< Böngészés > Főoldal / EU Sajtószoba, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Rejtély, hogy mit akar – Putyin egyetlen szavára lemond a kormány, de a döntés miértje homályos

| Mobile | RSS

Rejtély, hogy mit akar – Putyin egyetlen szavára lemond a kormány, de a döntés miértje homályos

168 óra

2020. január 27.

SZERZŐ: KULCSÁR ISTVÁN

A húsz éve regnáló Vlagyimir Putyin orosz államfő az idén elmondott hagyományos évértékelő beszédében a szokásosnál részletesebben szólt szociális kérdésekről, annál rövidebben a külpolitikáról, szóba hozta az úgynevezett nagy honvédő háború befejezésének közelgő 75. évfordulóját, és bizonyos módosításokat javasolt országa alkotmányában. Ezt követően lemondott Dmitrij Medvegyev miniszterelnök és teljes kormánya.

Vlagyimir Putyin éppen két évtizede áll – mind szilárdabb lábakon – Oroszország élén. 2008 és 2012 között volt ugyan közben négy esztendő, amikor alkotmányos okokból (nem lehet egy személyt egymás után kettőnél többször államfővé választani) beosztást cserélt miniszerelnökével, Dmitrij Medvegyevvel, de senki számára sem volt kétséges, hogy ez csak taktikai húzás. És valóban, négy év múltán vissza is cserélték a szerepeket. 2024-ben azonban immár Putyin második hatéves mandátuma is lejár. Bel- és külföld máris azt találgatja, mit tesz négy esztendő múlva, megmarad-e az akkor már hetvenegyedik életévébe lépő Vlagyimir Vlagyimirovics a hatalom első emberének. Az alkotmány most belengetett módosításai nem adnak egyértelmű választ erre a kérdésre.

Az elnök beszéde a parlament két házát magában foglaló Szövetségi Gyűlés tagjai és számos más fontos tisztet betöltő személy, összesen 1300 politikus és főtisztviselő, továbbá 900 hazai és külföldi újságíró előtt hangzott el, méghozzá – a korábbi szokástól eltérően – nem a Kreml György-termében, hanem a Manyezs nevű kiállítási csarnokban. Eredetileg azt közölték, hogy a beszédet nemcsak a rádió és a televízió közvetíti majd élő adásban, hanem a moszkvai házak falán elhelyezett több emelet magas fénytablókon is követhető lesz. Ez utóbbiról aztán lemondtak, de a helyi túlbuzgó csinovnyikoknak köszönhetően a nagy esemény az Elbrusz oldalában, 3847 méteres magasságban, illetve a seremetyjevói repülőtéren, továbbá Kurgan város autóbuszain mégiscsak nézhető-hallható volt, nem is szólva a YouTube-ról, amelyen a közönség utóbb 4700 pozitív like mellett 14 ezer dislike-kal, azaz nemtetszéssel értékelte a beszédet.

A mostani elnöki megnyilatkozásban előterjesztett reformokkal és módosításokkal a változatlanul kiváló politikai érzékkel bíró Putyin nyilvánvalóan azért állt elő, mert felismerte, hogy saját és egyben egész NER-jének a népszerűsége hanyatlásnak indult, méghozzá két évvel a parlamenti választások és néggyel jelenlegi mandátumának sorsdöntő lejárta előtt. Ezen próbál most változtatni.

Putyin a hatalomra kerülését követő nyolc évben rendbe tette a Jelcin elnök regnálása alatt teljesen szétzilálódott politikai rendszert és gazdaságot. A 2008-as világgazdasági válságot megelőző esztendőkben a lakosság életszínvonala egyenletesen emelkedett, az országban a szovjet múlthoz képest jogállamiság, már-már demokrácia bontakozott ki, és Moszkva többé vagy kevésbé jó kapcsolatokat tartott fenn a világhatalmakkal. 2008 után – nem utolsósorban a kőolaj magas árának is köszönhetően – az Oroszországi Föderáció viszonylag gyorsan túljutott a válság mélypontján, de a legmagasabb szinteket elérő korrupció, a verseny hiánya és egyéb okok következtében gazdaságának fejlődése és vele együtt az életszínvonal addig töretlen emelkedése jelentősen lelassult.

Ezt ellensúlyozandó Putyin a hatalom fényében tündökölve, de legfőképpen a tömegek tudatában szunnyadó orosz nacionalizmusra támszkodva „visszacsatolta” Oroszországhoz a nemzetközi jog szerint vitathatatlanul Ukrajnát illető Krím félszigetet, részben elszakította Ukrajnától a donyecki és a luhanszki területeket, és ezzel számottevően növelte időközben megkopott népszerűségét. Legalábbis odahaza, mert az Egyesült Államokkal és az Európai Unió tagországaival részben éppen emiatt, elsősorban a nemzetközi jog semmibevétele okán romlottak meg az ismét szuperhatalmi izmait mutogató Moszkva kapcsolatai.

