< Böngészés > Főoldal / Archive: június 2019

| Mobile | RSS

Nehezítené a kormány azok dolgát, akik kutakodnának a politikával összenőtt, tollasodó üzleti világ körül

24.hu Az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben igyekezett megnehezíteni a kormányt és kormányzati körök, kormányzattal összefonódott üzleti körök ellenőrzését végző újságírók munkáját. Gyakran megesik, hogy minisztériumok, állami intézmények nem válaszolnak az újságírói kérdésekre, vagy semmitmondó válasz jön, a közérdekű adatigénylésnél olykor hatósággal vagy bírósággal kell kikényszeríteni, hogy az állami szervek teljesítsék a törvényi kötelezettségüket, megesik, […]

Fröccsözéssel vezette le a nemzeti összetartozás napját Orbán Viktor Tarcalon

SZERZŐ: 168 ÓRA A miniszterelnök a nemzeti összetartozás napjaalkalmából Sátoraljaújhelyen járt, ahol a Rákóczi Szövetség táborában fiatalokkal találkozott. A programok vége után maradt egy kis ideje, így nem messze Tokajtól, Tarcalon megállt, hogy méltó módon keretezze be a jeles napot. Választása a Sárga Borház és Vendéglőre esett, ahol valakivel fröccsöt ivott talpas kehelyből, hogy aztán, a jelek […]

Félmilliárd forintba került Sting és Shaggy tavalyi ingyenkoncertje a magyar adófizetőknek

SZERZŐ: 168 ÓRA Tavaly november 24-én ingyenes koncertet adott a budapesti Hősök terén Sting, brit énekes és a jamaicai-amerikai Shaggy. A rendezvényt a hatoslottó 30. születésnapja alkalmából az állami Szerencsejáték Zrt. finanszírozta. Bár a koncert költségeit közpénzből fizették ki, az állami cég több mint fél éven át sikeresen titkolta el a költségeket a nyilvánosság elől. A 24.hu kérésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága […]

“ORBÁN NE POÉNKODJON, ÉN SE LOPOK” – MÁRIS BETILTOTTÁK BÖDŐCS TIBOR ÖNÁLLÓ ESTJÉT

2019. 06. 04. A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod! Megjelent a népszerű és ismert humorista Bödőcs Tibor legújabb önálló estje a ‘Nincs idő a gólörömre’. “Tapsolj nyugodtan, az előadás egyenlőre még nincs betiltva” – kezdi új estjét Bödőcs. Mi tagadás, amennyi mindent kimond a mostani hatalmaskodókról, félő volt, hogy […]

Trump: Mindegyik NATO-tagnak teljesítenie kell a védelmi kiadási célt((Trump: All NATO members must meet their defense spending targets

A NATO mindegyik tagországának kötelessége a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában kijelölt minimális védelmi kiadási cél teljesítése – mondta kedden Londonban az amerikai elnök. Donald Trump előző nap érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba, de kedden fogadta őt Theresa May kormányfő a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Tárgyalásaik után tartott közös sajtóértekezletükön […]

[ Tovább ] 2019. június 5. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

Gazdaság-energia Csökkent az üzemanyagok ára

A Mol szerdán csökkentette 9 forinttal a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.     A változással a benzin literenkénti átlagára 400 forintra, a gázolajé 403 forintra csökkent.    Az üzemanyagok ára legutóbb egy hete, szerdán csökkent, akkor a 95-ös benziné 3 forinttal, a gázolajé 6 forinttal lett kevesebb.     Az autósok 50 forintos különbséget is […]

Oktatás-érettségi Érettségi – Kezdődnek a szóbeli vizsgák

– Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.     Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli érettségi június 5-13. között 96 vizsgatárgyból, 186 helyszínen, 2919 bizottság előtt több mint 42 900 vizsgával folytatódik. A középszintű szóbeliket június 17-28. között tartják az érettségit szervező középiskolákban és […]

[ Tovább ] 2019. június 5. | hozzászólás | Közélet |

Novemberig rimánkodhat az EPP-nek a Fidesz

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem vállalhatnak vezető tisztséget a Fidesz európai parlamenti képviselői az Európai Néppárt (EPP) frakciójában, mivel ezt kizárja, hogy felfüggesztették a magyar kormánypárt EPP-tagságát. szerző:Komócsin Sándor, Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel A Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában – tudta meg a Népszava Pedro López […]

Ünnep Változik a vonatközlekedés pünkösdkor

A vasúttársaság azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket – lehetőség szerint már az ünnep előtt – elővételben váltsák meg. Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t. A közleményben […]

[ Tovább ] 2019. június 5. | hozzászólás | Közélet |

Orvostudomány Emberek gyógyítására is alkalmas lehet a ‘pumpáló szívtapasz’//Medizin Es kann auch nützlich sein, Menschen mit „Pumppflastern“ zu behandeln.

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a ‘pumpáló tapasz’, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz. A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. A tapasz […]

A nő aki sittre vághatja Polt Pétert: Laura Kövesit választották hivatalos jelöltnek az Európai Ügyészség élére.//La femme qui peut couper Peter Poltre: Laura Köves a été élue candidate officielle au Parquet européen.

