< Böngészés > Főoldal / Archive: április 2020

| Mobile | RSS

Ezermilliárdok az uniótól – Brüsszel életpárti döntéseket hozott intézkedéscsomagjával

– SZERZŐ: BARÁT JÓZSEF Minden idők legnagyobb uniós mentőcsomagját fogadták el a múlt héten a tagállamok pénzügyminiszterei, az Európai Központi Bank pedig példátlanul kedvező feltételekkel és rekordmennyiségben nyomja ki a pénzt. Eközben itthon arról folyik a vita, hogy kaptunk-e új pénzt, vagy semmit sem kaptunk, mert amit most megkötések nélkül költhetünk a koronavírus elleni védekezésre […]

Nem akárki nácizta le Orbánt: Szijjártó bepipult a Facebookon

április 19, 2020 Jabronka Richárd Hírek 0 Donald Tusk, az Európai Néppárt vezetője a Spiegelnek adott csütörtöki interjújában úgy fogalmazott a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban, hogy az olyan, mint az 1933-ban a parlamenti jogköröket Hitler hatáskörébe utaló felhatalmazási tövény (Ermächtigungsgesetz) volt. Erre reagált pár nappal később Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán, amolyan Fidesz-módra. Vádaskodott egy jót, és hozzátette, szerintre több szerénység lenne […]

Miatta vonták meg a bizalmat Matolcsytól!

 Egyéb  2016. 08. 27. Megosztás A rablóprivatizációban való részvétele miatt a miniszterelnök felmentette Matolcsy Györgyöt. A rablóprivatizációban való részvétele miatt a miniszterelnök megvonta bizalmát Matolcsy Györgytől. Akkor a miniszterelnököt Antall Józsefnek hívták. Az ő tanácsadója volt Matolcsy, aki főképp a privatizáció irányelveivel, módszertanával foglalkozott. Minden tisztségéből fel lett mentve, amikor megszellőztették az ügyleteit. Részlet a 1990. október 30-i parlamenti ülés jegyzőkönyvéből. A […]

Ujhelyi sarokba szorította Orbánékat – összedőlt a hazugság, kiderült az igazság

2020. 04. 19. Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság: Alig egy nap alatt máris több mint kétezren válaszoltak az általam indított internetes szavazáson arra, hogy – amennyiben ők dönthetnének a kormány helyett – mire költenék azokat az uniós forrásokat, amelyeket az Európai Unió felszabadított és a koronavírus elleni védekezésre ajánlott. […]

‘Dikh’, Habonyék megvették kilóra a romatévét

BELFÖLD Közzétéve 2020 ápr 19.  154 0 A Habony média felvásárolta az első száz százakban roma tulajdonú televíziót. Balogh Elek családját fokozatosan vásárolták ki a tulajdonosi körből az üzlettársai akik között Habony Árpádhoz köthető Kovács Mariann is ott van. Balogh Elek jóhiszemű áldozatnak tartja magát az ügyben. Az online csatornaként induló Dikh TV-t Balogh Elek, egy szabolcsi nyomortelepről […]

Nyílt levelet írt a Magyar Orvosi Kamara Kásler Miklós EMMI miniszterne

BELFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2020 ápr 19. A levelet változtatás nélkül tesszük közzé. Kérjük Kásler Miklóst, hogy magyarázza el, mi történik! Az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást. Nemcsak az elmúlt események okát nem ismerjük, de a jövőre vonatkozó terveket sem.A kormányzat adós a magyarázattal, mivel a jelenlegi intézkedések és […]

Gyáva nép a magyar, minden téren! Orbán már más országban a börtönben ülne a pereputtyával együtt! Bizonyítottan loptak, a birka meg néz! De mikor tesz?

Tisztelet a kivételnek. BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2020 ápr 19.

2022: Orbán legyőzhető

Bruck GáborPublikálás dátuma2020.04.18. 14:00 Amerikai kampányguruk tonnaszám írják a cikkeket arról, hogyan lehet megbuktatni Donald Trumpot. Konferenciákat szerveznek, és tucatnyi könyvet raktak össze. A metódust érdemes követni, érdemes Magyarországon is elkezdeni az ellenzéki műhelymunkát. A jó hír: Orbán nem tud választást nyerni. Egy közepesen felkészült és közepesen jól szervezett ellenzékkel szemben nincs esélye. Azért, mert […]

Kirúgással fenyegetik a kórház-kiürítésnek ellenálló főorvost

Szalai AnnaPublikálás dátuma2020.04.18. 17:20 Daganatos, illetve idős betegek közvetlen közelébe fektetnének koronavírus-fertőzötteket a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Soron kívüli tájékoztatást kért a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójától csütörtökön. Müller Cecília országos tisztifőorvos nevében és megbízásából azt tudakolták, hogy az intézmény Gizella elnevezésű VI. Krónikus Belgyógyászatának 85 ágyából, a Mozgásszervi Rehabilitációs osztály szervezeti egység 42 ágyából, […]

Határozatlan időre felfüggesztheti a DK állami támogatását az ÁSZ

nepszava.huPublikálás dátuma2020.04.18. 10:48 Az Állami Számvevőszék az ellenőrzésüket követően számos hiányosságra hivatkozva felfüggesztené a pártnak a törvény szerint járó kifizetéseket. A teljes állami támogatástól eleshet a Demokratikus Koalíció, miután az Állami Számvevőszék az ellenőrzésüket követően számos hiányosságra hivatkozva felfüggesztené a pártnak a törvény szerint járó kifizetéseket, amit az Államkincstár folyósít – jelentette be a DK […]

