< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Vizsgálódik a NASA az első, az űrben elkövetett bűntény vádja miatt

| Mobile | RSS

Vizsgálódik a NASA az első, az űrben elkövetett bűntény vádja miatt

FB2019. augusztus 24., szombat 19:14

Vizsgálatot indított a NASA abban az ügyben, ami könnyen lehet, hogy az első űrben elkövetett bűnténnyé növi majd ki magát: az amerikai Anne McClain nevű asztronautát korábbi párja vádolta meg azzal, hogy a Nemzetközi Űrállomásról fért hozzá a bankszámlájához – írja a BBC.

Anne McClain és Summer Worden 2014-ben keltek egybe, Worden azonban 2018-ban válókeresetet adott be. A két nőnek van egy közös fia, a jelenlegi ügynek pedig a jelek szerint ő van a középpontjában, a jelenleg a Földön tartózkodó, de korábban fél évig a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő McClain ugyanis

KORÁBBI PÁRJA SZERINT ONNAN FÉRT HOZZÁ A BANKSZÁMLÁJÁHOZ.

McClain ezt nem is tagadja, de állítja, hogy mindezt csak azért tette, mert tudni akarta, hogy a családnak van-e elég pénze a számlák kifizetéséhez, illetve a közös fiuk neveléséhez. A nő ügyvédje közölte, ügyfele kategorikusan elutasítja, hogy bármi törvénybe ütközőt tett volna, és mindenben együttműködik a hatóságokkal. McClain egyébként 2013 óta szolgál a NASA-nál, és ő volt a 13. nő, aki űrsétát tett. 

A Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő asztronautákra egyébként mindig annak az országnak a törvényei vonatkoztak, ahonnan érkeztek: ha egy kanadai állampolgár követne el bűncselekményt, az ő ügyében például a kanadai törvények alapján születne döntés. Az űrjog ugyanakkor a Földre történő kiadatásra is tartalmaz passzusokat, amennyiben bármelyik ország úgy döntene, hogy eljárást akar indítani egy másik ország asztronautájával szemben.

Ezeket a törvényeket persze eddig nem nagyon tudták a gyakorlatban is tesztelni, azonban ha a jövőben elterjed az űrturizmus, lehetséges, hogy használni kell majd őket. A NASA egyébként nem tud arról, hogy a mostani esetet megelőzően felmerült volna bármilyen bűntény az űrállomáson.

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 46 megnézve, 1 alkalommal mai nap |