A Fidesz rémálma lesz a kőkemény román ügyésznő, aki öt év alatt 9 korrupt minisztert és 21 képviselőt (!) juttatott börtönbe. Regnálása alatt 9 korrupt minisztert, 21 képviselőt, 6 szenátort és egy korrupt EP-képviselőt ítéltek el jogerősen. Laura Codruta Kövesit választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) csütörtökön. Az EP illetékes […]

Dobrev Klára felhívása a Fidesz ellen

Szerző: O.L.K.T. Dobrev Klára felhívással fordult a EP pártok listavezetőihez.“Felkérem önöket, hogy frakciójuk nevében foglaljanak nyilvánosan állást a kormány tervei ellen. Egyben kérem önöket, hogy utasítsanak el minden politikai együttműködést az Európai Parlamentben a FIDESZ képviselőivel, egészen addig, amíg Orbán Viktor a hatalomból nem távozott, és amíg szabad és tisztességes, az EU jognak és a nemzetközi […]

Olyat lép a Momentum, amivel közelebb kerül Orbán rendszerének bomlása Budapesten

Pető Péterfőszerkesztő-helyettes. Azzal, hogy a Momentum saját jelöltet indít az előválasztáson úgy maximalizálja saját hasznát, hogy közben erősíti az összellenzéki jelölt esélyeit is. Orbán Viktor rendszere még nem állt szemben akkora kihívással 2010 óta, mint amit az önkormányzati választás jelent, ha a DK és a Momentum fegyelmezett és együttműködő marad. Még akkor is, ha Puzsér […]

Nem töltenek be fideszesek vezetői pozíciót a néppárti frakcióban///Halk Partisi’nde yanlız liderlik tutmuyorlar

A Fidesz-KDNP küldöttség azt nyilatkozta: saját maguk döntöttek így, inkább a fontos szakbizottságok vezetésére gyúrnak. Kavarodás lehet az Európai Néppárt éppen alakuló frakciójában a Fidesz-KDNP képviselőinek a jogállásáról, ugyanis kedden rövid időn belül több egymásnak ellentmondó hír is érkezett a témában a brüsszeli Európai Parlamentből. A legfrissebb hivatalos közlés szerint teljes jogú tagok a frakcióban […]

A magyar Audira is csapást mér Trump legújabb húzása///Le Hongrois Audira frappe aussi le dernier tirage au sort de Trump

Donald Trump saját magához képest is megdöbbentőt lépett, amikor pénteken bejelentette: 5 százalékos vámot vet ki a teljes mexikói importra június 10-től, és a mérték októberig minden hónapban 5 százalékponttal emelkedik, amíg Mexikó nem fékezi meg az Egyesült Államokba irányuló illegális migrációt. K. Kiss Gergely, Teljes erővel zajlik a kereskedelmi háború Kínával, az elemzők pedig […]

Kőkemény bírálat Orbán Viktor címére

Rezignáltnak tűnő, ám ennek ellenére kőkemény szakmai kritikával illeti a kormány gazdaságpolitikáját Chikán Attila közgazdász professzor, aki karrierje kezdete óta ismeri Orbán Viktort és szolgált a miniszterelnök első kormányában. Komócsin Sándor, Az önhöz hasonlóan nem jelentéktelen kortársai úgy 2012-re eltűntek a Fideszből, és sorra Orbán kritikusai lettek. Bod Péter Ákos, Csaba László, Hámori József, Járai […]

Ruiz olykor még csipkedi magát, hogy elhiggye, tényleg megverte Joshuát

Futó Csaba Rendben! A mexikói a semmiből jött és ült fel a nehézsúly trónjára. A boksztörténelem egyik legnagyobb meglepetését hozta Anthony Joshua első amerikai mérkőzése, ugyanis az eddig veretlen nehézsúlyú bokszkirályt úgy győzte le a korábban esélytelennek tartott Andy Ruiz, hogy a brit négyszer is padlóra került a New York-it ütközet során. Ruiz ezzel a történelem első mexikói […]

[ Tovább ] 2019. június 4. | hozzászólás | Sport |

A dél-koreaiak mindenképpen be akarnak jutni kiemelés előtt a Hableány roncsába, de a magyar hatóságok nem engedik őket

2019. június 4. 2019. JÚNIUS 4. 13:13 – SZERZŐ: 168 ÓRA Pintér Sándor belügyminiszter szerint a koreaiakelfogadják érveiket, hogy miért ne menjenek be a múlt szerdán elsüllyedt Hableány roncsába, a Dél-Koreából érkező hírek viszont árnyalják ezt a kijelentést.  A mentést irányító Terrorelhárítási Központ (TEK) továbbra is úgy gondolja, hogy a Duna ilyen erős sodrása miatt rendkívül veszélyes volna […]

Megjelent a nyilvánosság előtt az az észak-koreai tanácsadó, akinek korábban a kivégzéséről cikkeztek))O conselheiro norte-coreano, que já havia sido executado, foi liberado para o público

Múlt pénteken a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap, azt írta, hogy Kim Hjok Csolt több munkatársával együtt kivégezték a hanoi találkozó kudarca miatt.hirdetés Megjelent a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető oldalán az a főtanácsadója, akinek kivégzéséről korábban hírt adott a dél-koreai sajtó. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség hétfői jelentésében arról számolt be, hogy […]

[ Tovább ] 2019. június 4. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

34 embert, köztük 3 magyart is letartóztattak a Hells Angels 50. évfordulóján((34 Personen, darunter 3 Ungarn, wurden zum 50. Jahrestag von Hells Angels verhaftet

A hatóságok kábítószerrel és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt jelentek meg a helyszínen. Az ismert kaliforniai motorklub, a Hells Angels Nagy-Britanniában tartotta múlt heti, 50. évfordulós Euro Run ünnepségét. A rendezvényen 700 motorost vártak, ám a rendőrség szerint kevesebben vettek részt, mint amennyire a szervezők számítottak  – írja a BBC.A hatóságok a rendezvény során 12 főt […]

[ Tovább ] 2019. június 4. | hozzászólás | Fecsegő hírek |

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere