< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Vagyonnyilatkozatok: a NAV már szúrópróbaszerűen sem ellenőrizhet

| Mobile | RSS

Vagyonnyilatkozatok: a NAV már szúrópróbaszerűen sem ellenőrizhet

Hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a népszavazási kezdeményezést a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséről, így lehet népszavazást tartani, ha elég aláírás gyűlik össze.

Léderer Sándor, a K-Monitor alapítója elmondta az ATV Start című műsorában, hogy sokaknak kell vagyonnyilatkozatot tenniük, így például a képviselőknek, minisztereknek, polgármestereknek, és olyan közszolgálatban álló tisztviselőknek, akik közpénzekről hoznak döntéseket. Súlyos problémának nevezte ugyanakkor, hogy eddig senki nem ellenőrizte a megadott adatok valódiságát. Léderer szerint a rendszeren már régóta kellett volna változtatni, de eddig még senki nem mert ellene menni. Azt sem lehet tudni, hogy milyen szankcionálás van, ha kiderül, hogy valaki “elfelejtett” beírni valamit, tette hozzá. Említette, hogy Franciaországban nemcsak, hogy ellenőrizve vannak a vagyonnyilatkozatok, de komoly pénzbüntetést, sőt börtönbüntetést is kaphat, akiről kiderül, hogy elhallgat valamit.
 
Szó volt arrólis, hogy itthon azt a munkát, amit a hatóságok nem végeztek el, az újságírók vagy a civil szervezetek elvégezték, és nagyon fontos szerepet töltöttek be ezzel. Léderer szerint így derült ki, hogy van, akinek nagyobb a villája, mint amit bevallott, vagy van még egy autója, amiről elfelejtkezett. Bár nagyon nehéz munkájuk volt, mert az adatokhoz nehéz hozzájutni, tette hozzá.
 
Politikai akarat kérdése, hogy megváltozzon a rendszer, folytatta a K-Monitor alapítója, csak akkor a sok döntéshozónak, akikről sejteni lehet, hogy nincs minden rendben, szembe kell ezzel néznie. Megtudtuk, hogy még a NAV-nak is megszüntették azt a lehetőségét, hogy magától végezzenek ellenőrzést, ezt csak akkor tehetik meg, ha egyébként is zajlik büntetőeljárás, de szúrópróbaszerűen nem tehetik meg. 

Lehet népszavazást tartani a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséről

 
 
/fecsego.euatv.hu

Leave a Reply 60 megnézve, 1 alkalommal mai nap |