< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Hatalmas édesvíztározót találtak az Atlanti-óceán alatt((Un immense réservoir d’eau douce a été trouvé sous l’Atlantique

| Mobile | RSS

Hatalmas édesvíztározót találtak az Atlanti-óceán alatt((Un immense réservoir d’eau douce a été trouvé sous l’Atlantique

Molnár Csaba

szerző:Molnár Csaba

350 kilométer hosszan húzódó, alacsony sótartalmú víztömeget találtak az Atlanti-óceán mélyén, az Egyesült Államok keleti partvidéke mentén, Massachusettstől egészen New Jersey-ig. A víztározóban legalább 2800 köbkilométer szinte édesvíz pihen, valószínűleg a legutóbbi jégkorszak óta.

Ez 2 800 000 000 000,vagyis 2,8 billió liter majdnem édesnek tekinthető vizet jelent.

Az óceán feneke alatt megbúvó víztömeg első nyomaira a hetvenes években bukkantak, amikor az olajcégek kitermelhető kőolaj és földgáz után kutatva fúrtak a tengerfenéken. Időnként olaj helyett édesvízbe botlottak, bár azt akkor még nem lehetett tudni, hogy ezek az édesvíztározók elszigetelt üregeket jelentenek, vagy nagy összefüggő medencéket alkotnak.

Az édesvíztározó (sárga pontokkal jelölt terület) feltételezett kiterjedése az Atlanti óceánban

Az édesvíztározó (sárga pontokkal jelölt terület) feltételezett kiterjedése az Atlanti óceánbanFotó: Columbia University

Az édesvíztározó hatalmas kiterjedésére végül az elmúlt két évtizedben derült fokozatosan fény. Az olajcégek egyre fejlettebb képalkotó technikákkal, elektromágneses sugárzást kibocsátó szkennerekel pásztázzák folyamatosan az óceán feneke alatt lévő kőzeteket. Ezt a technológiát átalakítva kezdték néhány éve célzottan keresni az édesvíztározókat a Columbia Egyetem és a massachusettsi Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársai.

A mérések a sós és az édesvíz eltérő vezetőképességén alapulnak. A sós vízben oldott elektrolitok jobban vezetik az áramot, így az édesvíztömegek felismerhetően eltérő képet adnak, ha elektromágneses sugárzással szkennelik őket. A mérések alapján a geofizikusok megállapították, hogy az édesvíztömegek nem elszigetelve és elszórtan helyezkednek el, hanem folytonosan, az édesvíz szinte mindenhol jelen van az óceáni aljzat alatt az amerikai partok mentén.

A legszélesebb pontján 120 kilométert is eléri az édesvíztározó szélessége. Az óceán fenekéhez viszonyítva az ürege 182 méter mélységben kezdődik, és egészen 365 méterig hatol le.

De hogyan jutott le az édesvíz az óceán aljzata alá? A kutatók szerint valószínűleg a legutolsó jégkorszak idején, 20-50 ezer évvel ezelőtt történt mindez, amikor a Föld vízkészletének jelentős része gleccserek formájában kifagyott állapotban volt a sarkok körüli eljegesedett területeken. Emiatt sokkal alacsonyabb volt a tengerszint, mint ma, és a kontinentális talapzatok szárazon voltak.

A kutatóhajóról éppen a vízbe bocsátják az elektromágneses tengerfenékszkenner

A kutatóhajóról éppen a vízbe bocsátják az elektromágneses tengerfenékszkennerFotó: Columbia University

Ahogy elkezdett emelkedni a hőmérséklet, az észak-amerikai eljegesedés olvadásnak indult. Folyók indultak el az óceánok felé, és útjuk során sok hordalékot sodortak magukkal. A kontinentális talapzat területén a lerakott hordalék deltatorkolatot alakított ki, és rengeteg édesvíz esett csapdába e hordalékból kialakult üregekben. Miután később az óceán szintje megemelkedett, a hordalékból kialakult zárt,

édesvízzel telt medencék végleg csapdába estek.

Az óceán felé szivárgó felszín alatti vizek jelenleg is táplálják ezeket az óceán alatti víztározókat, ezért a part mentén a legédesebb (a legkisebb sótartalmú) a vizük. távolabb a partoktól egyre sósabbá válnak, ezért valószínű, hogy lassan összekeverednek a tengervízzel.

A part mentén egy ezrelék a sótartalmuk, ami nagyjából megfelel az édesvíz összetételének. Távolabb a sókoncentráció felmegy 15 ezrelékre is, de még ez is jóval elmarad a tipikusan 35 ezrelékes sótartalmú tengervíztől. Felmerül a lehetősége annak, hogy ki lehetne termelni ezt az édesvizet, és kevésbé (vagyis olcsóbban) kellene sómentesíteni, mint a tengervizet. Ez Észak-Amerika partjai mentén jelenleg még nem égető szükséglet, de felveti annak lehetőségét, hogy talán más kontinensek partjai mentén is lehetnek hatalmas édesvíztározók, amelyeket viszont már

gazdaságosan lehetne kiaknázni.

