| Mobile | RSS

Saját magával kezd el háborúzni a Fidesz médiája

tv
Sajó Dávid

SAJÓ DÁVIDKÖVETÉS2020.06.08. 07:54

Nemrég váratlanul átigazolt a Hír tv-n látható Informátor című műsor stábja egy olyan csatornához, amely még el sem indult, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az új adó milyen formában jön létre.

Ez azért is meglepő, mert a súlyos káderhiányban szenvedő kormányközeli médiában alig akadnak erős karakterű, megjegyezhető arcok, az Informátor pedig vitán felülKözép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA)-médiumok egyik legismertebb tévéműsora. Normális médiapiaci helyzetben még semmi meglepő nem lenne abban, ha egy műsor stábja jobb ajánlat vagy lehetőségek miatt munkahelyet vált, azonban a központosított és kézivezérelt KESMA esetében mégiscsak furcsa lépésről van szó: ugyanis a Hír tv-től elcsábított műsor egy teljesen új koncepció része lesz. A dolog információnk szerint nem független attól, hogy a Fidesz az önkormányzati választás számukra kiábrándító eredményét a szerintük “puhán” viselkedő kormányközeli médiára fogja, és a kormánypárt az eddiginél is keményebb kampányt tervez a 2022-es választásokra – ebben nem kis szerepet szánva a médiának.

A 2017-ben az Echo tv-n elindított, majd a Simicska Lajostól visszaszerzett Hír tv-re átköltöztetett Informátor a kormánymédia egyik húzóműsora. Habár a riporterek Bohár Dániel kivételével cserélődtek, a műsor valójában a Hír tv egykori Célpont című műsorának az utóda, amely tíz évig a csatorna zászlóshajója volt, és amelynek stábja 2015-ben egy emlékezetes videóval hagyta ott a televíziót, amely Simicska Lajos irányváltása miatt akkoriban vált egy csapásra kormánykritikussá.

Az Informátor másik arca Bohár mellett Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok hírigazgatója. Az önmagában még nem is lenne meglepő, hogy amennyiben a saját portálja belevág egy új projektbe, ő ott folytatja. A Média1 forrásai szerint azonban a Hír tv-nél hátbaszúrásnak élték meg, hogy a csatorna számos műsorába rendszeresen vendégeket adó Pesti Srácok több pénzzel és jobb lehetőségekkel csábítja a dolgozóikat a nemsokára induló Pesti tv nevű valamihez. Azért csak valamihez, mert egyelőre nincs megerősített információ, hogy mi lesz egyáltalán (tévécsatorna?, online tv?), amiért megérte az Informátornak otthagyni a KESMA-t. 

Szarvas Szilveszter az Informátor egyik adásában

Szarvas Szilveszter az Informátor egyik adásábanFotó: Hír TV / youtube

A KESMA esete azért is különösen érdekes ebben a helyzetben, mert szinte nincs ma már olyan nyíltan kormánybarát médiafelület, ami ne a KESMA alá tartozna. A Pesti Srácok viszont pont ilyen.

AKKOR MÉGIS HOGY TUDOTT EGY “RENDSZEREN KÍVÜLI” FELÜLET JOBB AJÁNLATOT ADNI A KORMÁNYMÉDIA KIRAKATCSAPATÁNAK?

Borkai tehet mindenről

Információink szerint ez az aprónak tűnő médiapaci történés egy sokkal nagyobb folyamat egyik első látványos jele lehet. A Fideszben ugyanis többen az őszi önkormányzati választások megszokottnál gyengébb eredményét azzal is magyarázzák, hogy amíg a kormánytól független média hetekre tematizálni tudta a közvéleményt a Borkai-botránnyal, addig ezt a KESMA és a holdudvar nem tudta hasonló módon megtenni a kokainozással összefüggésbe hozott szocialista Lackner Csabával. Amire persze magyarázható a hírértékkel is: míg Lackner Csaba csak egy ezredik ellenzéki önkormányzati képviselő, addig Borkai Zsolt Győr fideszes polgármestere volt évekig, és persze nemcsak olimpiai bajnok, hanem MOB-elnök is. 

