< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Megelőlegezett bizalom

| Mobile | RSS

Megelőlegezett bizalom

2019. július 18. | hozzászólás | Közélet

„Többen szemtelenül hazudtak ma” – jegyezte meg kedd este egy szocialista tisztségviselő az Európai Parlamentben, miután kihirdették az Ursula von der Leyenről szóló szavazás eredményét

álláspont

Megelőlegezett bizalom

szerző:Őry Mariann

A korábbi német védelmi miniszter mindössze kilenc szavazattal szerzett többet a szükséges többségnél, ha pedig elkezdünk számolni, érthetővé válik az előbbi idézet. Pártcsaládja, az Európai Néppárt egységesen támogatta Von der Leyent, az eredmény alapján viszont a szocialisták és liberálisok tekintélyes része nem. Pontosat persze nem tudni, hiszen a parlament előző ciklusában hozott döntés szerint a szavazás titkos volt. Ez kedvezett azoknak, akik látszólag a képviselőcsoportjuk többségi döntésével értettek egyet, majd máshogy szavaztak.

A frakciókkal folytatott tárgyalásain Von der Leyen a liberálisoknak, a baloldalnak és a zöldeknek is komoly ígéreteket tett. Mint kiderült, a zöldeket nem győzte meg, a kedd délelőtti, négyórásra nyúlt vitában e frakció képviselői voltak a leghangosabb kritikusai, no meg a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak politikusai, de az egy másik történet. Von der Leyennek tulajdonképpen nem sok esélye volt a zöldek meggyőzésére, hiszen egy határt nem léphetett át – ha mindenben enged az egyre többet és többet elváró zöld lobbinak, akkor mindenki más támogatását veszti el. A baloldal komoly vállalásokat kapott szociális kérdésekben, de úgy látszik, ez nem volt elég.

Az európai konzervatívok és a nemzetállamok hívei számára mindez azért jó hír, mert az új elnök tudhatja, kiknek köszönheti a székét. Manfred Weber nem akart fideszes szavazatokkal bizottsági elnök lenni, hát nem is lett az, hanem – ahogy még aznap Varga Judit új igazságügyi miniszter rámutatott – ünneplés helyett együtt gratulálhatott Von der Leyennek a fideszes frakciótársaival, a fideszes szavazatok ugyanis döntőek voltak. A Fidesz előre egyértelműsítette, hogy megelőlegezi bizalmát a német jelöltnek, Von der Leyen emlékezhet rá, hogy az Európai Tanács legutóbbi, több napos ülésén a visegrádi országok egységesen fellépve megakadályozták egy Timmermans-féle bizottság megalakulását, őt viszont elfogadták és támogatták. A visegrádiak szempontjából egyébként az is üdvös lehet még, hogy a lengyel kormánypárt szavazataiért kemény küzdelem zajlott. Sajtóhírek szerint Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió főtitkára titkos varsói találkozón győzködte Jaroslaw Kaczynskit, a Jog és Igazságosság elnökét, majd pedig Angela Merkel kancellárnak telefonon kellett felhívnia lengyel partnerét, Mateusz Morawieckit. Varsó azért bizonyult ennyire kemény diónak, mert az Európai Parlament baloldali, liberális képviselői az elmúlt hetekben a parlamenti szokásjogot felrúgva diszkriminálták őket. Merkel telefonhívására például azután volt szükség, hogy a szociális bizottságban másodszorra sem választották meg elnöknek Beata Szydlo volt lengyel kormányfőt.

Egészen biztos, hogy a Von der Leyen-bizottság nem minden döntése lesz szimpatikus a magyar vagy a lengyel kormánynak. A megelőlegezett bizalom ugyanakkor kötelezettséget is ró az új elnökre. Azok az erők, amelyek támogatták, amelyekre számíthatott ebben a rendkívül kiélezett helyzetben, okkal számíthatnak arra, hogy a többieknél nagyobb befolyással lesznek majd a döntésekre. A magyar álláspont világos. Von der Leyentől azt várja a kormány, hogy támogassa a határvédelmet, végre ismerje el az erőfeszítéseinket, tisztelje a visegrádiakat és a térségünket, valamint büntetés helyett ismerje el az átlagon felüli gazdasági teljesítményt. Ha ezt teljesíti, megbízható partnereket nyer – ha nem, kemény ellenfeleket.

forrás:magyar hírlap

Leave a Reply 111 megnézve, 1 alkalommal mai nap |