< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Trócsányi: Az Európai Néppártnak erős Fideszre van szüksége//Trócsányi: Il Partito popolare europeo ha bisogno di una forte Fidesz

| Mobile | RSS

Trócsányi: Az Európai Néppártnak erős Fideszre van szüksége//Trócsányi: Il Partito popolare europeo ha bisogno di una forte Fidesz

Európának egy erős Európai Néppártra (EPP), az EPP-nek pedig egy erős Fideszre van szüksége – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási listavezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak egy interjúban, amely vasárnap jelent meg a lap hírportálján.

A politikus a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban kiemelte, hogy az EPP „egy nagy család”, amelyben sok irányzat működik, és ezek „néha összeütköznek”. Elmondta: reméli, hogy a Fidesz az EPP-ben marad, és bízik abban, hogy március 20-án, amikor az EPP politikai közgyűlése tárgyal a Fidesz tagságáról, sikerül „bölcs”, és a Fidesznek kedvező eredményre jutni.

„Jelenleg nincsen semmilyen B-terv” – mondta arra a kérdésre, hogy van-e B-terve arra az esetre, ha kizárják a Fideszt a jobbközép pártokat összefogó EPP-ből. Megjegyezte: „mindig szomorú”, amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.

A vitát kiváltó kormányzati kampányról, amelynek egyik fő alakja az Európai Bizottság EPP-s elnöke, Jean-Claude Juncker, azt mondta, hogy „nem Juncker személyét támadtuk, hanem a bizottság véleményvezéreinek rossz döntéseit”.

Kifejtette, hogy a brüsszeli testület az utóbbi években úgy lépett fel, mint egy “politikai bizottság”, holott az európai szerződések egyértelműen fogalmaznak, kimondják, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak kell meghatároznia a politikai irányt, a bizottság feladata pedig a szerződések szellemének megőrzése és a tanács által meghatározott irány követése.

„Ehelyett azt látjuk, hogy a tanács befolyása csökken, és a bizottság akarja meghatározni a politikai irányt” – mondta Trócsányi László.

A miniszter nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy veszélyben van-e a bíróságok függetlensége Magyarországon, és hangsúlyozta, hogy mindig is tisztelte a bíróságok függetlenségét, „mert ez a legfontosabb érték egy jogállamban”.

A közigazgatási bíróságok létrehozásával kapcsolatban kifejtette, hogy a mindenkori igazságügyi miniszter hatásköre erősen korlátozott, és olyan mechanizmusokat építettek be a rendszerbe, amelyek “lehetetlenné teszik, hogy a miniszter önkényesen járjon el”.

Mint mondta, alaposan tanulmányozták más országok modelljeit, köztük a német és az osztrák megoldást, és nagyrészt az osztrák modellt vették át, de több garanciát építettek be. „A lelkiismeretem tehát teljesen nyugodt” – mondta Trócsányi László.

A bírálatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy el kell választani egymástól a politikai és a jogi érveket. A politikusok kritikái mindig “politikai feltételezéseket” tartalmaznak, külföldi jogászokkal beszélve viszont egészen más a hangnem, “és kialakul egy párbeszéd közöttünk” – mondta, hozzátéve, hogy kikérték az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleményét, amelyet alaposan végiggondolnak majd, és javaslataiból igyekeznek minél többet átvenni.

Aláhúzta, hogy a közigazgatási bíróságokról szóló törvény jogorvoslati lehetőséget biztosít minden jogkövetkezménnyel járó közigazgatási döntéssel szemben, „tehát nem szűkítettük, hanem bővítettük a keretet”.

Az igazságszolgáltatási rendszer korábbi átalakításaival kapcsolatban elmondta, hogy az új alkotmány 2011-es bevezetése valóban sok új törvény megalkotásával járt, “de Magyarország mindig nyitott volt a párbeszédre”, és elfogadta az Európai Bíróság döntését a bírák nyugdíjazásának ügyében. Megjegyezte: más országokban is előfordult, hogy csökkentették a bírák nyugdíjkorhatárát, de erről legfeljebb belpolitikai vita volt.

Arra a felvetésre, hogy a változtatások az Alkotmánybíróságot is érintették, kiemelte, hogy a magyar Alkotmánybíróság nemzetközileg igen elismert testület, a változtatások pedig az utóbbi húsz év tapasztalatai alapján valósultak meg és hozzájárultak a stabilitáshoz.

Arra a kérdésre, hogy az ET korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint hátráltatja a korrupcióellenes küzdelmet az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács konfliktusa, aláhúzta, hogy Magyarországon száz százalékosan tiszteletben tartják a jogállamiságot, így a kormánynak nincs is hatásköre ezen a területen, és miniszterként nincs beleszólása az ügybe.

Mint mondta, miniszterként a közigazgatási bíróságok rendszerének ügyében illetékes, és kezdeményezésére indult meg a párbeszéd a kormány és a Velencei Bizottság között. Hozzátette, hogy meggyőződése szerint a testület állásfoglalása révén elül az új rendszer körüli vita. Megjegyezte: meglepte, hogy „milyen nagyra fújták fel ezt a luftballont”.

