< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, Fecsegő hírek / Blog article: Kunhalmi és társai kontra közmédia))Kunhalmi et al

| Mobile | RSS

Kunhalmi és társai kontra közmédia))Kunhalmi et al


Fotó: Markoszov Szergej

Maratoni, több mint négy órás tárgyalás után lezárult a Kunhalmi Ágnes szocialista politikus és „társai” (Varju László, Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes, Oláh Lajos) kontra MTVA-ügy perfelvétele. Ez azt jelenti, hogy ezután már csak azokat a bizonyítékokat vizsgálja meg a bíróság, amelyeket pénteken az alperesi és a felperesi oldal bemutatott. Az ügy egyébként arról szól, hogy tavaly év végén, amikor az ellenzéki képviselők „megszállták” a közmédia Kunigunda utcai székházát, az óbudai jegyző birtokvédelmi végzéssel akarta kidobni a honatyákat az intézményből. A lapunk birtokába került dokumentumban egyebek mellett az állt, hogy „a képviselők az épületben való folyamatos tartózkodása nem egyeztethető össze az intézmény közszolgálati funkciójának a gyakorlásával és a közmédia belső rendjével”. Ezzel Kiss Anita óbudai jegyző arra kötelezte a képviselőket, hogy hagyják el az MTVA székházának területét, pedig – mint azt korábban megírtuk – a képviselői jogállásról szóló törvény egyértelműen kimondja: a képviselőknek jogában áll az államigazgatás valamennyi szervének épületébe, így még a nemzetbiztonsági szolgálatok működésére szolgáló területre is belépni. A jegyzői végzés szerint az eljárást a közmédia megbízott vezérigazgatója, Papp Dániel kezdeményezte, az óbudai jegyző pedig a magyar közigazgatásban rekordgyorsaságúnak számító eljárással még aznap kiszállt a helyszínre és döntött. A képviselők egyébként azért érkeztek az épületbe, hogy tárgyaljanak Papp Dániellel, illetve be szerették volna olvasni ötpontos petíciójukat. A végzésből az is kiderült, hogy az eljárás során Papp Dániel is ott tartózkodott az MTVA épületében, maga is nyilatkozott ugyanis a jegyzőnek. A képviselők kérték a jegyzőt, hogy Papp Dániellel közösen hallgassák meg őket, ám a közmédia vezetője „nem kívánt élni az egyidejű meghallgatás lehetőségével”.
A bíróság most többször felhívta az MTVA-t képviselő ügyvéd figyelmét, hogy konkrétan fogalmazza meg, miben gátolták a képviselők a közmédia működését. Kielégítő válaszokat nem kapott, az ügyvéd általánosságokról beszélt – a képviselők bent aludtak, kérdéseket próbáltak feltenni a dolgozóknak, zavarták az élő adást –, emellett pedig érdekes párhuzamot hozott. Szerinte ugyanis az MTVA-s ellenzéki akció olyan volt, mintha mondjuk a Paksi Atomerőműben járkáltak volna a honatyák.
A tárgyaláson Kunhalmi „társai” közül csak a DK-s Varju László jelent meg, akit meg is hallgatott a bíró. Varju tételesen cáfolta az MTVA-t képviselő ügyvéd állításait, szerinte nem zavartak meg semmilyen élő adást. A köztévét védő ügyvéd egyébként a Családbarát című műsort hozta csak fel példaként, azonban ezt hétfő délelőttönként vetítik – amikor már teljesen „ellenzékmentes” volt a közmédia. (Az ellenzékiek egy decemberi, vasárnapi napon mentek a közmédiába, hétfő reggelre viszont kitették őket.)
A per június 12-én folytatódik. Az MTVA vállalta, hogy videófelvételeket nyújt be, amelyek bizonyítják az állításaikat, erre 15 napot adott nekik a bíró. Kunhalmi Ágnest, Litresits András képviseli, ő lapunknak a tárgyalás után azt mondta, szerinte a közmédiának semmi sincs a tarsolyában. A DK-s politikusok képviseletét a Czeglédy és társai ügyvédi iroda látja el, Czeglédy Csaba egykori szocialista politikus a hallgatóság körében vett részt a pénteki tárgyaláson.

fecsego.eu/népszava online

Kunhalmi et al

Photo by Markoszov Sergey

After more than four hours of Marathon trial, Ágnes Kunhalmi’s socialist politician and his “companions” (László Varju, Zsolt Gréczy, Ágnes Vadai, Lajos Oláh) were closed. This means that only the evidence presented by the defendant and the plaintiff on Friday will be examined by the court. The case is, moreover, that at the end of last year, when opposition representatives “invaded” the headquarters of the public media Kunigunda Street, the Óbuda clerk wanted to throw away the hostels with a property order. The document that came into our possession, among other things, stated that “the continued presence of Members in the building is incompatible with the exercise of the public service function of the institution and with the internal order of public media”. With this, Anita Kiss, Anita Kiss, instructed MEPs to leave the MTVA headquarters area, although – as we wrote earlier – the Members’ Statute clearly states that MEPs have the right to build all the organs of state administration, including the operation of national security services. enter the area. According to the notary’s order, the procedure was initiated by Dániel Papp, the general manager of the public media, and the Óbuda clerk, with a record-breaking procedure in the Hungarian administration, stepped out and decided on the same day. MEPs also arrived at the building to discuss with Papp Daniel, and wanted to read their five-point petition. The order also revealed that during the procedure Dániel Papp also stayed in the building of the MTVA, and he himself stated to the notary. MEPs asked the clerk to listen to them together with Daniel Papp, but the head of the public media “did not want to use the possibility of simultaneous listening”.
The court has repeatedly called the lawyer representing MTVA to make a concrete statement about the way in which MEPs blocked the operation of public media. He did not get satisfactory answers, the lawyer talked about generalities – the Members slept inside, tried to ask questions to the workers, disturbed the live broadcast – and brought an interesting parallel. In his view, the MTVA opposition action was as if the Hungarians had been walking in the Paks Nuclear Power Plant.
At the hearing, only the DK’s László Varju appeared in Kunhalmi’s companions, who was also heard by the judge. Varju refuted the claims of the lawyer representing MTVA in batches, saying that they did not disturb any live broadcast. The public-law attorney, on the other hand, was just the example of the Family-Friendly program, but this was projected on Monday morning – when the public media was completely “free of opposition”. (Opponents went to public media on a Sunday in December, but they were exposed to Monday morning.)
The trial continues on June 12th. MTVA undertook to submit video recordings that prove their claims, and the judge gave them 15 days. Ágnes Kunhalmi, András Litresits, after his trial, said his paper said that public media has nothing to do with it. Representatives of DK politicians are represented by the law firm of Czeglédy and others, Csaba Czeglédy, a former socialist politician, attended the audience at Friday’s hearing.

fecsego.eu/népszava online

Leave a Reply 157 megnézve, 1 alkalommal mai nap |