A helyzetértékelés azért is érdekes, mert a KESMA már bőven dübörgött az önkormányzati választások alatt, és azt azért nem lehet mondani, hogy a kormánymédia ne tett volna meg mindent az ellenzék lejáratására, elég csak arra gondolni, mennyire sulykolta a kormánymédia, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan. De úgy néz ki, hogy ezt kevésnek gondolta a Fidesz vezetése, emiatt pedig újabb fordulat jöhet a kormány évek óta tartó médiaháborújában.

A HÍREK SZERINT MINDEN EDDIGINÉL KEMÉNYEBB KAMPÁNNYAL KÉSZÜLNEK 2022-RE, AMELYHEZ ÚJ MÉDIAFELÜLETEKET HOZNAK LÉTRE VAGY ALAKÍTANAK ÁT.

Az egyik ilyen felület lehet majd a már említett Pesti tv, ahová az Informátor is igazolt. A háttérben régóta húzódik egy komoly feszültség a kormányhoz közel álló sajtótermékek között. Egyik oldalon van egy konzervatívabb, kimértebb irány, amely azt mondja, hogy szépen tartozzon egy ernyő alá az összes kormánybarát felület, mindenki azt írhat meg mondhat, amit akar, de a vezetés üzeneteit közvetíteni kell. A másik oldalon pedig vannak azok a hangok, amik az eddiginél sokkal keményebb fellépést és hangnemet sürgetnek. Az előbbi nézetet képviselte Liszkay Gábor.

Liszkay Gábor

Liszkay GáborFotó: Bruzák Noémi

Liszkay hivatalosan a Mediaworks vezérigazgatója volt azután, hogy a korábban a Népszabadságot is kiadó médiavállalatot megvette Mészáros Lőrinc. Azonban Liszkay ennél komolyabb szerepet töltött be a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványban, gyakorlatilag ő szabta meg azt az irányvonalat, amelyet a több száz médiafelületnek követnie kellett. Ráadásul Liszkay nem egy zsíros bödön körül ólálkodó opportunista volt, hanem a Fidesz médiájának meghatározó figurája, aki 30 éve foglalkozik jobboldali sajtóval.

Liszkay április elején hagyta ott a Mediaworksot, a helyét pedig Szabó László vette át. A távozásakor a KESMA honlapján megjelent szövegben megköszönték neki a munkáját, de a levél inkább hangzik egy diplomatikusan megfogalmazott nyugdíjaztatásnak, mint valódi köszönetnek.KAPCSOLÓDÓ

Szabó László lett a Mediaworks új vezérigazgatója

Szabó László lett a Mediaworks új vezérigazgatója

A KESMA kuratóriuma a volt washingtoni nagykövetet választotta a Mediaworks élére.

Újabb médiaháború jöhet

A hírek szerint Liszkay nem magától mondott fel, hanem távoznia kellett, mert Orbán Viktor nem volt elégedett a KESMA teljesítményével. Hiába tartozik az összes rádió, megyei lap, rengeteg hetilap, portál és tévécsatorna a szervezethez, az alapítvány mégsem tudta a közbeszédet olyan mértékben befolyásolni, mint amit a kormány elvárt tőle.

Az átszervezés része lehet G. Fodor Gábor kiszorítása is a Századvég vezetéséből. A 444 cikkéből többek között kiderül, hogy a Fideszben úgy érzékelték, a párt hátországának, politikai istállójának számító Századvég egyre kevesebb érdemi munkát végez, a think-tank az utóbbi időszakban mintha beérte volna azzal, hogy súlytalan beszélő fejeket küldözget különböző műsorokba nyilatkozni, aminek sokszor annyira kínos eredményei voltak, mint például amikor ifj. Lomnici Zoltánnak a köztévé riportere mondta meg, hogy mit kellene nyilatkoznia.

G. Fodor partvonalra állítása és Liszkay távozása egyaránt abba az irányba mutat, hogy a Fidesz elégedetlen a médiájával. Hiába öltek rengeteg pénzt a G. Fodor által alapított 888 nevű portálba, a felület nem hozza az elvárt számokat, nem tudja tematizálni a közvéleményt, és még úgy is többen olvassák a 888-cal szemben semmilyen saját hanggal nem rendelkező Origót, hogy annak rendszeresen névtelenségbe burkolózó főszerkesztője, Gábor László is G. Fodoréknál publikálta a véleménycikkeit.

