forint.

Melyik képviselő mennyi támogatást hagyott ki a vagyonnyilatkozatából? Forrás: Direkt36

Farkast megkérdeztük az eltérés okáról előbb írásban, utána pedig személyesen is. A különbséget azzal magyarázta, hogy „a 2016. január 1. és december 31. között érkezett pénznek egy része nem a 2016. évi, hanem a késedelmesen kifizetett 2015. évre szóló támogatás”, és úgy értelmezte a szabályokat, hogy a vagyonnyilatkozatban csak az adott évre megítélt és ki is fizetett támogatásokat kell bevallani. Ugyanígy járt el a korábbi években is. A Parlament folyosóján ehhez annyit tett még hozzá, hogy nem tartja lényeges különbségnek, ha beírt volna a vagyonnyilatkozatában még 300 millió forintot, mert neki abból a pénzből „tíz fillér nem jár, mert osztalék nincs a cégben, én fizetést nem kapok a cégből”.

Kihagyott cégek, elfelejtett fizetés

Farkas a vagyonnyilatkozata többi részét is felületesen töltötte ki. Idén és tavaly is két céges érdekeltséget tüntetett fel benne: a Kinizsi 2000 Mgzrt. mellett a feleségével közös tulajdonában lévő Magrárius Kft-t. A cégadatbázis szerint azonban Farkas ezeken kívül több más cégben is jelen van. Résztulajdonosa a durva helyesírási hibát tartalmazó néven bejegyzett Fábiáni Lovas-túrizmus Kft-nek, ami válasza szerint „tévedésből maradhatott ki” a vagyonnyilatkozatából. A cégadatbázis szerint résztulajdonos a Szentesi Árpád Nagybani Piac Kft-ben is, amiről pedig azt mondta, „én komolyan mondom, hogy az életemet tettem volna rá, hogy nekem ott nincs részem”, ezért nem is írta be a vagyonnyilatkozatába. Miután írásban megkérdeztük, ellenőrizte, és kiderült, hogy 16 éve a feleségével együtt beléptek a cégbe, de azóta nincs kapcsolata vele, és a részesedése is elenyésző, jóval kevesebb, mint egy százalék. Farkas megígérte, hogy ennek ellenére javítja a vagyonnyilatkozatát, és beírja ezt a céget.

Farkasnak a Kinizsi 2000 Mgzrt-n keresztül két további cégben, az Alföldi Tej Kft-ben, illetve a Fábiánsebestyéni Húsüzem Kft-ben is van tulajdonrésze. Magyarázata szerint ezeket azért nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, mert nem közvetlenül tulajdonos, semmi kapcsolódása nincs a cégekhez, és Kinizsi 2000 sem kapott semmit ezekből a cégekből tavaly.

Egyéb jövedelmeinél is hibázott. Mindössze annyit tüntetett fel idén, hogy földművelő, egy családi gazdaság tagja, és ebből a tevékenységből a felvásárlók kifizetéseinek köszönhetően volt 5,1 millió forint jövedelme. Pedig amellett, hogy ő a Fidesz csongrádi elnöke, 19 éve képviselő és ugyanennyi ideje a parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja, Farkasnak egy sor egyéb tisztsége is van: tavaly óta ő az elnöke a Magyar Állattenyésztők Szövetségének, ő vezeti a tavalyelőtt fogathajtó vb-t rendező Kinizsi Sport Klubot és kormánybiztosként irányítja a mezőhegyesi ménesbirtok újraszervezését. Utóbbi tisztségéért a törvény szerint államtitkári illetmény illeti meg, ami jelenleg 997 200 forint.

A vagyonnyilatkozatban a képviselőknek fel kellene tüntetni minden olyan jövedelmet, amit az országgyűlési munkájukon felül kapnak. Farkas válasza szerint a kormánybiztosi megbízásáért járó jövedelmet haladéktalanul pótolni fogja a vagyonnyilatkozatában, míg a két civil szervezetben betöltött elnöki posztért nem kap juttatást. 

Egy államtitkár, aki szerint az nem úgy van

Bár Farkas esete a legkirívóbb, nem ő az egyetlen, akinek a nyilatkozatában szereplő agrártámogatási adatok nem egyeznek meg az állami adatbázisban megtalálhatókkal. Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium fideszes államtitkára saját és két cége nevében is kapott támogatásokat. A saját nevében kapott 150 ezer forintot pontosan tüntette fel. Két cége után összesen 76 millió forint támogatást vallott be, de az állami adatbázis szerint 95,7 milliót kaptak. A korábbi években pedig csak annyit írt be az agrártámogatásokhoz, hogy „jogszabály szerint” kapott ő is és a cégei is.

