< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, EU Sajtószoba, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek, Közélet / Blog article: A gyávaság rossz tanácsadó – Karácsony Gergely: van felhatalmazásom, hogy kivonjam Budapestet az ellenzék belső rivalizálásából

| Mobile | RSS

A gyávaság rossz tanácsadó – Karácsony Gergely: van felhatalmazásom, hogy kivonjam Budapestet az ellenzék belső rivalizálásából

168 óra

2020. március 16.

SZERZŐ: BARÁT JÓZSEF

Karácsony Gergely hideg politikai polgárháborúnak nevezte azt a helyzetet, amelyet előidézhet, ha a kormány valóban kész arra, hogy elvegyenek Budapest nagyjából évi 160 milliárd forintos adóbevételéből majdnem 40 milliárdot. A lapunknak adott interjúban a főpolgármester nemcsak azt mondja el, hogy erről miért nem hajlandó tárgyalni, hanem azt is megtudhatjuk tőle, miért utasította el a Demokratikus Koalíciónak azt a javaslatát, hogy Budapest vállalja át a színházak teljes finanszírozását.

– Ön általában a megegyezés fontosságát hangoztatja, több ízben is a kompromisszumok robotosának nevezte magát, amit régebben már mástól is hallottunk. A napokban viszont politikai hidegháborúról beszélt az iparűzésiadó-bevételek lehetséges csökkentése miatt. Milyen a politikai hidegháború? És lehet-e eredményes?

– Nem lehet eredményes, éppen ezért el kellene kerülnünk. Velem sok mindenről lehet párbeszédet folytatni, de felhatalmazást egy elvszerű program végrehajtására kaptam Budapest érdekében. Budapest jövője nem alku tárgya, ezért nem tudom elfogadni, hogy a kormány drámai módon csökkentse a főváros egyetlen számottevő saját bevételét, az iparűzési adót azért, hogy újabb kedvezményt adhasson a multiknak. Ez az adókedvezmény nem indokolt, a pénz nem a magyar polgárokhoz kerülne, csak a multinacionális nagyvállalatok amúgy is nagyon kedvező adózási feltételeit javítaná tovább. Az adórendszer igazságtalanságát fokozná, miközben kivéreztetnék a várost. Az iparűzési adó belengetett módosítása a tízszeresét vinné el a várostól, mint amiért mi napról napra megküzdünk, amikor a Lánchíd felújításáról vagy a színházakról beszélünk. Miközben egy-kétmilliárdos tételeken próbálunk spórolni, az iparűzési adó esetében ebben a ciklusban százmilliárdról lenne szó. Ha a kormány tényleg elvinne tőlünk ennyi pénzt, akkor Budapest megszűnne létezni abban a formában, ahogyan ma ismerjük. Miközben az ország GDP-jének 40 százaléka Budapesten keletkezik, ennek a bevételnek 97 százalékát elvonja a kormány, mi mindössze 2,7 százalékot kapunk vissza. Berlin 22 százalékot, de Varsó és Prága is 7 százaléknál többet. Erről nagyon világosan és egyértelműen kell fogalmazni: nincs kecmec, ebben nem engedhetünk.

– Az utóbbi hetek legtöbbet emlegetett ügye a Szabad Tér színház körüli vita volt. Ezzel kapcsolatban a kompromisszumkész Karácsony Gergőt láthattuk, aki megfelezi az igazgatói posztot, hogy a kormány és a DK is kapja meg, amit akar. Mintha ön nem akart volna állást foglalni, mintha csak azt akarta volna, hogy fejeződjön be ez a vita.

– Ebből a gondolatmenetből az a fontos: fejeződjön be. Miközben én nem tartom szitokszónak a kompromisszumot, még ha el is szokott ettől a magyar politika. Ebben az ügyben azonban senki nem azt kapta, amit akart, mert vannak fontosabb, nagyobb ügyek, a sokszínű budapesti kulturális élet bizonyosan ilyen. Nagyon rossz vicc lenne, ha a teljes budapesti színházi rendszer hosszú távú fenntartható finanszírozásának ügye a főváros legkevésbé jelentős színháza körül kialakult politikai konfliktus miatt nem oldódna meg. Szerintem a Szabad Tér Színház egy apró mozaikkocka az egészben.

