| Mobile | RSS

Feljelentést tesz az Országos Roma Önkormányzat a Mi Hazánk Mozgalom ellen a Deák téri tüntetés miatt

168 óra

2020. június 2.

– SZERZŐ: 168 ÓRA

Megteszi a szükséges jogi lépéseket, és büntetőjogi feljelentést helyez kilátásba a rendezvény szervezői ellen az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) a Mi Hazánk múlt csütörtöki demonstrációja miatt – írja keddi közleményében az ORÖ, amelyre a HVG figyelt fel.KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

2020. május 29.

Bravúros rendőrségi magyarázat: a Deák téri masírozás nem tartozott a gyülekezési törvény hatálya alá

A rendezvény lebonyolítása, így különösen az ott elhangzott beszédek, azoknak tartalma, a résztvevők megjelenése, a rendezvényen viselt öltözékek önmagukban és összességében is alkalmasak voltak a külső szemlélőben félelemkeltésre, riadalom okozására

– olvasható a közleményben. Hangsúlyozták: nyíltan cigányellenes rendezvényről van szó, amit a székházuktól néhány lépésnyire tartottak meg.

A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés á

Fotó: Kovács Tamás

A szervezet emlékeztetett: hiába, hogy a veszélyhelyzetben érvényes tiltások miatt erre nem lett volna lehetőség, mégis vonulhatott múlt héten a Mi Hazánk. És bár voltak a helyszínen rendőrök, nem intézkedtek a rendezvény feloszlatásáról.

Nem tűrhetjük tovább, hogy különböző szélsőséges politikai haszonlesők állandó céltáblája legyen a hazai cigányság

– írta az ORÖ, jelezve, hogy minden törvényes eszközzel élni fognak a cigányság ellen irányuló szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáért. Egyúttal mindenkit arra kértek, hogy ne üljön fel a rasszista provokációnak.KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

2020. május 31.

Nem nézhette volna tétlenül a rendőrség a Deák téri vonulást a TASZ jogi szakértője szerint

Múlt héten a Mi Hazánk a Deák Ferenc téren történt kettős gyilkosság miatt szervezett demonstrációt. Közleményeikben hangsúlyozták, hogy az állítólagos „cigánybűnözés” elleni vonulásról van szó, ugyanakkor azt is állították, hogy az ORÖ-székház előtti rendezvény békés megemlékezés, amit így „tolerálnia” kell a rendőrségnek. Végül sok százan vettek részt a megmozduláson, amely a késelés helyszínén ért véget. Oda több száz újpesti és ferencvárosi ultra is elment. A résztvevők rasszista rigmusokat skandáltak, később – a rendezvénnyel szoros összefüggésben – előállítás is történt, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 39 megnézve, 1 alkalommal mai nap |