Jeleztük Czervánnak, hogy a nyilatkozatában és az állami adatbázisban szereplő összegek nem egyeznek és megkérdeztük tőle, hogy mi az eltérés oka. Erre annyit válaszolt írásban, hogy a vagyonnyilatkozataiban szereplő összeg azonos a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által tavaly kiadott határozatokban, valamint a bankszámlakivonatokban szereplő összeggel, és ezek egyeznek a hivatal oldalán január 11-én szereplő adatokkal is. Czerván válasza után újra ellenőriztük az adatbázist, de ott továbbra is közel 20 millióval több támogatás szerepel, mint amennyit az államtitkár bevallott. Kérdésünkre a Magyar Államkincstár is azt állította: kizárt, hogy az ő adatbázisukban olyan összegek szerepeljenek a kifizetések között, amelyeket még nem utaltak el a képviselőknek.

Elrontotta a nyilatkozatát Sallai R. Benedek, az LMP képviselője is, pedig láthatóan nagyon igyekezett, ugyanis még a családtagjai által megszerezett támogatásokat is felsorolta a vagyonnyilatkozatában. Így is van azonban eltérés a bevallott összeg és az állami adatbázis számai között. Sallai tavaly magánemberként 6,2 millió forint agrártámogatást kapott, de ennek a vagyonnyilatkozatában csak alig több mint fele, 3,2 millió forint szerepel. Cége a nyilatkozata szerint 10,7 millió forint támogatást kapott, míg az adatbázisban 28,2 millió szerepel, azaz a vagyonnyilatkozatából hiányzik 17,5 millió forintnyi támogatás.

A képviselő azzal magyarázata a különbséget, hogy ügyvédje tanácsára csak a 2016-os évre megítélt támogatásokból már megkapott összeget írta be a vagyonnyilatkozatába, a 2015-ös támogatásból tavaly folyósított részt nem. Mint mondta: „lehet, hogy ebben tévedtem”.

Farkason, Czervánon és Sallain kívül még 15 képviselő nyilatkozta azt, hogy kapott állami vagy EU-s támogatást. Közülük csak háromnál egyeznek a nyilatkozatban és az állami adatbázisban szereplő adatok: ők Győrffy Balázs, Simonka György és Tiffán Zsolt fideszes képviselők. Az állami adatbázisban szereplőnél kevesebb támogatást vallott be a fideszes L. Simon László és Pócs János. Az eltérés mindkettőjüknél jóval kisebb, mint Farkasnál, és a különbséget mindketten azzal magyarázták, hogy az állami táblázatban lehet olyan összeg, amit ők majd csak idén kapnak meg. L. Simon azonban következetes volt és 2016-ról szóló nyilatkozatában feltüntette az egy évvel korábban megítélt, de csak tavaly kifizetett pénzeket. Pócs pedig bankszámlamásolatokkal igazolta, hogy a kifizetések és a nyilatkozatában szereplő összegek megegyeznek. Két képviselő, Földi László és Bányai Gábor kérdésünk után rögtön javították a vagyonnyilatkozatukat, és beírták a hiányzó összegeket.

Vannak olyan képviselők is, akiknél a másik irányba van eltérés. Az egyik ilyen kivétel Tasó László volt államtitkár, akinek tavalyig többször is hiányos volt a vagyonnyilatkozata, de miután a Direkt36 rámutatott ezekre, javította dokumentumokat. Tasó idén nem kevesebb, hanem 300 ezer forinttal több támogatást vallott be, mint amennyit a hivatalos adatbázis szerint kapott a földjei után. Megkérdeztük tőle, hogy ennek mi az oka, de egyelőre nem válaszolt. Font Sándor fideszes képviselő is pluszban tévedett, igaz, ő csak néhány tízezer forintot.

Olyan képviselők is vannak, akik az állami nyilvántartás szerint egyáltalán nem kaptak támogatást, mégis bevallottak valamennyit. Ilyen a fideszes Selmeczi Gabriella, aki félreértette a vagyonnyilatkozat sorait, tévesen írt be támogatásnak egy másmilyen bevételt, de jelezte, hogy hamarosan javítja a vagyonnyilatkozatát. Az LMP-s Hadházy Ákos pedig beírta, hogy kap évente 40 ezer forint földalapú támogatást, amit azzal indokolt, hogy a nevén lévő fél hektáros földet a szülei művelik, de a bevételt megkapja tőlük.

fecsego.eu/444.hu

Leave a Reply 165 megnézve, 1 alkalommal mai nap |