Fotó: Lakos Gabor

– Persze, ha apróság azoknak a presztízse, akik belelovalták magukat ebbe a vitába.

– Ha van valami, ami rám tényleg nem jellemző, az presztízsszempontok követése. Én azt szeretném, hogy Budapest álljon be olyan színházi közösségek, intézmények mögé, amelyek politikai védelemre szorulnak a kormányzati befolyási szándékoktól, amelyeket stigmatizálnak, zaklatószínháznak neveznek, hazaárulóznak, és közben általában is oldja meg a színházak finanszírozását. Ezt egyféleképpen látom megvalósíthatónak, ha lesznek teljesen önkormányzati finanszírozású színházak, és lesznek olyanok, amelyeknek jellemzően az állam állja a költségeit. Én ilyen tárgyalási előkészítő munkát végeztem a kormány képviselőjével abban a törvényi helyzetben, amit ugyan károsnak tartok, de nekem ma nincs módom arra, hogy azt megváltoztassam, hiszen ahhoz kormányváltás kell. Az a dolgom most, hogy a lehető legjobbat hozzam ki egy rossz helyzetből. Például azt, hogy a főváros ne roppanjon bele a színházak finanszírozásába, és közben megvédjük a törvény által veszélybe sodort színházaink művészi szabadságát.

– A területért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a város igenis minden színházat el tud tartani.

– Ha így lenne, akkor ahhoz máshonnan kellene elvennünk a pénzt, például a béremelésektől, az útfelújításoktól, a zöldfejlesztésektől. A költségvetés minden tételén tízmillió forintonként mentünk végig, nagyon sűrű lyukú szűrővel próbáltuk megfogni a felesleges kiadásokat. Ráadásul én akkor sem tartanám jogosnak, hogy ezt a pénzt a színházakra szánjuk, ha a fővárosnak történetesen volna plusz nyolcmilliárd forintja, amennyi akkor kellene a színházak finanszírozására, ha abból az állam teljes mértékben kivonulna. Bocsánat, de ezt gondolom, pedig én igazán nagy színházjáró vagyok. Mert nem lehet, hogy egy nagyváros többet költsön a színházakra, mint például útfelújításra vagy béremelésre, amire szintén nagyon kevés, hétmilliárd jut a költségvetésünkben. Ezt az álláspontot egyébként maguk a színházigazgatók is osztják, tisztában vannak azzal a felelősségünkkel, amely a város más fontos ügyeinek finanszírozására is vonatkozik. Közben ez a vita részben arról is szól, hogy működhessenek-e Budapesten világnézetileg konzervatív, vagy egy butább logika szerint a Fideszhez sorolt színházak. Kérdezem én: miért ne működhetnének? Budapesten talán nincsenek fideszes szavazók? Szerintem nem ér meg nyolcmilliárd forintot, hogy Dörner György ne lehessen színházigazgató Budapesten. A kultúra ügyében én két dologról beszéltem a kampányban, és mind a kettőt most is komolyan gondolom. Az egyik a szabadság, hogy politikai befolyástól mentesen működhessenek autonóm alkotóközösségek. A másik pedig a sokszínűség. Az a megállapodás, amelyet a kormánnyal előkészítettünk és amelyet remélem, hogy a Szabad Tér Színházzal kapcsolatos döntés után meg tudunk valósítani, mind a két szempontot biztosítja. Szabad és sokszínű kultúra legyen Budapesten, én ebben hiszek.

– A DK álláspontja ebben a vitában jelezte, hogy az önt támogató koalíció pártjai között megkezdődött a rivalizálás. Fel akarták mutatni, kié a legerősebb frakció. Veszélyezteti-e az ön mozgásterét, ha ebben a koalícióban bárkinek sikerül lenyomnia a másikat?

