< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, EU Sajtószoba / Blog article: Túlóratörvény: nem a fizikai dolgozók, hanem a diplomások között bukott nagyot a Fidesz

| Mobile | RSS

Túlóratörvény: nem a fizikai dolgozók, hanem a diplomások között bukott nagyot a Fidesz

A Medián ügyvezető igazgatója szerint a nagyobbik kormánypárt kemény magjából morzsolódhattak le, főleg azok, akik értelmezték az elmúlt időszak eseményeit.

fecsego.eu/atv.hu

45-ről 38 százalékra esett vissza a Fidesz támogatottsága a szavazókorú népesség körében, 3 hónap alatt- derült ki a héten a Medián legfrissebb felméréséből.

Hann Endre ügyvezető igazgató az ATV Egyenes beszédben elmondta, elég ritka az ekkora méretű visszaesés, ami a felmérésük szerint főként Budapesten érzékelhető és kimagaslóan magas az aránya a diplomások körében. Itt 22 százalékot veszített a Fidesz, ami szintén nagyon ritka dolog- hívta fel a figyelmet Hann. Hozzátette: kicsi a minta a diplomások esetében, ezért magasabb a hibahatár, de így is hatalmas a visszaesés.

A Medián vezetője szerint a számok azt jelzik, hogy az értelmiség körében éleződik igazán ki most a feszültség, a lezárulni látszó CEU-ügy és az egyre jobban kiéleződő MTA-ügyek miatt, valamint a “rabszolgatörvénynek” nevezett módosítás miatt morzsolódhattak le ennyien. Hann ismertette, hogy nem is a fizikai dolgozók köréből veszített támogatókat a Fidesz, hanem a szellemi dolgozók közül, ami azt jelzi, hogy nem a közvetlen érintettség, hanem inkább a probléma átlátása, értelmezése lehetett a kiváltó oka a támogatók elvesztésének.

Hann Endre hozzátette:


nem más pártok javára történt a visszaesés, leginkább a bizonytalan, pártnélküli szavazók aránya nőtt, így arról lehet szó, hogy a Fidesznek a kemény magjából morzsolódtak le.

A nagyobbik kormánypárt így is toronymagasan vezet- folytatta a Medián ügyvezető igazgatója, aki szerint a Fidesz eddig is többször bizonyította már, hogy talál olyan témát, ügyet, vagy ígéretet, amivel ha rögtön nem is tudja az eredményt megfordítani, de kezelni tudja azt.

Beszélt végül az önkormányzati választásról és a főpolgármesteri előválasztásról is. Hann szerint a kutatások jelenleg azt mutatják, hogy a Jobbikkal együtt az ellenzéknek egyértelmű esélye van a főváros visszahódítására. A főpolgármester-választás nehezebb képet mutat, itt Tarlós vezet a Medián mérései szerint, de azt látni már, hogy egyértelműen Karácsony Gergely a fő kihívója. A kérdésre, hogy Puzsér Róbert bele tudna-e szólni a küzdelembe, Hann azt mondta: az ő szerepe elég kényes, mivel, ha indulni akar, azzal Karácsony Gergely helyzetét veszélyezteti. A mostani mérések azonban azt is megmutatják, hogy még így is a zuglói polgármester lenne az igazi kihívója a főpolgármesternek.

Leave a Reply 110 megnézve, 1 alkalommal mai nap |