< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Itt az első reakció Orbán levelére: a Fidesznek nincs helye a Néppártban

| Mobile | RSS

Itt az első reakció Orbán levelére: a Fidesznek nincs helye a Néppártban

Horváth Csaba László

szerző:Horváth Csaba László újságíró.

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Ebben a Fidesz elnöke bocsánatot kért „a támadó nyelvezetért”, de – mint írta – fenntartja politikai álláspontját. Egyben kérte, hogy ne tegyék ki a Fideszt a néppártból.

Orbán valamennyi néppárti tagpártnak – összesen 13 félnek – írt, akik csatlakoztak a Fidesz kizárására irányuló javaslathoz. A magyar kormánypárt kizárását többek közt a belgiumi Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V) párt kezdeményezte, ennek a képviselője reagált elsőként Orbán Viktor levelére.

Wouter Beke a Twitteren válaszolt a magyar kormányfőnek.


Azt írta:

Elfogadja a bocsánatkérést, ám ez az ügy nem az ő megbántásáról szól, hanem az európai értékek tiszteletben tartásáról és a jobb együttműködésről az EU külső határainak védelme érdekében.

Hozzátette:

Nem lát változást, a Fidesznek nincs helye a néppártban.

Kiemelt kép: Wouter Beke (Afp)

fecsego.eu/hír24

Leave a Reply 133 megnézve, 1 alkalommal mai nap |