– Az én mozgásteremet ez nem befolyásolja. De a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e egységesen fellépni legfontosabb vitapartnerünkkel, a kormánnyal szemben. Nagyon fontos, hogy a fővárosi közgyűlési többség ne a régi felfogású ellenzéki hozzáállásból politizáljon. Az ég szerelmére! Megnyertük a választást! Ellenzékből kell vezetnünk a várost, ez a felelősség másfajta politizálást feltételez, mint amit az ellenzék az elmúlt tíz évben megszokott. Az atlétikai világbajnokság kapcsán kötött megállapodás ezért volt erős, mert ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a közgyűlés, és ezzel a munícióval menni egy tárgyalásra egészen más, mint abban a helyzetben, amiben most vagyunk. Ennél is fontosabb kérdés, hogyan készülünk a kormányzásra. Azok a pártok, amelyek az elmúlt tíz évben ellenzéki viselkedésmódokhoz szoktak, végre megmutathatják, hogy mit tudnak kormányon. Szavak helyett már a tettek is beszélnek. És ezen a sokszínű, egymásra bizonyos szempontból ellenfélként is tekintő oldalon mégiscsak kellene egy sziget, ahol meg tudjuk mutatni – és nyilván a többi városban is, ahol ellenzéki többség van –, hogy képesek vagyunk együtt kormányozni. Én eddig semmilyen belső vitát nem vittem a nyilvánosság elé, és ezután sem fogok, mert ki kell alakítanunk azokat a fórumokat, ahol ezeket a dolgokat magunk között beszéljük meg. Ez volt az első ilyen ügy, amely a nagy nyilvánosság előtt zajlott, de én azt remélem, hogy ez nem valaminek a kezdete volt, hanem valaminek a vége. Én a magam részéről arra kérek mindenkit (én sem vagyok kivétel), hogy a nyilvánosságot ne szórakoztassuk tovább az ellenzék belső vívódásaival. Ezt csináltuk tíz éven át, láttuk, mi lett belőle: három fideszes kétharmad. Mindnyájan tudjuk, hogy még előttünk áll a nagy ellenzéki rivalizálás időszaka, míg közvetlenül a ’22-es választás előtt remélhetőleg létrejön az egység. Ezt mindenkinek meg kell vívnia a maga eszközeivel. Mellesleg megjegyzem: mint pártvezető én is meg fogom vívni. Főpolgármesterként azonban arra kérek mindenkit, hogy a városról szóló vitákat ne vigyük a nyilvánosság elé. Erre most én magam is számonkérhető ígéretet teszek.

– De ez egyedül nem megy. A főpolgármester sem tud hallgatni, ha körülötte viharzanak a viták. Nem ülhet egyedül a béke szigetén.

– Ha egyedül ülök, akkor az tényleg nem a béke szigete. Szerencsére az a helyzet, hogy a főpolgármesteré mégsem csak egy szavazat a tizennyolcból, erre a posztra a budapesti szavazók több mint fele engem választott meg. Ráadásul én kétszer is megküzdöttem azért, hogy az ellenzék közös jelöltje legyek, sőt magam ragaszkodtam ahhoz, hogy ez előválasztáson dőljön el. Úgy gondolom tehát, van elég felhatalmazásom arra, hogy a fővárosi önkormányzat működését kivonjam az ellenzék belső rivalizálásából.

Fotó: Lakos Gabor

– Önt a zöld program segítette az említett szavazatokhoz, a levegő tisztaságának védelme volt az egyik legfontosabb ígérete. Az idén megkezdődik a hármas metró középső szakaszának felújítása, és ha jól értem a BKK új vezetőjének nyilatkozatát, akkor régi, magas padlós, füstokádó buszokat is beállítanak. Tehát a metróvonal mentén tovább romlik a levegő?

– Nem, hála istennek, ebben már előreléptünk, nemrég állítottunk be negyven új buszt, és még negyvenet vásárolunk. Ezekre jórészt a hármas metró pótlásához van szükség. Fokozatosan kivezetjük a régi buszokat. Jelentősen javul a buszflotta. A hármas metró középső szakaszának lezárása kapcsán nem azt a faék-egyszerűségű megoldást választjuk, hogy ahol nem jár majd a metró, ott autóbuszokat tegyünk a helyébe. Lesznek például új trolibuszvonalak is. Ma már léteznek olyan trolik, amelyek több kilométert meg tudnak tenni felsővezeték nélkül, ez pedig nagymértékben növeli alkalmazásuk lehetőségét.

– Tehát meg tudja ígérni, hogy legalább nem romlik a helyzet, miközben az unióban Budapest levegőjénél csak Szófiáé rosszabb?

