< Böngészés > Főoldal / Irodalom, Közélet, Kultúra / Blog article: Weöres Sándor brutálisan aktuális versével üzentek Orbánnak a Költészet Napján

| Mobile | RSS

Weöres Sándor brutálisan aktuális versével üzentek Orbánnak a Költészet Napján

2019. április 11. | hozzászólás | Irodalom, Közélet, Kultúra

– SZERZŐ: 168 ÓRA

Idén Weöres Sándor Merülő Saturnus című versét festették fel Orbán Viktor Cinege utcai háza elé a Költészet napja alkalmából – írja a Népszava. A T. S. Eliot emlékének szentelt vers a zsarnokság átvészelésének egyik lehetséges módozatáról és az értelmiség felelősségéről szól.

Fotó: Népszava

Ahogyan egy online elemzésben olvasható: „Az egyén tragédiáján keresztül megláthatjuk a világ tragédiáját is. A költő bemutatja, hogyan kergették el sorra a szellemi vezetőket, az értéket képviselő embereket (a papot, a királyt, a bölcset, a tudóst, s végül a költőt)”…(…)  „Majd a jelen tragédiája következik, ahol mindenki egy vályúnál tolong, fejük lehajtva. Aki pedig lát és gondolkodik, azt megbüntetik” (…) „Az utolsó sorokban pedig mintegy válaszol saját kérdésére, hogy bánja-e. Nekem már mindegy., mondja, és belenyugszik sorsába. Lemond hivatásáról, leheveredik pihenni, s már nem látja, mi úszkál a vályúban.” (…)

Íme a vers, A költő előadásában:

Tavaly Arany János A walesi bárdok című balladájával üzentek Orbánnak a Cinege utcában az irodalmi partizánok.

Weöres Sándor: Merülő Saturnus /T. S. Eliot emlékének/

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,

nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.

Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt

deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta — bolond! —

és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő

végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,

hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,

minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe

a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.

Így állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.

Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj

nagyszerűség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot

kitúrja — bánjam-e? — már nem hivatásom,

agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant

szaporulatból, a kapart anyaméhből, falánk

bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,

a kapuba rakott robbanásból —

Mint ha sínén a vonat

rohan a szakadékba melynek túlsó partja nincs —

bánjam-e? — lehet, megállítják a végső percben;

vagy a szakadék felett is pálya visz, csak vak vagyok;

talán a meredély szélén szárnyat bont, felröpül:

ők tudják, nem én. Bajuk, ha ők se tudják.

Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört,

könnyű szalmán heverni évezredek

fáradalmát kipihenni. Nem látnak, fejük a vályuban,

én is csak farukat s lobogó füleiket látom.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 573 megnézve, 1 alkalommal mai nap |