< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Fecsegő hírek, főszerkesztő blogja, Közélet / Blog article: Egymaga fogadta el Komló költségvetését a fideszes polgármester, majd lenullázta a képviselők fizetését

| Mobile | RSS

Egymaga fogadta el Komló költségvetését a fideszes polgármester, majd lenullázta a képviselők fizetését

2020. március 13.

2020. MÁRCIUS 13. 06:29 – SZERZŐ: 168 ÓRA

Szinte azonnal élt a kormány által kihirdetett rendkívüli jogrenddel Komló fideszes polgármestere. A Szabad Pécs beszámolója szerint Polics József a csütörtökre összehívott testületi és bizottsági üléseket lemondta,

majd tájékoztatót tartott a helyi képviselőknek, hogy egyedül elfogadta a város 2020-as költségvetését.

A helyi média üzemeltetésére és helyi kommunikációs feladatokra szóló tervezett döntést is lefújta, és döntött arról, hogy ahelyett pályázatot írnak ki napokon belül, gyors döntéssel. A polgármester döntött arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig lenullázza a tiszteletdíjakat, így a képviselők fizetés nélkül maradnak.

Polics József, Komló polgármestere beszédet mond a Fidesz-KDNP országos választási kampányértékelő rendezvényén a fővárosi Millenáris Parkban 2014. október 19-énFotó: MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek a döntések vélhetően semmilyen összefüggésbe nem hozhatók a koronavírussal, amiért kihirdették a rendkívüli eljárásrendet, amelyet a katasztrófavédelmi törvény szabályoz, az alapján a képviselő-testületek jogköreit a polgármester gyakorolhatja. 

A Polics Facebook-oldalára feltöltött videó alapján azonban úgy tűnik, hogy a költségvetés elfogadása tekintetében lépéskényszerben volt az önkormányzat, mivel azt március 15-ig el kell fogadni az önkormányzati törvény szerint. Ám a másik napirendi pont viszont nem biztos, hogy ugyanilyen megítélés alá esik – írja a Szabad Pécs.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 89 megnézve, 1 alkalommal mai nap |