– A felújítás halaszthatatlan és nélkülözhetetlen. Annyit ígérhetek, ami rajtunk múlik, azt megtesszük azért, hogy a felújítás idején a pótlás a lehető legkevesebb kellemetlenséget és a legkisebb levegőminőség-romlást eredményezze. A levegő minőségét három tényező határozza meg, amelyek közül csak az egyik a közlekedés. A legnagyobb gond, hogy Budapest körül főként a pesti oldalon hiányzik az a zöld gyűrű, amely a városból kívülről érkező szálló port megfogná, mert nincsenek véderdőink. Intenzív faültetést indítunk tehát a pesti peremkerületekben. A másik fontos tényező a környezetszennyező fűtés. A lakhatási szegénység miatt a peremkerületekben a szegény emberek azzal fűtenek, amivel tudnak, és talán nem is tudják, hogy ezzel milyen mértékben járulnak hozzá a város levegőjének rontásához. És csak harmadik tényező az autós közlekedés. Minderről intenzív társadalmi vitát kell folytatnunk, tudatosítanunk kell, hogy a szmog alattomos módon gyilkolja ezt a várost, hogy évente több ezer ember hal meg miatta, az asztmás gyerekek száma drámai módon növekszik. A döntések politikai árát nem tudjuk megspórolni, de amíg erről nincs érdemi társadalmi párbeszéd, amíg az emberek nem értik meg, hogy a korlátozásokra miért van szükség, addig kontraproduktív minden intézkedés. Miközben az én álláspontom világos: legyenek a városban alacsony kibocsátású zónák, amelyek zárva vannak a leginkább szennyező járművek előtt. Legyen behajtási díj, csökkentsük a városon átvonuló autóforgalmat. De lépni csak fokozatosan fogunk.

– Az aktív kommunikációról jut eszembe: most, március 15-e előtt sokan abban reménykedtek, hogy a főváros esetleg újságot vagy tévét indít, tesz valamit annak érdekében, hogy kiegyensúlyozza a féloldalas médiaviszonyokat. Hogy ezért talán összefognak az ellenzéki kerületek is. Nem fogtak össze és nem lépett a főváros sem. Miért?

– Szerintem nem magától értetődő, hogy a fővárosnak a médiahelyzet kiegyensúlyozása érdekében saját lapot kellene indítania. Persze, meg lehet fontolni, de az biztos, hogy mi az adófizetők pénzét nem fogjuk propagandára költeni. Pedig ahol egy önkormányzati újságot vagy tévét létrehoznak, ott mindig nagy a kísértés, hogy abból a végén propagandafórum lesz.

– De éppen ön mondta, hogy bizonyos dolgokról tájékoztatni akarja a közvéleményt. Hogyan is?

– A városnak van egy csomó más kommunikációs felülete, bár az előző vezetés azokat nem használta. Most a koronavírus kapcsán például komoly tájékoztató kampányt indítunk el fővárosi felületeken, ezt ugyanis lehetővé teszik a reklámszerződéseink. Összeszámoltuk egyébként a fővárosi cégek sajtókommunikációs költéseit, és arra jutottunk, hogy a város eddig nagyjából évi félmilliárdot költött médiahirdetésekre. Ez persze eltörpül a kormányzati reklámkiadásokhoz képest, de azért jelentős tétel, s nyilvánvalóan nem szakmai döntések születtek. Nem ott hirdettek például, ahol a nézők és az olvasók vannak, hanem ott, ahol kellett, elsősorban a lakájmédiában. Nem hiszem például, hogy egy fővárosi cégnek csak a Hír TV-ben kellene hirdetnie. Mi annyit tudunk tenni a sajtóegyensúly helyreállítása érdekében, hogy ezeket a költéseket egy csokorba szedjük, és azokról piaci alapon fogunk dönteni.

– Egy interjúban ön arról beszélt, hogy koncepciót kellene alkotni annak a 40 milliárd forintnak az elköltésére, amely a kormánytól egészségügyi fejlesztésekre kialkudott 50 milliárd forintból maradt, hogy azt ne random módon költsék el. Tehát az első tízmilliót random módon költötték el?

