< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Közélet / Blog article: Hatszoros apuka lesz Ujhelyi István

| Mobile | RSS

Hatszoros apuka lesz Ujhelyi István

A Facebookon jelentette be a szegedi európai parlamenti képviselő, hogy érkezik a hatodik gyermekük a családba.



Ujhelyi István bejegyzésében azt írja: bár a kormány bőven adna rá okot, az ünnepek idején nem kívánja megtörni a békességet azzal, hogy szokásos nyílt levelével tükröt tart a hatalom elé. 

Inkább bejelentette: jön a gólya hozzájuk, a hatodik gyermeküket várják feleségével. Azt is hangsúlyozta, hogy neki innentől hatszoros oka lesz foglalkozni a környezeti fenntarthatósággal és az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalt egyenlőtlenségek kiküszöbölésével.

Ezen a héten azonban – bár a kormányzat az elmúlt napokban is bőven adott rá okot – mégsem fogok tükröt tartani a hatalom elé: egyszerre kívánom ezzel erősíteni az ünnep csendjét és megosztani Önökkel a családomat ért örömhírt. 

Néhány hónap múlva ugyanis újra érkezik a gólya hozzánk és így immár hatgyermekes, büszke édesapa leszek. Ez már bizony több, mint egy fél focicsapat. Sok feladattal, még több felelősséggel és annál is több boldogsággal. 

A kereszténység és Európa egyik legfontosabb ünnepén – ígérem, igyekszem kerülni a túlzott pátoszt – mindannyiunknak érdemes megállnia egy pillanatra, számot vetni és számot adni. Arról, hogy mit tettünk eddig és mit tehetünk ezután. 

Hamarosan, immár hat gyermek édesapjaként számomra az elmúlt években különösen fontossá vált a környezeti fenntarthatóság ügye, a gyermekeinkre hagyott világunk minősége és igazságossága, ahogyan kiemelt feladatommá vált az egészségügyi ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek kiküszöbölése is. 

Édesapaként mindezek teljesítése cél csupán, EP-képviselőként viszont már kötelezettség. Most tehát, amikor mindannyian megállunk majd egy pillanatra, a hétköznapi szürkeség helyét pedig – ha csak rövid időre is, de – átveszi a feltétlen emberi szeretet, jusson mindenkinek eszébe, hogy milyen történelmi fordulópontok előtt állunk, mi a feladatunk és milyen őrült nagy a felelősségünk. Nekem hamarosan hatszoros. 

Békés ünnepeket mindannyiunknak!

dr. Ujhelyi István

fecsego.eu/Szeged Tv

Leave a Reply 93 megnézve, 1 alkalommal mai nap |