< Böngészés > Főoldal / Alkotmánybíróság, Aktuális hírek, események, Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet / Blog article: ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL(((LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

| Mobile | RSS

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL(((LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL

LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)


• AB határozat utólagos normakontroll indítvány elutasításáról (II/1808/2016.)
Az ügy tárgya: A közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése elleni utólagos normakontroll (közérdekű adatigénylés, költségtérítés)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló kormányrendelet egy rendelkezése elleni utólagos normakontroll indítványt. A támadott rendelkezés az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségeként elszámolható óradíjat szabályozza. Az indítványozó országgyűlési képviselők szerint a támadott rendelkezés nem a tevékenységet végző munkatársak átlagos bérköltségét veszi alapul, így ellentétben áll az információs önrendelkezési jogról szóló törvénnyel. Ez pedig alaptörvény-ellenességet is jelent, mivel kormányrendelet nem lehet ellentétes törvénnyel. A rendelkezés sérti továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, mivel egy alapjog gyakorlását ellenérték megfizetéséhez köti. Konkrétabban a jogalkotó a ténylegesen felmerülő költség észszerű mértékétől elrugaszkodva határozta meg a munkaóránként felszámítható költségtérítés összegét, a korlátozás ezért nem tesz eleget az arányosság követelményének. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során először is rámutatott, hogy az adatigénylés teljesítése során igénybe vett munkaerő-ráfordításért nem kötelező a költségtérítés megállapítása, és ha erre sor is kerül, sem az információs önrendelkezési jogról szóló törvény, sem a kormányrendelet nem határozza meg előre a munkaerő igénybevételéért felszámítható pontos összeget, az ugyanis a tényleges munkaerő-költségtől függ. Ezért megállapítható, hogy a rendelkezés, amely csupán az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás munkaóránként felszámítható maximális összegét határozza meg, nem ellentétes az információs önrendelkezési jogról szóló törvény azon előírásával, amely szerint az adatigénylés teljesítéséért az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően lehet költségtérítést megállapítani. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog állított sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság – az előbbi megállapítások alapulvételével, a szabályozás tartalmát figyelembe véve – arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezés nem az információszabadság korlátja, hanem bizonyos értelemben – a felső korlát bevezetésével – a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokhoz való hozzájutást segíti akkor, ha az adatkezelő a szükséges munka ellentételezésére költségtérítés felszámítása mellett dönt. A kormányrendelet ugyanis ebben az esetben biztosítja, hogy a az adatigénylés teljesítéséért munkaóránként felszámítható összeg (óradíj) egy bizonyos határt ne lépjen át. Az Alkotmánybíróság végül hozzátette, hogy a rendelkezés megsemmisítése esetében az adatigénylők a fennállónál hátrányosabb helyzetbe kerülnének, hiszen a felszámítható óradíjnak nem lenne maximuma. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők utólagos normakontroll indítványát elutasította.
• AB határozat bírói döntés megsemmisítéséről (IV/1002/2016.)
Az ügy tárgya: A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 107. § (2) bekezdése és 132. § (6) bekezdése, valamint a Kúria Mfv.II.10.510/2015/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (visszatartott illetmény megfizetése)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Kúria visszatartott illetmény megfizetése tárgyában hozott ítéletét. Az ügy előzményei szerint az indítványozó egy rendőrkapitányság állományában hivatásos szolgálatot teljesített. Egy éjszaka szolgálatteljesítés közben a fogdába fogadott egy embert, és nem észlelte, hogy nála tiltott tárgyak voltak. Miután az indítványozó ezt később felfedezte, elvette a fellelt tárgyakat, és utólag bevezette a letéti jegyzőkönyvbe. Az indítványozót az ügyészség hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, és elrendelte a bűnügyi őrizetbe vételét. A büntetőeljárásra tekintettel a rendőrkapitány fegyelmi eljárást rendelt el és az indítványozó szolgálati beosztásából való felfüggesztéséről, illetőleg távolléti díja 50%-ának a visszatartásáról rendelkezett. Később az indítványozóval szemben folyt valamennyi büntetőeljárás megszüntetésre került. Ezt követően az indítványozó szolgálati viszonyát munkáltatója felmentéssel megszüntette. A rendőrkapitány az indítványozóval szemben korábban indított fegyelmi eljárást megszüntette, azzal, hogy a visszatartott illetménye utólagos kifizetésének a szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján nincs helye. Az indítványozó a visszatartott illetmény kifizetésének megtagadását jogszerűtlennek tartotta, ezért panasszal élt, amelyet a megyei rendőrfőkapitány – mint alaptalant – elutasított. Ezt követően az indítványozó bírósághoz fordult. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetnek helyt adott, amelyet a Veszprémi Törvényszék helybenhagyott. Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú határozatot pedig megváltoztatta és az indítványozó keresetét elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az indítványozó szolgálati viszonya egészségi állapotára tekintettel felmentéssel szűnt meg, ami a fegyelmi eljárás megszüntetését is maga után vonta, ezt viszont nem lehet a fegyelmi felmentéssel azonosítani, így a visszatartott illetmény kifizetésére sem kerülhetett sor. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegileg a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Előbbivel összefüggésben azzal érvelt, hogy a Kúria határozata és a megjelölt jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazása folytán nem kerülhetett sor a visszatartott távolléti díja kifizetésére, annak ellenére, hogy vele szemben sem a bűncselekmény elkövetését, sem a fegyelemsértést nem állapították meg. Szerinte ez hátrányos megkülönböztetését jelenti azokkal szemben, akiknek ugyan szintén felmentéssel szűnt meg a szolgálati viszonya, azonban az esetleges fegyelmi eljárás ellenük a felmentésük előtt lezárult. Utóbbi vonatkozásában azt adta elő, hogy a Kúria a jogalkotói céllal ellentétes határozatot hozott, és nem adott számot annak indokairól, hogy az ügyben releváns elvi döntést miért nem tartotta irányadónak. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a hátrányos megkülönböztetés tilalmának állított sérelmével összefüggésben rámutatott, hogy Kúria a fegyelmi eljárásnak a szolgálati viszony megszűnése folytán kötelező megszüntetése esetét azonos módon értékelte azokkal az attól egyébként különböző esetekkel, amikor a fegyelemsértés – érdemi vizsgálatot követő – megállapítására és szankció (valamely fegyelmi fenyítés) alkalmazására kerül sor. Vagyis az indítványozó a Kúria ítélete folytán a fegyelemsértést elkövetőkkel került azonos csoportba, annak ellenére, hogy a két személyi kör heterogén. Vagyis – a Kúria érvelésével ellentétben – nem a fegyelmi eljárás megszüntetésének okai, hanem a fegyelmi felelősség megállapítása vagy annak hiánya határozzák meg a csoportképzés mércéjét, ennek folytán a visszatartott illetmény kifizethetőségét, vagyis a fegyelmi eljárás alá vont személy illetményhez való hozzájutását. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság arra jutott, hogy a Kúria ugyanis azon túl, hogy nem osztotta az első- és másodfokú bíróság – egyébként lényegét tekintve egybehangzó – indokait, valamint megismételte a szolgálati jogviszonyról szóló törvény rendelkezéseit, nem fejtette ki döntésének releváns indokait, vagyis nem tett eleget a bírói indokolással szemben támasztott követelménynek. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét megsemmisítette.