– Időnyomás alatt voltunk és első körben most azoknak a kerületeknek az igényeit tudtuk befogadni, amelyek eddig nem jutottak forráshoz, illetve ahol kész tervek álltak rendelkezésre. A kormánydöntés után az Emberi Erőforrások Minisztériuma hat napot adott a kerületeknek arra, hogy az igényeikről szóló részletes dokumentációt benyújtsák. Ilyen nem állt rendelkezésre mindenütt, alapos munkára pedig nem hagytak időt. Ám jó döntést tudtunk hozni, olyan projektek kaptak támogatást, amelyek indokoltak, átgondoltak, kimunkáltak voltak. Nyilvánvaló viszont, hogy az lenne helyes, ha a következő négy év forrásairól alapos vita bontakozna ki, amelynek során a kerületek igényeit mélységében fel tudnánk tárni, adott esetben tudnánk visszakérdezni, segíteni azt a folyamatot, hogy szakmailag igazán átgondolt tervek készüljenek. Van meg egy megfontolás, amit a fővárosnak képviselnie kell: ne csak kerületi szempontból fontos projekteket támogassunk, hanem olyanokat, amelyek javíthatják az összbudapesti ellátást is. Ezért kezdeményezzük a kerületi ellátó-intézmények koordinációját. A jelenleg szigetszerű, kerületfókuszú intézményekből – amelyek egyébként már ma sem csak a kerülethez tartozó polgárokat szolgálnak ki – a fejlesztések után így kirajzolódhat egy magasabb színvonalú budapesti egészségügyi szolgáltatás terve. Én azt szeretném elérni, hogy a kormánnyal olyan fejlesztési megállapodást köthessünk majd, amely négy évre előre fixálja a kerületi tervekből kirajzolódó összbudapesti koncepciót.

– Erdetileg CT és MRI berendezésekről, tehát képalkotó diagnosztikai eszközökről volt szó. Ez változott?

– Ma azt látjuk, hogy nem csak új berendezések beszerzésére van szükség, hanem arra, hogy plusz kapacitásokat, szolgáltatásokat vásároljunk. Budapesten ma a meglévő műszerek semaz elvárható kihasználtsággal működnek. Ez olyan pazarlás, ami egy alulfinanszírozott rendszerben végképp elfogadhatatlan. Ezért az idei tízmilliárdból a főváros kétmilliárdot diagnosztikai kapacitás vásárlására fordít. Az is lehetséges, hogy a kerületi intézményektől vásárolunk majd. Úgy számolunk, hogy kétmilliárd forintból gyakorlatilag meg lehet szüntetni a várólistákat, hogy a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a daganatos megbetegedés esetén a beutalótól a lelet kiadásáig tíz napnál több ne teljen el. Ezt ma Budapesten nagyon kevés helyen lehet biztosítani, vannak olyan kerületek, ahol a várakozási idő ennek három, négyszerese, ami adott esetben élet-halál kérdése is lehet. A készülő kerületi programok összességéből kirajzolódhat egy,az eddiginél sokkal jobb egészségügyi ellátás. Én büszke vagyok arra, hogy –– az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztését tudjuk megvalósítani Budapesten a járóbeteg-ellátásban.

– A kormány és a főváros viszonyának szimbóluma lehet a Városliget. Arról elvben van megállapodás, gyakorlatban viszont a kormány azt üzeni: mindent megépít majd, amit eredetileg terveztek. Mintha csak átmeneti botlásnak tartaná, hogy létezik a jelenlegi városvezetés,és amíg az hivatalban van, már-már felvonulási terepként kezeli a Városligetet. Tulajdonképpen mi van most?

– Szerintem nagyon egyértelmű a helyzet a Városliget ügyében. A miniszterelnök azt mondta, hogy amit ott a főváros nem szeretne, az nem lesz. A fővárosi önkormányzat új közgyűlése ez után a budapesti polgárok nagy többségének akaratát képviselve azt mondta: nem akar új épületeket a Ligetbe. És pont. Ettől kezdve nem is tudom, hogy miről beszélünk. Természetesen értem, hogy a beruházásban érdekelt szereplők nem tudják elengedni ezt a történetet, de én azt javasolnám a kormánynak, hogy ha van egy erős szándék arra, hogy ezek az épületek megépüljenek, akkor azokat építse meg máshol. Mellesleg: én nem látom, hogy lenne a magyar költségvetésben pénz a Nemzeti Galéria új épületére, arra, hogy ez a projekt befejeződjön. Ne felejtsük el, hogy a koronavírus felerősíthető a gazdasági recesszió amúgy is szaporodó jeleit, tehát nem vagyok biztos abban, hogy a magyar költségvetés tudná finanszírozni azokat a fejlesztéseket, melyeket papíron megpróbál. Ez persze csak zárójeles megjegyzés, de fontos megjegyzés, mert ha pénzügyi szempontból nézzük, akkor is igazi álvitát folytatunk. Szerintem ez a pénz valójában nincs, ahogyan nem látszanak a szuperkórház árának forrásai sem. Egy csomó nagy állami szuperberuházásra,amit Budapesten belengettek, valójában nincsen forrás, csak csilivili prezentációk vannak.

