< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Kedves Oláh István László Tisztelt főszerkesztő Úr!

| Mobile | RSS

Kedves Oláh István László Tisztelt főszerkesztő Úr!

2019. február 16. | hozzászólás | Közélet

Kedves Oláh István László!

Az Orbán-rendszer ezen a héten is megmutatta, hogy nem fog megállni. Újra és újra a hazánkra fog támadni, amíg hagyjuk. A Magyar Tudományos Akadémia ma nem tudja, hogy mi lesz vele holnap. Az a rengeteg magyar kutató, aki a világ bármely pontján megállná a helyét, mégis az életét tette fel arra, hogy a tudásával a hazáját szolgálja, még nem tudja, hogy kap-e fizetést fél év múlva. A kormány cinizmusát mutatja, hogy miközben arra hivatkoztak, hogy többen vesznek fel úgy fizetést az Akadémián, hogy közben nem dolgoznak, ma éppen a rombolást levezető Palkovics miniszterről derült ki, hogy havi  800 ezer forintot vett fel publikálás nélkül. Nekünk európai magyarként és hazafiként a leghatározottabban kell szembeszegülnünk azzal, hogy amit a legnagyobb magyar felépített, azt a legkisebb magyar lerombolja.

            De nem csak nemzeti tragédiát, hanem személyes tragédiát is okozott az Orbán-rendszer. Pécsen egy olyan kereszteződésben ütöttek el egy nőt, ahol az ott élők régóta panaszkodnak az Orbán Viktor veje által uniós pénzből felújított lámpákra. Egy ember meghalt, mert a lopott pénzért cserébe még az sem volt elvárás, hogy látni lehessen a lámpáknál. Az ügyben új nyomozást követelünk, mert nem hagyhatjuk büntetlenül sem a lopást, sem egy ember halálát.

            Ahogy eddig, ezentúl is minden héten meg fogunk harcolni ezzel az ádáz rendszerrel. Hol az utcán, hol a parlamentben, hol a tévéstúdiókban. Ez nem kevesebb, mint hazafias kötelességünk, minden európai magyar polgár hazafias kötelessége. Mi tesszük a dolgunk.

Barátsággal

            Gyurcsány Ferenc 

Leave a Reply 139 megnézve, 1 alkalommal mai nap |