| Mobile | RSS

NEHAZUGGY Undorítóbb, mint eddig bármikor


Molnár Bálint    |   November 19,  Kedd   |   8:04

Felemelő jó reggelt kívánok mindenkinek a rendkívüli stadionépítések, a degeszre hízott mészárosok, a parttalan, gennyes cinizmus és a menetrend szerinti alázások országában! A felemelőt annak ellenére nem trollkodásnak szánom, hogy amiről ma reggel szó lesz, arról már megint mindent el lehet mondani, csak éppen a felemelő jelleg hiányzik a történetből.

Volt itt a minap valami közröhejes publicisztikai, diszkréten, kéztördelve üzengető próbálkozás, ami arról szólt, hogy az egyik szolga az összes többi szolga nevében megkísérelte jobb belátásra bírni a kétistent a néphez való visszatalálás ügyében. A tegnapi nap után elmondhatjuk, hogy marhára sikerült. Szeretnék gratulálni ezen a ponton a doktorminiszterelnök elvtársnak a parlamenti produkciójához. Úgy vélem, rendkívüli módon megértette az új idők szavait, az október 13-án a pártja által regisztrált fényes választási győzelem potenciális okait, és ennek megfelelően viselkedett az országnak házában, tiszteletben tartva és emberszámba véve az ellenzéki képviselők által ott megjelenített népakaratot.

Jó, akkor kezdem elölről. Mivel még mindig van törvény, amely ezt számára kötelezővé teszi, beslattyogott tegnap a parlamentbe ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolni. Bármiről kérdezték, bármilyen hangnemben kérdezték, egyetlen nyomorult választ nem sikerült kipréselnie magából. Semjén szerelmes tekintete és a háta mögött élvezkedő csürhéje által megtámasztva. Nem hiszem, hogy van pontosabb definíció arra, amikor egy miniszterelnök a személyeskedésen, és a totálisan oda nem illő faszságok kappanhangon elóbégatásán kívül semmi másra nem képes, mint az, hogy az ő skizofrén hajlamokkal sújtott személye egy átlagosan képzett, kormánymédiával zabáltatott troll szintjén van, és esze ágában nincs meghaladni ezt az állapotot. Amely súlyosan árvízkárosult szellemi-lelki állapot egy átlagosan képzett troll esetében még akár meg is érthető, ha nem is felfogható. Csakhogy ebben az esetben az ország miniszterelnökéről beszélünk, aki fennállása legnagyobb hasonló trollkodásait megszégyenítve, megint papírból olvasta az előregyártott moslékot, és egyetlen kibaszott kérdésre nem válaszolt. Nem volt hajlandó válaszolni sem az ellenzéki önkormányzatok megfojtására irányuló szándékaival kapcsolatban, sem a Mészáros-vagyonhoz fűződő viszonyát firtató, vagy a nyugdíjpénztári vagyon eltünésére, a kilakoltatásokra, a Magyarországra kiszabott uniós büntetésre, a budapesti Türk Iroda kiváltságaira vonatkozó kérdésekre.

Ha az a kérdés, hogy mi a kapcsolata Mészáros milliárdjaival (apropó: az megvolt, ugye, hogy a Mészáros família még annál is gazdagabb, mint eddig sejteni lehetett, hogy a jóisten áldja meg őket mindkét kezével), akkor az a válasz, hogy a kérdező kussoljon a választási eredményével, illetőleg Gyurcsány, akinél lejjebb már csak a pokol van.

Ha az a kérdés, hogy mi a helyzet a magánnyugdíjpénztári megtakarításokkal, akkor az a válasz, hogy a kérdező pártja vette el a nyugdíjakat hatszáz éve, tehát kuss legyen, és különben is baloldali médiatúlsúly van.

Ha az a kérdés, hogy ahhoz képest, hogy együttműködésről és partnerségről hazudott őfényessége, mostanra eljutott oda, hogy padlógázzal nyomatja az ellenzéki önkormányzatok megszívatását, megfojtását célzó fideszes törvényjavaslatokat, akkor az a válasz, hogy a kérdező idióta, nem ismeri a jogszabályokat, nem tud olvasni és ha igen, akkor sem érti, azaz kvázi faszért ugat bele komoly férfiak dolgába.

