< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kedves Oláh István László barátom/Tisztelt főszerkesztő Úr

| Mobile | RSS

Kedves Oláh István László barátom/Tisztelt főszerkesztő Úr

Gyurcsány Ferenc a DK Elnöke

Az ellenzék tavaly decemberben kezdődött tüntetéssorozata folytatódik, méghozzá a lehető legméltóbb napon, március 15-én. 

​Nemzeti ünnepünkön az ellenzék és a civilek ismét közösen tüntetnek, természetesen a DK is részt vesz ebben. Előtte azonban, ahogyan a többi ellenzéki párt is, a DK is egy saját tüntetéssel melegít be a közös megmozdulásra. Mivel a teljes magyar belpolitikában mi képviseljük egyedül az Európai Egyesült Államok eszméjét, meg kell mutatnunk a nemzeti ünnepünkön is, hogy miért vagyunk mi európai magyarok, miért vagyunk mi a legeurópaibb párt. Ahogy Jókai írta ’48-ról, “másodszor követelte a korszellem azt a csodát, mely eltörölje a régi, korhadt Magyarországot s alapot teremtsen az új, az Európában számot vető, szabad Magyarországnak”. Ez a mi küldetésünk is, a hazafiak ma is ugyanezért küzdenek. 

Találkozzunk március 15-én 13 órától Budapesten, az Egyetem téren! A tüntetésen én is beszédet mondok.

Ha ott leszel a tüntetésünkön, azt itt tudod jelezni:

https://www.facebook.com/events/263518734529682/

A tüntetést követően vonuljunk át együtt a közös ellenzéki megmozdulásra, hiszen újra és újra meg kell mutatnunk azt is, hogy ami összeköt minket, az sokkal fontosabb, mint ami elválaszt, az Orbán-rendszer megdöntése pedig mindannyiunk közös célja.

Remélem találkozunk, számítok Rád!

Barátsággal

            Gyurcsány Ferenc 

Leave a Reply 111 megnézve, 1 alkalommal mai nap |