Az életszínvonal emelkedésének megtorpanását követően azután már a szovjet birodalmi dicsőség visszaállítása felé tett lépések is kezdtek veszíteni lélektani hatásukból. Hiszen ha 2007 és 2013 között a lakosság reáljövedelme még mindig 22 százalékkal nőtt, az azóta eltelt öt év alatt ez a fontos mutató jelentősen visszaesett. A Deutsche Bank reálisnak tűnő előrejelzése szerint az orosz GDP az idén már csak 1,8 százalékkal fog növekedni, ami egy fejlődő ország esetében nagyon kevés. (Helmut Schmidt volt német kancellár minősítette az Oroszországi Föderációt – nem alaptalanul – fejlődő országnak.)

Különösen barátságtalanul, általános meg nem értéssel fogadta tavaly a lakosság a nyugdíjkorhatár felemelését. A Focus című német hetilap adatai szerint az orosz népesség 13 százaléka nyomorog havi 150 eurónál (kb. 48 ezer forintnál) kisebb összegből, az állampolgárok 15 százaléka él csatornázás nélküli lakásban.

Putyin természetesen érzékelte a gazdasági problémákat és a főként ezek következtében csökkenő népszerűségét. Ezt próbálta/próbálja ellensúlyozni az ellenzék – nem a parlamenti, mert az a zsebében van, hanem a törvényhozáson kívül szervezkedő és erősödő ellenzék – megmozdulásainak mind gorombább letörésével, amint oroszul mondják: a „csavarok meghúzásával”. Mostani beszédében futólag említette a gazdaság gondjait, amiért finoman bár, de közérthetően a kormány nyakába varrta a felelősséget.

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök értett a szóból (vagy gazdájától egyenesen ukázt is kapott erre), és lemondott. Utódjául az államfő Mihail Misusztyint, az adóhatóság eddigi főnökét nevezte ki. A külföldi sajtó alighanem túlságosan nagy figyelmet szentel az új kormányfő személyének: „arctalan bürokrata”, vagy ellenkezőleg: „rendkívül hatékony gazdasági vezető”, Putyinnal egy csapatban jégkorongozik, hamis a vagyonbevallása, műkedvelő dalszerző stb. Holott nyilvánvaló, hogy Misusztyin sem képes átlépni a saját árnyékát, és az ő hivatalba lépése ugyanúgy nem vet véget a jelenlegi majdnem stagnálásnak, az általános korrupciónak, ahogyan nem változtatott a helyzeten az sem, hogy az elmúlt hónapokban az elnök tucatjával váltott le különféle vezető hivatalnokokat, területi kormányzókat.

Évértékelő beszédében Putyin eldicsekedett azzal, hogy egyedülálló, új generációs fegyvereivel (például a hiperszonikus ballisztikus rakétákkal) a korábbi erőegyensúly, majd lemaradás után a fegyverkezés terén Oroszország átvette a vezetést a világon.

Kifogásolva, hogy országukban a termékenységi ráta – a szülő korú nőkre jutó gyermekek száma – mindössze 1,5 (ennél alacsonyabb csak a második világháború alatt volt), célul tűzte ki az arány mielőbbi 1,7-re növelését. A demográfiai célok elérése érdekében emelik a családi pótlékot és az ezután már egy gyerek világrahozatala után is járó úgynevezett anyasági juttatást. Részben ingyenessé teszik az iskolai étkeztetést. Az iskolákban a szövetségi költségvetésből kiegészítik az osztályfőnökök fizetését. A felsőfokú tanintézetekben emelik az államilag finanszírozott helyek számát. Áttekinthető javadalmazást vezetnek be az egészségügyi dolgozók számára.

A Putyin által bejelentett intézkedések közül azonban mégsem az életszínvonal emelését célzókat kíséri a legnagyobb figyelem, hanem azokat, amelyek az alkotmány részleges megváltoztatására irányulnak. Az elnök egyébként hangsúlyozta, hogy nincs szükség új alaptörvényre, csupán hét módosítás az, amiről – mint azóta közölték – május 1-jén népszavazáson dönt a lakosság. Ezek közül érdemben talán az a leglényegesebb – a magyarok számára is ismerősnek tűnhet a motívum –, hogy az Oroszországi Föderációban csak azok a nemzetközi szerződések és jogi eljárások lesznek hatályosak, amelyek nem ütköznek az orosz alaptörvénybe, mert csak ez szavatolhatja az ország biztonságát. Továbbá: nem lehet kormánytag, kormányzó, a törvényhozás tagja és bíró az a személy, aki más ország állampolgára is. Az Állami Duma fogja kinevezni a miniszterelnököt és a kormány többi tagját, méghozzá úgy, hogy az elnök azt nem vétózhatja meg. Oroszország továbbra is prezidenciális rendszerű állam marad, de így csökken az elnök és növekszik a parlament hatásköre. A beszéd alapján úgy tűnik: érdemben nem módosul az a paragrafus, amelynek értelmében egy személy (egymás után?) csak kétszer töltheti be az államfői posztot.