Ha az a kérdés, hogy miféle magyar érdeket szolgál az, hogy félázsiai diktatúrák Türk Tanácsa irodát nyit Budapesten úgy, hogy annak költségeit Magyarország fedezi, az ott dolgozókat semmilyen hatóság nem vizsgálhatja, egyedi diplomáciai jogaik vannak, és gyakorlatilag bármit megtehetnek Magyarországon és az Európai Unióban, amihez úri kedvük van, akkor az a válasz, hogy bezzeg Nyugat-Európában hegyekben állnak a minaretek meg a dzsámik, de az senkit nem zavar. Mert önök bevándorláspártiak! Azok a türkök bezzeg jók, akik migránsok! Azok jöhetnek, ugye? Csak diplomáciai képviselet nem jöhet.

Már évek óta aggodalomra ad okot, hogy a miniszterelnök című közjogi méltatlanság hétről hétre előre megfontoltan, szándékosan félreértelmezi a saját szerepét, hogy magából kivetkőzve nyomja a földszintes, rángatózó, papírra leírt válogatott személyeskedéseket, sértegetéseket, hogy cinikus félrebeszéléssel intézi el azokat a magyar társadalmat (vagy legalább egy részét) jogosan érintő kérdéseket, amelyekre nem hajlandó válaszolni. Majd amikor valamelyik jól fizetett morálfilozófus legközelebb megint a nemzet templomának ellenzék általi lejáratása fölött kesereg, akkor tegye majd hozzá, legyen oly kedves, hogy az ország kocsmatöltelékként viselkedő első emebere jár az élen eme intézmény maradék tekintélyének és méltóságának földbe döngölésében.

Ez ugyanaz a mocsári-barlangi lábszag, ugyanaz a mérhetetlen erkölcsi nyomor, amit Kósa Lajos megengedett magának Szél Bernadett és Szabó Szabolcs képviselők által „a tranzitzónában tapasztalt embertelen gyakorlat megszüntetésére” irányuló törvényjavaslata tárgysorozatba sem vetélenek indokaként. Miután júliusban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított eme undorító emberkínzási gyakorlat miatt Magyarország ellen. Erre jön ez a minden csengeri háziasszonyok gyöngye, és azt mondja, hogy az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra, sem kap enni a magyar államtól, ők sincsenek éheztetve. Hát bazmeg, lehet, hogy Gyurcsánynál lejjebb csak a pokol van, de a Fidesznél lejjebb ennek alapján már semmi nincs. Kurvára semmi. Undorító, gerinctelen féregségnek tartom azt is, hogy miközben az Európai Parlamentben megszavazták, a méltóságteljes és tekintélyes fideszes országgyűlésben napirendre sem merték venni a Törökországot elítélő állásfoglalást. De arra van esze a felcsútinak, hogy kifordult szemekkel migránsozzon, mintha bármilyen magyar érdek indokolná, hogy félázsiai diktátorok lúdtalpas lábai elé omoljon.

Egyébként pedig. Mint várható volt, a pótvizsgán átment Várhelyi Olivér orbánista uniós biztosjelölt (már csak az EP-nek kell megszavaznia, nem ügy), ellenben a Fidesz elbukta az alelnöki posztját az Európai Néppártban, de nem baj, mert ők akarták így.

Miközben a nácizmus üldözöttei tiltakoznak Lázár János tragikus és gyalázatos gesztusa ellen, miszerint nem csupán virágot vitt Horthy sírjára, de kibaszott hősnek is nevezte, a Fidesz náci csatlósai (mihazánk) éppen szentté avatni készülnek őkormányzóságát, és bocsánatkérésre szólították Budapest főpolgármesterét, amiért undorítónak nevezte a szombati, fehér lovas bevonulásos performanszt. Mert mi a fasszal foglalkozhatna egy fideszes leányvállalat értelmes dolgok helyett, ha nem Horthy Miklós posztumusz díszpolgárrá választásával és lovas szobrának a Szent Gellért téren történő felállításával. Ja, és közben a kormánykedvenc, megélhetési zsidók (via Köves Slomó) megállapodást kötnek és üzletelnek a kormánnyal. Ahogy a kormánybarátoktól elvárható.

Ja, hogy nem mellesleg éppen kinyírják az alternatív és alapítványi iskolákat, bezárják a vidéki kórházakat, tovább rohasztják, tapossák, gyilkolják a bíróságok függetlenségét, lezüllesztik a doktori iskolákat és a professzori címet, a miniszterelnök meg úgy viselkedik a parlamentben, mint Döbrögi, az jöhet, azzal nincs baj. Tegyünk úgy, mintha demokrácia lenne, mintha ez lenne a normális. Nem az. Beteg és undorító, de ez jutott. Úgyhogy talán végre hallgatni kellene Hadházyra. Szerintem legalábbis. Minden jót!

fecsego.eu/Kolozsvári szalonna

Facebook9110

Leave a Reply 191 megnézve, 1 alkalommal mai nap |