– Most úszik el a koronavírus európai elterjedése miatt, vagy már eleve nem volt?

– Én úgy látom, hogy stabil fedezet sohasem volt. Ezért mondom, hogy a Ligetről szóló diskurzus – álvita. De ha nem így van és a kormány tényleg meg akarja építeni ezeket a beruházásokat, akkor mi nyitottak vagyunk arra, hogy keressünk más helyszíneket. Nekem személy szerint egyébként van vitám a múzeumi negyed koncepcióval, hiszen az a város, amely az összes turisztikai célpontját néhány négyzetkilométeren belül akarja megvalósítani, gyakorlatilag rezervátumot csinál a belvárosából és megfosztja a peremkerületeket attól, hogy a turizmus pozitív hatásaiból részesedjenek.

– A városlakókat pedig megfosztja egy parktól turisztikai célok érdekében.

– Igen, de én akkor sem értenék egyet ezzel, a koncepcióval, ha nem a Városligetben lenne. Szerintem a turisztikai célpontokat a városban szétszórni kell, hogy a turizmus mindenhova eljusson és annak a pozitív hatásai szétszóródjanak, a negatív hatásai pedig ne tegyék tönkre a városmagot. Persze a legnagyobb vitám azzal van, hogy Budapest büszkeségét, a világ legelső közpénzből épült közparkját éppentönkre akarják tenni. Mi ezt megakadályozzuk, ezt ígértem a választási kampányban is, erre kaptam felhatalmazást, és ebből nem engedek..Ha a Városligetben minden megépülne, amit a kormány tervezett, akkor az nem egy közpark lenne múzeumokkal, hanem egy múzeumi negyed lenne némi zöld kapcsolattal. Én ezt a XXI. században, amikor a legfontosabb érték a jó levegő és a nagyméretű zöldfelület a városban, egyszerűen barbárságnak gondolom.

– Ön együttműködési megállapodást kötött Pozsony, Prága és Varsó főpolgármestereivel. És jó, hogy van ilyen együttműködés. Ám arról volt szó, hogy létrejön azoknak a hazai városoknak a szövetsége is, ahol októberben az ellenzék győzött. Erről azóta sem hallottunk. Ez az ötlet elúszott?

– Nem úszott el, csak kicsit lassabban alakul, mint ahogyan reméltem. Tanulságos, hogy két hét alatt meg tudtuk szervezni, hogy a visegrádi országok fővárosainak vezetői eljöjjenek Budapestre, a hazai találkozót már három hónapja egyeztetjük. Én mindenesetre türelmes vagyok, mert joggal várja el mindenki, hogy együttműködjenek azok a városok, amelyek a köztársaságpárti politikát képviselik. Ennek ráadásul praktikus haszna is lenne, hiszen mi összességében hárommillió magyar állampolgárért vagyunk felelősek. Ha ezt az erőt hagyjuk leszalámizni, akkor külön-külön mindnyájan rosszul járunk.

– Értem, de akadhat, aki magas helyről kapott olyan üzenetet, hogy inkább akkor járhat rosszul, ha beáll egy ilyen szövetségbe.

– Biztos, hogy van ilyen, de a legtöbb, ellenzéki oldalról indult polgármester pontosan tudja: az erő, amit együtt képviselhetünk, felülírja ezeket a próbálkozásokat. A gyávaság rossz tanácsadó, retorziók akkor érhetnek minket, ha megosztottak maradunk.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 57 megnézve, 1 alkalommal mai nap |