< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet, Szegedi Törvényszék / Blog article: CSONGRÁDMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y ((Elhallgatta a lottónyereményt felesége elől – vádat emelt az ügyészség

| Mobile | RSS

CSONGRÁDMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y ((Elhallgatta a lottónyereményt felesége elől – vádat emelt az ügyészség

              6720 Szeged, Stefánia sétány 10. • 6701 Szeged, Pf.: 432.

                                    E-mail: csongrad.fou@mku.hu

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség az ellen a szegedi férfi ellen, aki még a 2017. évben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, közel 260 millió forinttal károsítva meg őt.

A vádirat szerint a vádlott és felesége 2016. novemberében telitalálatot értek el az ötös lottón. A majdnem 900 millió forint összegű, közös nyereményt a Szerencsjáték Zrt. az általuk megjelölt, nyolc bankszámlára utalta át, melyek mindegyike felett a férj bírt kizárólagos rendelkezési jogosultsággal.

A házaspár a nyereményből a 2017. év folyamán közösen ingatlanokat, valamint gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyereményből fennmaradt, őt megillető részt. Az ezzel kapcsolatos egyeztetéseik során a vádlott a sértett előtt azt állította, hogy a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, jóllehet a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlotti nyilatkozat alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A szerződésben a vádlott kötelezettséget vállalt arra, hogy átutalja a feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, aki ennek teljesítése esetére lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalását követően szembesült azzal, hogy férje tévedésbe ejtette, és valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.

A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette elkövetése miatt folyamatban lépő büntetőeljárásban a sértett az őt ért, közel 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Szeged, 2019. december 16.

Dr. Kopasz Zsolt       

       főügyész

Leave a Reply 37 megnézve, 1 alkalommal mai nap |