< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: A tönk szélén a Jobbik és az LMP))На краю руїни – Jobbik та LMP

| Mobile | RSS

A tönk szélén a Jobbik és az LMP))На краю руїни – Jobbik та LMP

A balliberálissá váló egykori radikális párt győztes polgármestereinek mindegyike helyi civil szervezetek mögé bújt

szerző:Baranya Róbert

Kiújulhatnak a belső feszültségek az elnökválasztásra készülő Jobbikban, ahol az LMP-hez hasonlóan nem lehet túl nagy öröm az önkormányzati választási eredmény kapcsán. Most a Jobbik – saját nevén – önállóan egyetlen polgármesteri helyet sem szerzett.

A tönk szélén a Jobbik és az LMP

Helycsere. Jakab Péter beszél, mellette a távozó Jobbik-elnök, Sneider TamásFotó: MH/Papajcsik Péter

A mostani választások eredményei az ismert főadatokon kívül azt is bebizonyították, hogy az ellenzéki összefogás éllovasai, a Momentum, a DK és az MSZP mellett a Jobbiknak és az LMP-nek is életbe vágóan fontos volt az összefogásban való részvétel, ha nem akartak teljesen eltűnni a politikai térképről. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint öt évvel ezelőtt a Jobbik önállóan 468 megszerzett mandátumot tudott felmutatni az önkormányzati választáson: tizennégy polgármestert adott, 372 egyéni képviselői helyet szerzett, amihez még hozzájött 82 mandátum kompenzációs listán megyei közgyűlésekben és a fővárosi közgyűlésben. A most lezajlott választáson azonban a Jobbik – saját nevén – önállóan egyetlen polgármesteri helyet sem szerzett. Bár Egerben, Dunaújvárosban és Ózdon is saját győzelmükként ünnepelték a megszerzett polgármesteri helyeket, egyetlen megválasztott jelöltjük mellett sem a Jobbikot találjuk jelölőszervezetként.

Egerben Mirkóczki Ádám az Egységben a Városért színeiben, Pintér Tamás Dunaújvárosban a Rajta Újváros! Egyesület, Janiczak Dávid pedig az Ózdiakért és Ózdért Egyesület színeiben győzött. A Nemzeti Választási Iroda adataiból az is kiderül, hogy bár összesen 488 győztes egyéni vagy listás jelölt támogatásában vettek részt, önállóan mind­össze hetvenöt képviselői helyet szereztek. Önálló főpolgármester-jelöltjük most már nem volt, ellentétben az öt évvel ezelőtti választással, amikor Staudt Gábor indult a tisztségért.

Ennél is érdekesebb az LMP helyzete, amely a mostani választáson az NVI adatai szerint midössze három önálló mandátumot tudott összeszedni. Egy pécsi kompenzá­ciós listás, Budapest XIX. kerületében szintén egy kompenzációs listás helyet, ahogy a X. kerületben is. Igaz, 481 olyan ellenzéki képviselő szerzett mandátumot, akiknek a támogatásában ők is részt vettek. A vidéken szinte nem létező ellenzéki párt ehhez képest öt évvel ezelőtt még képes volt harmincnyolc egyéni képviselő helyet szerezni, megyei és fővárosi közgyűlésben pedig további hat kompenzációs mandátumot.

Visszatérve a Jobbikra: miután Sneider Tamás bejelentette, nem indul újra a Jobbik elnöki tisztségéért, megindultak a párton belüli mozgások. Előbb Jakab Péter frakcióvezető, pár nappal később, szombaton Varga-Damm Andrea jelezte, átvenné a rossz állapotban lévő szervezet irányítását. Az Origo szerint továbbra sem kímélik a Jobbikot a belső harcok, a tisztújító kongresszust november 9-én tartják.

fecsego.eu/magyar hirlap

На краю руїни – Jobbik та LMP
21 жовтня 2019 | Постів | europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Новини чату
Усі мери колишньої радикалістичної партії, які стали лібералами, ховалися за місцевими НУО

від Барані Руберт

Внутрішня напруженість може знову виникнути на президентських виборах у Йобіку, де, як і ЛМР, не повинно бути великої радості від результатів муніципальних виборів. Тепер Джобік, за власним іменем, не здобув жодного міського місця.
На краю руїни – Jobbik та LMP

Обмін Плейс. Петер Якаб розмовляє з президентом Йобіка, який відходить, Тамаш Снайдер. Фото: MH / Петер Папайчік

Результати нинішніх виборів показали, окрім відомих ключових цифр, що для Йобіка та ЛМП дуже важливо не тільки повністю зникнути, але й лідерам опозиційного альянсу, Momentum, DK та MSZP. з політичної карти. П’ять років тому, за даними Національної виборчої канцелярії (NVI), Джоббік зміг стати самостійно на 468 місцевих виборах: він дав чотирнадцять мерів, 372 індивідуальних місця, плюс 82 у компенсаційних списках в окружних зборах та в столиці. Однак на нинішніх виборах Джоббік – від власного імені – не здобув жодного міського місця. Незважаючи на те, що Егер, Дунауйварос і Езд відзначалися власними міськими місцями, Йоббік не є кандидатом у жоден з обраних ними кандидатів.

Адам Міркочко в Егері в єдності для міста, Тамас Пінтере в Дунаюваросі в новому місті! Асоціація Девід Янічак виграв кольори для Ozd та Ozd. Національне виборче відомство також виявляє, що, хоча вони брали участь у підтримці 488 переможців, окремо або в списку, вони отримали лише сімдесят п’ять місць окремо. На відміну від їх виборів п’ять років тому, коли Габор Штадт балотувався на посаду, у нас не було незалежного кандидата на посаду мера.

Ще цікавішою є ситуація ЛМП, яка на нинішніх виборах, за даними NVI, змогла зібрати лише три незалежні мандати. Список компенсацій Печ, Будапешт XIX. округ також має місце компенсаційного списку, як і район X. Це правда, що 481 член опозиції забезпечив собі мандат за їх підтримки. Опозиційна партія, яка майже не існує в регіоні, змогла здобути тридцять вісім індивідуальних місць п’ять років тому та ще шість у графстві та столичному зібранні.

Повернення до Йоббіка: Після того, як Тамаш Снайдер заявив, що не буде повторно балотуватися в президенти Йоббіка, почалися внутрішньопартійні рухи. По-перше, лідер фракції Петро Якаб, через кілька днів, у суботу, Андреа Варга-Дамм зазначив, що він візьме на себе організацію в поганій формі. За словами Оріго, Йобік все ще шкодується від внутрішніх боїв, з офіційним з’їздом конгресмена 9 листопада.

fecsego.eu/english газета

Leave a Reply 148 megnézve, 1 alkalommal mai nap |