Ezek az utóbbi alkotmánymódosítások már közvetlenül érinthetik magának a módosítások atyjának, Vlagyimir Putyinnak a jövőjét, hiszen az ő jelenleg hatályos mandátuma 2024-ben már nem hosszabítható meg, hacsak megint nem módosítják az alkotmányt vagy ha nem próbálkozik ismét a 2008-as trükkel, amikor Putyin átmenetileg helyet cserélt Medvegyevvel. Az orosz és a külföldi források azonban mindkét lehetőséget egyaránt kizárják.

Az utóbbi egy-két évben nagyban folyik a találgatás, hogy kit jelölhet ki utódjának Putyin. (Jellemző módon a nagy többség abból indul ki, hogy ő maga nevezi majd meg, ki lépjen a helyébe.) Ebben – a világhálón és a nyomtatott sajtóban folyó – versengésben előkelő helyet foglal el Szergej Sojgu védelmi miniszter, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester és Dmitrij Kozak eddigi miniszterelnök-helyettes. De emlegetik Alekszej Gyumint, Putyin hajdani testőrét, majd tulai kormányzót, sőt – alighanem minden alap nélkül – még az elnök leányait, Mariját és Jekatyerinát is.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Morgan Ortagus pragmatikusan közelítette meg a kérdést: „Reméljük, hogy bárki legyen is hatalmon Oroszországban, figyelembe fogja venni azt az igényünket, hogy változtassanak a külpolitikájukon.” Sam Greene, a londoni King’s College igazgatója annak a feltételezésének adott hangot, hogy az oroszok „a hatalom olyan formáját fogják keresni, amely lehetővé teszi, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon”.

A nagy kérdés csak az, hogy a kecske mivel és hogyan akar jóllakni. Vlagyimir Vlagyimirovicsnak ugyanis az alkotmány további megváltoztása nélkül is több módja lehet arra, hogy – ha kívánja – 2024 után is hatalmon maradjon. A német Der Spiegel magazin azt tippeli: „Putyin úgy adja át a hatalmat, hogy nem adja át a hatalmat.”

Az egyik ilyen lehetőség a kazah út. Nurszultan Nazarbajev kazah államfő tavaly hajlott korára való hivatkozással lemondott az államelnökségről, de úgy, hogy elnyerte az Elbaszi (a haza atyja) címet, ami azzal jár, hogy minden fontos kérdésben továbbra is az övé marad a döntés joga. Ez egyébként nem precedens nélküli minta. Ugyanígy járt el 1989-ben az államfői posztról való távozása után a kínai Teng Hsziao-ping. Egyszóval Putyinból is lehet orosz Elbaszi.

Haditengerészeti hadgyakorlat Oroszországban

Fotó: Alekszej Druzsinyin

A második lehetőség a belarusz változat. A hatályos orosz–belarusz integrációs szerződés értelmében ugyanis elképzelhető a jövőben egy olyan közös államtanácselnöki funkció létrehozása, amelynek betöltője a két tagállam miniszterelnöke fölött áll. Ezt valószínűsítheti az a most előterjesztett alkotmánymódosítás is, amely megnöveli a kormányfő hatáskörét. Hadd nőjjön csak az, úgymond, ha ő, Putyin lesz a két miniszterelnök főnöke. A győzelem 75. évfordulóján a háborús veteránok 75 ezer rubeles prémiumot kapnak – ezen felbuzdulva a hálálkodó szentpétervári hadastyánok arra kérték az államfőt: élete végig maradjon Oroszország elnöke. (Ennek jogi alátámasztásába azonban nem mentek bele.)

Végül nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy 71 éves korában Putyin valóban a politikából való teljes kivonulást választja, annál is inkább, minthogy megélhetése felől akkor sem kell majd nyugtalankodnia.

Kivált, ha akár csak a tizede is igaz annak a vagyonnak, amelyre egyes nyugati sajtóorgánumok szerint az elmúlt két-három évtizedben tett szert. Mindamellett a „Putin watchers” („a Putyin-figyelők”) erősen kételkednek abban, hogy Oroszország jelenlegi ura négy év múlva vagy bármikor később, amíg erővel bírja, elszánja magát erre a lépésre.

A kalapban persze az a variáns is megtalálható, hogy Putyin nem önként távozik. Az elnöki hivatal Iljinka utcai épülete előtt tüntetők máris tiltakoztak az „alkotmányos államcsíny” ellen, és mozgalmuk terjedni látszik. Mindamellett egy kikényszerített távozás pillanatnyilag fölöttébb valószínűtlennek tűnik. Négy év azonban nagy idő, különösen a politikában. És 2024-ig – vagy esetleg már előbb is – még sok minden történhet Oroszországban.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 48 megnézve, 1 alkalommal mai nap |