• AB határozat alkotmányos követelmény megállapításáról (IV/1655/2018.)
Az ügy tárgya: A Fővárosi Törvényszék 2.Kpkf.670.489/2018/3. számú végzése és az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 1. § (6) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz (költségvetési támogatásban részesülő pártok ellenőrzése)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította az Állami Számvevőszékről szóló törvény egy rendelkezése, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak és a Fővárosi Törvényszéknek az egyik parlamenti párt költségvetési támogatásával összefüggő közigazgatási jogvita tárgyában hozott ítéletei ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a jogorvoslathoz való jogból fakadó alkotmányos követelményként megállapította, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét erre irányuló kereset alapján a bíróságnak érdemben, a cselekmény jogalapja körében a párt támogatása visszafizetésének, illetve csökkentésének összegszerűségére is kiterjedően kell felülvizsgálnia. Az ügy előzményeként az indítványozó párt vonatkozásában az Állami Számvevőszék ellenőrzést végzett, majd fizetési felszólítást küldött. Ez ellen az indítványozó párt keresettel élt, azonban keresetlevelét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság visszautasította, mivel a bíróság álláspontja szerint az Állami Számvevőszék jelentése és az ennek alapján kiadott felszólítás, felhívás és tájékoztatás nem tekinthető közigazgatási tevékenységnek, így az elsőfokú bíróságnak a jogvita elbírálására nincs hatásköre. A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben a tisztességi hatósági eljáráshoz való jogának és a jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során először is rámutatott, hogy Magyarországon a mindenkori Állami Számvevőszék hatósági jogkör nélküli hivatali típusú intézményként működik. Az Állami Számvevőszék többek között ellenőrzi az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését és a feltárt tényeket és az ezeken alapuló megállapításokat tartalmazó jelentést készít. Az Állami Számvevőszék ugyanakkor szankció-kiszabási hatáskörrel nem rendelkezik, jelentése nem tekinthető sem hatósági jogkörben elfogadott döntésnek, sem pedig bírósági határozatnak. Utóbbiakra tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak a jogorvoslathoz való jog sérelmét. Mindazonáltal a vitatott jelentés „közvetetten” mégis vitatható bíróság előtt. A fizetési felhívását követően ugyanis a Magyar Államkincstár köteles döntést hozni a pártnak a központi költségvetésből járó támogatás csökkentéséről, illetve a pártot nemfizetés esetén az adóhatóság megkeresi. A Magyar Államkincstár döntése ellen már van helye jogorvoslatnak, a közigazgatási perben pedig a szabad bizonyítás elve érvényesül, és egyetlen jogszabályi rendelkezés sem tartalmazza, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai közigazgatási perben önmagában megdönthetetlen kötőerővel rendelkeznének. Ebből az következik, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét erre irányuló kereset alapján a bíróság érdemben, a cselekmény jogalapja körében felülvizsgálhatja, amit az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként is megállapított. Minthogy azonban a jelen ügyben az indítványozó nem a Magyar Államkincstár ellen, hanem az Állami Számvevőszék ellen indított közigazgatási jogvitát, az Alkotmánybíróság a bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
• AB határozat bírói indítvány elutasításáról (III/866/2019.)
Az ügy tárgya: A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 21. § (4) és (5) bekezdése elleni bírói kezdeményezés (kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megszűnése)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a törvény alkalmazása során a jogállami jogbiztonságból fakadó alkotmányos követelmény a biztosító jogszabályból fakadó azon kötelezettsége, hogy a fizetési felszólítást a szerződő félnek, a szerződés megszűnéséről szóló értesítést pedig az üzemben tartónak egyedileg, minden kétséget kizáró módon igazolható formában küldje meg. Ezen követelmények teljesülésének vizsgálata minden esetben az eljáró bíróságok feladata. Az indítványozó bíró rámutatott, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint a felszólító levelet és a szerződés megszűnéséről szóló értesítést „igazolható módon” kell megküldeni. A törvény rendelkezése az „igazolható módon” történő megküldésről nem egyértelmű, mivel annak tartalmát nem határozza meg pontosan, amely a jogbiztonság követelményét sérti. Azzal szintén ellentétes, hogy a megküldés esetén az ügyfél általi átvétel tényét és időpontját nem lehet igazolni, továbbá az is, hogy az egyszerű postai küldeményként feladott fizetési felszólítás kézbesítésének kockázatát a gépjárművek üzembentartói viselik. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során megállapította, hogy a vizsgált ügyben a normavilágosság követelményével összefüggésbe hozható aggály nem áll fenn. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egyértelműen szabályozza a fizetési felszólítás, illetve a szerződés megszűnéséről szóló értesítés megküldésével kapcsolatos elvárásokat. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a vizsgált ügyben úgy ítélte meg, hogy az alkotmányos követelmény megfogalmazásával lehetősége van orvosolni a szövegszerű megfogalmazásából levezethető azon önkényes és ezáltal a jogbiztonság követelményével ellentétes eredményre vezető értelmezést, amely a megküldés tömeges, csoportos, címzettenként el nem különíthető igazolását is igazolható megküldésnek fogadja el.

• AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (IV/451/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.II.38.070/2017/8. számú ítélete és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 112. § (1) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz (hallgatói jogviszony megszüntetése)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egy rendelkezése ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. A támadott rendelkezés változatlan feltételek mellett lehetővé teszi a korábbi felsőoktatási törvény alapján megkezdett képzések befejezését 2016. szeptember 1-jéig, ugyanakkor elrendeli azon hallgatók jogviszonyának megszüntetését, akik e határidőig nem szerzik meg a végbizonyítványt. Az indítványozó hallgatói jogviszonyát a Széchenyi István Egyetem Felnőttképzési Központ a támadott rendelkezés alapján megszüntette, amelyet a rektor helybenhagyott. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál, amely az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte, mivel szerinte a felsőoktatási törvény érintett rendelkezése sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést nem találta megalapozottnak. Ezt követően a bíróság eljárását folytatta és az indítványozó keresetét elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegileg a kellő felkészülési idő sérelmére hivatkozott, mivel szerinte a támadott rendelkezés teljesíthetetlen feltételt támaszt. A jogszabály által tűzött határidő észszerűtlen, nem elegendő a tanulmányok befejezésére, illetve a bizonyítvány megszerzésére. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során először is rámutatott, hogy a támadott rendelkezés 2015. szeptember 1-jével lépett hatályba, a végbizonyítvány megszerzésére vonatkozó – a korábbi követelmények szerinti – kötelezettségnek 2016. szeptember 1-jei határt szabva. A címzettek számára tehát összességében ez az időtartam állt rendelkezésre a jogszabály tartalmának megismerésére, illetve az arra való felkészülésre, hogy kötelezettségeiket teljesítsék. Ugyan az indítványozó által felvetett körülmények miatt a végbizonyítvány megszerzésére rendelkezésre álló időtartam felsőoktatási intézményenként eltérő lehet a vizsgák szervezését illetően, mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy objektíve lehetetlen feltételt támasztott volna a jogszabály, vagyis a kötelezettség teljesítése még potenciálisan sem volt biztosítva és emiatt nem is lehetett rá felkészülni. Önmagában az, hogy az indítványozó által állított szubjektív körülményei (pl. egymásra épülő tárgyak teljesítésének hiánya) miatt a megadott időtartam alatt nem tudta a feltételeket teljesíteni, nem jelenti azt, hogy mindenki más (pl. akinek csak egy vizsgája hiányzik) számára is teljesíthetetlen volt a feltétel, vagyis önmagában a jogszabályi rendelkezés nem teszi lehetetlenné a felkészülést az új szabályok alkalmazására. Az állami döntéshozatal körébe tartozik a felsőoktatásban való részvétel szabadságával összefüggésben a hallgatók képességének és alkalmassága feltételeinek meghatározása, a kellő felkészülési idő követelményéből nem vezethető le azonban az, hogy a bevezetett kötelezettség teljesítésére minden érintett egyéni körülményeire tekintettel a megadottnál hosszabb időtartamot kellett volna biztosítania. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
• AB határozat bírói döntés megsemmisítéséről (IV/701/2018.)
Az ügy tárgya: A Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.Kpk.50.072/2017/8. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (anyakönyvi ügy)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság anyakönyvi közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában hozott végzését. Az ügy előzményei szerint az indítványozó elhunyt édesapja anyakönyvi adatairól kért tájékoztatást, aminek következtében az anyakönyvvezető anyakönyvi hatósági bizonyítványt állított ki egy egytagú családi név, illetve egy ragadványnév feltüntetésével. Az indítványozó fellebbezet, mivel a ragadványnevet nem jegyezték be a családi név második tagjaként. A kérelmet a másodfokú hatóság, mint nem jogosulttól származót, elutasította. Ezt követően az indítványozó saját nevében fellebbezett, de azt a Nógrád Megyei Kormányhivatal elutasította. A bíróság az indítványozó felülvizsgálati kérelmét elutasította, mivel az indítványozó a néhai édesapa vonatkozásában képviseleti jogot nem gyakorolhat. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában, érdemben arra hivatkozott, hogy a hatóság megváltoztatta a már több évtizede halott édesapa családi nevét azzal, hogy a kettős családi név második elemét ragadványnévnek minősítette és törölte azt, amit a bíróság jogi szempontból kifogásolhatatlannak ítélt, és ezzel megsértette az édesapának az emberi méltósághoz való jogából levezethető saját névhez való jogát. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során összefoglalta az emberi méltósággal, illetve azzal kapcsolatosan a névviseléssel összefüggő gyakorlatát. Rámutatott, hogy az emberi méltósághoz való jog a többi joghoz hasonlóan az embert életében illeti meg. Mégsem szűnik meg teljesen a halállal a méltóság, mivel az részben továbbra is érvényesül a kegyeleti jog alkotmányos védelmében. Az embert, akit személy voltánál fogva megillet a méltóság a halála után sem lehet tárgyként kezelni. Ennek megfelelően az elhalt személyek születési neve elektronikus anyakönyvbe való bejegyzésének alkotmányos alapját is végső soron az emberi méltósághoz való jog képezi. A jogai védelmére már nem képes elhunyt személyt halála után is megilleti individualitásának, egyedi helyettesíthetetlen voltának kifejezésére és másoktól való megkülönbözetésére szolgáló saját nevének tisztelete. Tekintettel azonban arra, hogy az elhunyt személy az őt életében megillető jogok gyakorlására már nem képes, közvetlenül a leszármazóját, mint e jogosultságban jogutódát illeti meg a saját név iránti tisztelet érvényesítésének joga. Mindezek fényében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott végzés szerinti jogértelmezés nem áll összhangban az emberi méltósághoz való jogból fakadó követelményekkel, mivel ezen alapjog védelmi körét alaptörvény-ellenes módon nem terjesztette ki az elhunyt személy saját névhez való jogára, amely jog a leszármazó által gyakorolhatóan fennmarad a halál után is.

• AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (III/1455/2019.)
Az ügy tárgya: A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 27. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja és a 30. § (5) bekezdése elleni bírói kezdeményezés (földbizottság állásfoglalása – jogorvoslat)
Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt. Az indítvány szerint a jelenleg hatályos rendelkezések kizárólag egy irányban teszik lehetővé a mezőgazdasági igazgatási szerv részére az eltérést a helyi földbizottság állásfoglalásától. Még a szerződés jóváhagyását támogató helyi földbizottsági állásfoglalás ellenére is meg kell tagadnia a szerződés jóváhagyását a mezőgazdasági igazgatási szervnek, ha a törvényben meghatározott megtagadási okok merülnek fel. A bíróság részére biztosított kasszációs jogkör, és az a körülmény, hogy a helyi földbizottság állásfoglalása nem támadható bíróságon és közigazgatási szerv előtt sem, a jogorvoslathoz való jogot formálissá teszi, kiüresíti azokban az esetekben, amikor a jogsérelmet az okozza az ügyfélnek, hogy a helyi földbizottság a tulajdonszerzést nem támogatta. Az indítvány szerint a támadott jogszabályok által a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérül, miután a helyi földbizottság nem támogató állás foglalásával szemben 2019. január 11-től kezdődően sem közvetlenül, sem az érdemi döntés felülvizsgálatának keretein belül nem biztosított a bírósági jogorvoslati út, hiszen a nem támogató állásfoglalás, amely hatását tekintve eldönti az ügyet, kötelező előírás okán elutasító határozathoz vezet, amelyet a bíróság reformatórius jogkör hiányában nem változtathat meg. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a következőket állapította meg. A bírósági felülvizsgálati eljárásban a mezőgazdasági igazgatási szerv határozatát a bíróság kasszációs jogkörben hatályon kívül helyezheti, vagyis a törvény biztosítja az adásvételi szerződések jóváhagyásával kapcsolatos hatósági döntés teljes körű bírósági felülvizsgálatát, ennek kezdeményezése lehetséges nemcsak a szerződés felei, hanem a földbizottság által is. Nincs jelentősége a jogorvoslathoz való jog érvényesülése szempontjából annak, hogy a bíróság az igazgatási szerv döntését nem változtathatja meg, mivel az csupán az érdemi felülbírálhatóságot követeli meg. Az Alaptörvény nem állapítja meg a felülbírálat eredményére alapozott jogkövetkezményt, ezt az eljárási törvényekben szabadon állapíthatja meg az Országgyűlés. A jogkövetkezmény Alaptörvényből következő feltétele, hogy alkalmas legyen a feltárt jogsértés orvoslására, amire mind a kasszáció, mind a reformáció egyaránt megfelelő. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a közigazgatási eljárás körében alapvető jelentőségű szabály, hogy a hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása is köti. Eszerint a megismételt eljárásban a hatóság a bíróság iránymutatásának keretei között köteles a döntését meghozni, azon nem léphet túl. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozásnak nem tulajdonítható olyan – a hatósági eljárást, döntéshozatalt vagy a bírósági törvényességi felülvizsgálatot korlátozó – tartalom, amely a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog, vagy a jogorvoslathoz való jog sérelmére vezetne. Az alapjogi értelemben vett tulajdonhoz való jog a már megszerzett tulajdont védi, nem ad jogot a tulajdon megszerzésérem, amelyet a támadott szabályozás megállapíthatóan nem sért.
• AB határozat alkotmányos követelmény megállapításáról (IV/1686/2019.)
Az ügy tárgya: A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 144. § (6) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz (választási ügy, választási plakát elhelyezése)
Összefoglaló a döntésről:Az Alkotmánybíróság elutasította a választási eljárásról szóló törvény 144. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányos követelményeket állapított meg az említett jogszabályhellyel összefüggésben a közterület-használatról szóló jogszabályok alkalmazásának esetére. Az ügy előzményeként az indítványozó egyéni választókerületi képviselőjelölt Gyöngyös város különböző pontjain választási plakátokat kívánt elhelyezni. Kérelmével a helyi önkormányzathoz fordult, az önkormányzat hallgatása folytán pedig kifogással élt, sérelmezve, hogy az önkormányzat indokolatlanul korlátozza a kampányban való részvételét, és ezzel sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási eljárásról szóló törvényben foglalt alapelvet. A helyi választási bizottság az indítványozó kifogását elutasította, tájékoztatva az indítványozót arról, hogy az általa kihelyezni kívánt hirdetőállványok nem illenek a városképbe, és a már meglévő, ingyenesen igénybe vehető önkormányzati hirdetőfelületek használatát javasolta. A határozatot az illetékes területi választási bizottság helybenhagyta, így az indítványozó a Debreceni Ítélőtáblához terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az eljáró bíróság a határozatot helybenhagyta, mivel a választási eljárásról szóló törvény szerint a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni, konkrét esetben a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló Gyöngyös város képviselő-testülete által meghozott önkormányzati rendeletet. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárása során az alkotmányjogi panaszt elutasította, azonban a konkrét ügy nyomán hivatalból eljárva szükségesnek látta a véleménynyilvánításhoz való jog védelme érdekében bizonyos alkotmányos követelmények megállapítását, így alkotmányos követelményként állapította meg a hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelemről észszerű időn belüli döntéshozatalt, a jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségének biztosítását és kimondta, hogy a kampányidőszakban csak a véleményszabadsággal összemérhető súlyú okból tagadható meg az önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelem teljesítése. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a választási plakát, ennek révén a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésével kapcsolatban csak olyan jogértelmezés és olyan jogalkalmazói gyakorlat lehet megengedett, amely nem vezet a véleménynyilvánításhoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozására.

LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (VÉGZÉSEK, PL. ALKOTMÁNYJOGI PANASZ VISSZAUTASÍTÁSA)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/679/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.VI.20.042/2018/12. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (szerződés hatálytalansága, elővásárlási jog, földtörvény)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/881/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV.21.001/2017/14. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (személyiségi jog)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/1067/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV.21.817/2017/19. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (személyiségi jog)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/33/2019.)
Az ügy tárgya: A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési eljárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 176. § (4)-(5) bekezdése, valamint a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 103. § (7)-(8) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz (csomagküldés a büntetés-végrehajtási intézetbe)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/411/2019.)
Az ügy tárgya: A Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.891/2018/12/II. számú ítélete és a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. tv. 392. § (7) bekezdés c) pontja elleni alkotmányjogi panasz (személyiségi jog megsértése)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/240/2019.)
Az ügy tárgya: A Székesfehérvári Törvényszék 7.Bpkf.498/2018/3. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (fogvatartási körülmények miatti kártalanítás)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/840/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV.21.430/2017/7. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (személyhez fűződő jog megsértése, kártérítés fizetése a 2006 őszi tömegoszlatással összefüggésben)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/582/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.37.844/2017/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (praxisjog)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/731/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.VI.35.675/2017/4. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (adóügy)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/635/2019.)
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.I.35.002/2019/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (tisztességes eljáráshoz való jog)

• AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/966/2018.)
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV.20.798/2017/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (közérdekű adatok kiadása)

• AB végzés bírói kezdeményezés visszautasításáról (III/1208/2019.)
Az ügy tárgya: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 44/A. § elleni bírói kezdeményezés (tartós ápolást végzők időskori támogatása)

Leave a Reply 48 megnézve, 1 alkalommal mai nap |