Forrás: Live Science

fecsego.eu/index.hu

Un immense réservoir d’eau douce a été trouvé sous l’Atlantique
30 juin 2019 | commentaires | europarl.europa.eu/news/fr, europarl.hu, Nouvelles bavardes
Csaba Molnár

sur Molnár Csaba

Une étendue d’eau pauvre en sel et longue de 350 kilomètres a été découverte dans l’océan Atlantique le long de la côte est des États-Unis, du Massachusetts au New Jersey. Au moins 2 800 kilomètres cubes d’eau dans le réservoir sont presque frais, probablement depuis le dernier âge glaciaire.

Cela signifie 2 800 000 000 000, soit 2,8 billions de litres d’eau presque douce.

Les premières traces de la masse d’eau sous le fond de l’océan ont été découvertes dans les années soixante-dix lorsque des compagnies pétrolières ont été forées sur le fond de la mer à la recherche de pétrole extractible et de gaz naturel. Ils tombaient parfois dans l’eau douce au lieu du pétrole, bien qu’on ne sache pas à l’époque que ces réservoirs d’eau douce constituaient des cavités isolées ou constituaient de grands bassins cohérents.
Expansion prévue du réservoir d’eau douce (zone marquée de points jaunes) dans l’océan Atlantique

Expansion prévue du réservoir d’eau douce (zone repérée par des points jaunes) dans l’océan Atlantique Photo: Université Columbia

La vaste étendue du réservoir d’eau douce a finalement été progressivement révélée au cours des deux dernières décennies. Les sociétés pétrolières scrutent en permanence les roches situées au-dessous de l’océan à l’aide de scanners utilisant des techniques électromagnétiques avancées pour émettre des rayonnements électromagnétiques. Cette technologie a été repensée depuis quelques années pour cibler les réservoirs d’eau douce ciblés par l’Université Columbia et l’Institut océanographique Woods Hole du Massachusetts.

Les mesures sont basées sur les différentes conductivités du sel et de l’eau douce. Les électrolytes dissous dans de l’eau salée entraînent une meilleure circulation du courant, de sorte que les masses d’eau douce donnent une image différente lorsque l’on balaye avec un rayonnement électromagnétique. Selon les mesures, les géophysiciens ont constaté que les masses d’eau douce ne sont pas isolées et dispersées, mais que constamment, de l’eau douce est présente presque partout sous le plancher océanique le long de la côte américaine.

À son point le plus large, la largeur du réservoir d’eau douce atteint 120 km. Par rapport au fond de l’océan, la cavité commence à une profondeur de 182 mètres et s’étend jusqu’à 365 mètres.

Mais comment l’eau douce s’est-elle retrouvée sous le fond de l’océan? Selon les chercheurs, c’était probablement le cas lors de la dernière période glaciaire d’il y a 20 000 à 50 000 ans, lorsqu’une grande partie des ressources en eau de la Terre était gelée dans des régions glaciaires aux angles. C’est pourquoi le niveau de la mer était beaucoup plus bas qu’aujourd’hui et que les plateaux continentaux étaient secs.
À partir du navire de recherche, le scanneur électromagnétique des fonds marins est libéré dans l’eau

À partir du navire de recherche, le scanneur électromagnétique des fonds marins vient d’être déversé dans l’eau.

Lorsque la température a commencé à monter, le givre nord-américain a commencé à fondre. Les rivières se sont dirigées vers les océans et ont entraîné de nombreux sédiments sur leur chemin. Sur le plateau continental, les sédiments déposés forment un deltoïde et une grande quantité d’eau douce est piégée dans les cavités formées à partir de ces sédiments. Après que le niveau de la mer se soit élevé plus tard, les sédiments sont fermés,

Les piscines remplies d’eau douce ont été piégées de façon permanente.

Les eaux souterraines qui se déversent dans l’océan alimentent toujours ces réservoirs sous-marins, de sorte que leurs eaux sont les plus douces (avec la plus faible teneur en sel) de la côte. plus loin des rivages, ils deviennent plus salés et risquent donc de se mélanger lentement à l’eau de mer.

Le long de la côte, leur teneur en sel est d’un millier, ce qui correspond à peu près à la composition en eau douce. La concentration de sel augmente encore jusqu’à 15 pour mille, mais elle reste bien en deçà de l’eau de mer typique de 35%. Il est possible que cette eau douce soit produite et dessalée (c’est-à-dire meilleur marché) que l’eau de mer. Ce n’est pas encore un besoin brûlant le long des côtes de l’Amérique du Nord, mais cela laisse penser qu’il pourrait y avoir d’énormes réservoirs d’eau douce le long des côtes d’autres continents, qui sont toutefois déjà en voie de disparition.

pourraient être exploités économiquement.

Source: Science en direct

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 153 megnézve, 3 alkalommal mai nap |