Időjárás/Az űrből is látszik az USA-t felszántó tornádók nyomvonala – videó

Műholdképeken is kivehető a húsvétvasárnapi tornádók pusztításának útvonala az USA-ban. Húsvétvasárnap több tornádó is lecsapott az USA délkeleti államaiban. A legerősebb tornádó a számítások szerint az EF4-es fokozatot is elérte a Módosított Fujita-skálán – írta róla az Időkép. Ezt az értéket a széllökések erejéből és a pusztítás mértékéből határozzák meg. Egy EF4-es tornádó esetén a […]

Nukleáris/Aggasztó jelentés Észak-Koreáról: folyamatosan dolgozik atomprogramján, és biológiai fegyverei is vannak

Az amerikai külügyminisztérium szerint Phenjan biológiai fegyvereinek célja a dél-koreai és amerikai katonai fölény ellensúlyozása. Észak-Korea tavaly is folytatta nukleáris programját, megszegve vállalásait, hogy felhagy minden ilyen tevékenységgel, és biológiai fegyverekkel is rendelkezik – állapítja meg pénteken közzétett jelentésében az amerikai külügyminisztérium. A törvényhozásnak készített jelentés szerint Phenjan legalább az 1960-as évek óta rendelkezik biológiaifegyver-programmal. […]

Mi ez, ha nem hazaárulás- Juszt László jegyzete

Közzétéve 2020 ápr 18.  185 0 MegosztásFacebookTwitterGoogle+ Juszt László nem arról híres, hogy nem teszi szóvá azt ami felháborítóan botrányos a magyar közelétben. Most is felfigyelt valamire ami nettó hazaárulás szerinte. “Miként az egy igazi rablóhoz illik, az éj leple alatt újabb rablást követett el Orbán kormánya. A döntés értelmében a kereskedelmi bankok, a rájuk kirótt ágazati külön […]

Veszélyjelzést adtak ki a fél országra, jég is jöhet a zivatarokkal

HARTA VIKTORMA, 19:44 Figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnapra tizennégy megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható zivatarok miatt. Mint írták, a hét utolsó napján erősen felhős, borult lesz az ég. Hajnaltól kezdetben az Észak-Dunántúlon és északon, majd napközben egyre inkább kb. a Sopron-Szeged vonaltól délnyugatra számíthatunk elszórtan égzengésre, és csak késő délutántól szakadozik fel, majd csökken […]

Mi történt? – Orbán egyik legnagyobb szövetségese felmosta a miniszterelnökkel a padlót

2020. 04. 18. Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság: A Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom bár azt vallja se Gyurcsány, se Orbán, valahogy mégis minden alkalommal, amikor a Fidesznek támogatásra van szüksége, vagy arra, hogy megszavazzák a parlamentben a kényes kérdéseket, Toroczkai pártja mindig ott van. De ott vannak akkor […]

Koronavírus//Meghalt újabb 16 beteg, 1834-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Az elhunytak száma 172-re emelkedett, 231-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból Meghalt újabb 16 beteg és 71-gyel, 1834-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Az elhunytak valamennyien krónikus betegek voltak, egyikük 42 éves, a többiek idős emberek – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 172-re emelkedett, 231-en […]

A kormány egyetlen rendelettel kinyírt egy ellenzéki vezetésű várost

április 18, 2020 Jabronka Richárd Hírek 0 Pénteken a Magyar Közlönyben jelent meg egy rendelet, amely szerint a kormány a koronavírus-járvány gazdasági és munkaerőpiaci hatásainak kezelése érdekében a jövőben kijelölhet különleges gazdasági övezeteket. Orbánék döntése nyomán az első ilyen övezetet Göd területén hozzák létre, amely a Samsung gyárat és környékét érinti. Az indoklás szerint a jelenlegi járványhelyzet által veszélybe […]

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (VÉGZÉSEK, PL. ALKOTMÁNYJOGI PANASZ VISSZAUTASÍTÁSA)

l – 2020. április 17. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (VÉGZÉSEK, PL. ALKOTMÁNYJOGI PANASZ VISSZAUTASÍTÁSA) • AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/1537/2019.)Az ügy tárgya: A Szegedi Törvényszék 6.Bpkf.1007/2019/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (fogvatartási körülmények miatti kártalanítás) • AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról (IV/1549/2019.)Az ügy tárgya: A Szegedi Törvényszék 6.Bpkf.1039/2019/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (fogvatartás körülményei miatti kártalanítás) • AB végzés alkotmányjogi […]

CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG/S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Mozgásképtelenné verték, majd kirakták a kocsma mögé – vádat emelt a főügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfival és nővel szemben, akik egy Csongrád megyei falu kocsmájában bántalmazott sértettet hagytak majdnem kihűlni 2018. év januárjában. A vádirat szerint a nő pultosként dolgozott a vendéglőben, ahová 11 órakor tért be a sértett, mivel a vendéglő udvarán tűzifát kellett aprítania, illetőleg a mellékhelyiséget takarítania. A […]

Koronavírus/Lezárt települések, szigorú kijárási korlátozások a hétvégén

A hétvégére sok települést lezárnak a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezetnek be. Az önkormányzatok a kormány felhatalmazása alapján újra elrendelik vagy meghosszabbítják, illetve néhol szigorítják a korábbi korlátozásokat. Visegrádot szombat 8 órától vasárnap 24 óráig lezárják és a közterületi tartózkodást megtiltják. Zebegényt szombat 6 órától vasárnap 24 óráig zárják le, itt is […]