Úgy vélte, hogy mindazok közül, akik az ügyben megnyilatkoznak, valójában senki sem olvassa el a vonatkozó törvényeket, és így nem is ismerik a bennük rögzített jogállami garanciákat.

fecsego.eu/híradó.hu

www.fecsego.eu nemzetközi hírportál logó

Trócsányi: Il Partito popolare europeo ha bisogno di una forte Fidesz

L’Europa ha bisogno di un forte Partito popolare europeo (PPE) e di un forte PPE Fidesz – ha sottolineato László Trócsányi, ministro della Giustizia, leader elettorale del Parlamento europeo (Fides), il giornale tedesco conservatore Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) in un’intervista, apparso sul portale di notizie di domenica.

Nel dibattito sull’appartenenza al PPE Fidesz, il politico ha sottolineato che l’EPP è una “grande famiglia” con molte tendenze e “a volte in collisione”. Ha detto che spera che Fidesz rimanga nel PPE e confida che il 20 marzo, quando l’assemblea politica del PPE discuterà dell’affiliazione a Fidesz, sarebbe “saggio” e andrebbe a beneficio di Fidesz.

“Al momento non esiste un piano B”, ha detto, chiedendo se avesse un piano B per escludere Fidesz dall’EPP di centro-destra. Ha osservato “sempre triste” quando la linea è divorziata in una famiglia perché ogni divorzio è doloroso e di solito nessuno vince su di esso.

La campagna governativa che ha dato il via al dibattito, uno dei quali è Jean-Claude Juncker, presidente della Commissione europea del PPE, ha affermato che “non abbiamo attaccato Juncker, ma le decisioni sbagliate degli opinion leader della commissione”.

Ha spiegato che negli ultimi anni l’organo di Bruxelles ha agito come un “comitato politico”, mentre i trattati europei affermano chiaramente che il Consiglio europeo, che riunisce i capi di Stato o di governo degli Stati membri, deve definire la direzione politica, e il compito della commissione è: preservando lo spirito dei trattati e seguendo la direzione determinata dal consiglio.

“Invece, vediamo che l’influenza del consiglio sta diminuendo e il comitato vuole determinare la direzione politica”, ha detto László Trócsányi.

Il ministro ha risposto negativamente alla questione se l’indipendenza dei tribunali in Ungheria sia a rischio e ha sottolineato di aver sempre rispettato l’indipendenza dei tribunali, “perché questo è il valore più importante in uno stato di diritto”.

Per quanto riguarda l’istituzione di tribunali amministrativi, ha spiegato che i poteri dell’attuale ministro della giustizia sono stati severamente limitati e che sono stati introdotti meccanismi che “rendono impossibile per il ministro di agire in modo arbitrario”.

Come ha detto, ha studiato a fondo i modelli di altri paesi, comprese le soluzioni tedesche e austriache, e in gran parte ha assunto il modello austriaco, ma ha incorporato più garanzie. “La mia coscienza è quindi completamente calma”, ha detto László Trócsányi.

Riguardo alle critiche, ha sottolineato che gli argomenti politici e legali dovrebbero essere separati. Le critiche dei politici includono sempre “ipotesi politiche” ma, parlando con gli avvocati stranieri, c’è un tono molto diverso “, e c’è un dialogo tra noi”, ha detto, aggiungendo al parere della Commissione di esperti costituzionali del Consiglio d’Europa della Commissione di Venezia. penseranno attentamente e cercheranno di ottenere il massimo dai loro suggerimenti.

Ha sottolineato che la legge sui tribunali amministrativi prevede un risarcimento contro tutte le decisioni amministrative con conseguenze legali, “quindi non abbiamo ristretto, ma ampliato il quadro”.

In connessione con le precedenti trasformazioni del sistema giudiziario, ha affermato che l’introduzione della nuova costituzione nel 2011 è stata la creazione di molte nuove leggi, “ma l’Ungheria è sempre stata aperta al dialogo” e ha accettato la sentenza della Corte europea sul pensionamento dei giudici. Ha notato che in altri paesi hanno ridotto l’età pensionabile dei giudici, ma questo era tutt’al più un dibattito politico interno.

Per suggerire che i cambiamenti hanno colpito la Corte costituzionale, ha sottolineato che la Corte costituzionale ungherese era un organismo internazionalmente noto e che i cambiamenti erano basati sull’esperienza degli ultimi vent’anni e hanno contribuito alla stabilità.

Alla domanda sul conflitto tra l’Ufficio nazionale anticorruzione e il Consiglio giudiziario nazionale secondo il gruppo di esperti sull’anti-corruzione (GRECO), l’Ufficio giudiziario nazionale e il Consiglio giudiziario nazionale hanno sottolineato che lo stato di diritto è rispettato al 100% in Ungheria, in modo che il governo non abbia competenza in questo settore. e non ha voce in capitolo come ministro.

Come ha detto, come ministro, è responsabile del sistema dei tribunali amministrativi e ha avviato un dialogo tra il governo e la Commissione di Venezia. Ha aggiunto di essere convinto che la risoluzione del gruppo porterebbe a un dibattito sul nuovo sistema. Ha osservato di essere “sorpreso da quanto questo palloncino è esploso”.

Credeva che nessuna delle persone coinvolte nel caso in realtà leggesse le leggi pertinenti, e quindi non erano a conoscenza delle garanzie dello stato di diritto in esse stabilite.

fecsego.eu/híradó.hu
www.fecsego.eu

Leave a Reply 170 megnézve, 1 alkalommal mai nap |