G. Fodor Gábor

G. Fodor GáborFotó: Bődey János

Ezekbe a folyamatokba illeszkedhet a Pesti tv létrehozása és az Informátor távozása a Hír tv-től. Ugyan a Pesti Srácok évek óta rendszeresen egészen vállalhatatlan helyzetekbe kerül, mint amikor egyik munkatársuk egy 19 éves politikus-aktivista szoknyája alá fotózott képet publikált; amikor letiltotta őket a Youtube, mert pedofil tartalmat töltöttek fel; de azt is lehetne említeni, amikor a sajtóetikára teljesen fittyet hányva az egyik szerzőjük felfedte az informátorát a rendőrségnek; de közben a munkatársaik használható beszélő fejeket adnak különböző kormánybarát műsorokba a Hír tv-n és már egészen más felületeken is. Mindezek ellenére is furcsa, hogy miközben Huth Gergely főszerkesztő évek óta panaszkodik arra, hogy a KESMA-n kívüli Pesti Srácoknak nincs pénze, nem hirdetnek náluk a piaci szereplők, most hirtelen vonzó felületté váltak.

Az MSZP-SZDSZ-kormányok idején kialakult hirdetésközvetítői hálózat ugyanis semmibe veszi a jobboldali érzelmű olvasók millióit. Ennek következtében olyan nagyvállalatok (egyben kiemelt hirdetők), mint a Mol, a Telekom vagy a Telenor kizárólag a balliberális és a bulvármédiában népszerűsítik termékeiket.

– állította. És ugyan az NKA nemrég hozzávágott 50 millió forint közpénzt a Pesti Srácokhoz, ez az összeg kevés ahhoz, hogy jól működő revolvermédiát hozzanak létre belőle a választási kampányra.

A Pesti Srácok mindenesetre olyan bázisnak tűnik, amelyen a 2022-es választásokra felépíthető a Fidesz győzelméhez szükségesnek tartott média. Nem valószínű, hogy a KESMA helyett, inkább annak kiegészítéseként. 

Tévében gondolkoznak

Azt a Média1 írta meg, hogy az Informátor műsora a Pesti tv-hez igazol, de azt nem tudni, hogy egy Youtube-csatornáról van csak szó, vagy rendes tévéadóról. Az utóbbit erősíti, hogy a médiapiacon már több helyen hallottak arról, hogy a kormány új csatornát vagy csatornákat szeretne berakni a szolgáltatók tévécsomagjaiba.

Úgy tudjuk, hogy a TV2-csoport három adóját (Izaura, Zenebutik, Fem3) ki akarja vezetni a 600 ezer háztartásban fogható MinDig tv-ből, ezért például az Antenna Hungária örül annak, ha más adó érkezik a helyükre, hiszen ebbe az úgynevezett “free to air” csomagba 300 millió forintba kerül bekerülni.

Egy másik forrásunk szerint már a Telekomot is megkeresték, hogy új csatornát szeretnének elhelyezni az előfizetői csomagjukban. Egy ilyen procedúra miatt leghamarabb jövő januárban kerülhetne be a három nagy szolgáltató (Vodafone, Digi, Telekom) csomagjaiba a Pesti tv, azonban különböző állami tenderek és az 5G-s hálózat kiépítése miatt a telekommunikációs cégeknek is érdeke lehet, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsák.

Huth Gergely

Huth GergelyFotó: HírTV / youtube

Kerestük Huth Gergely főszerkesztőt is, azonban arra nem válaszolt, hogy a Pesti tv pontosan hogyan és milyen platformon indul majd el.

Kellő időpontban mindenki megismerheti a tévé felépítését és a terjesztés körülményeit 

– írta megkeresésünkre, de egyik értesülésünket sem erősítette meg, bár nem is cáfolta. Arra viszont reagált, hogy miként lett úgy vonzó a Pesti Srácok, hogy ő maga évek óta pénzhiányra panaszkodik.

Az utóbbi időben a magyar nagyvállalatok egy része végre felismerte a patrióta-konzervatív médiában rejlő lehetőségeket, az egyre nagyobb létszámú közönségünk erejét. Az új hirdetőknek köszönhetően kitágult előttünk a tér

 – válaszolta az ezzel kapcsolatos kérdésünkre. Az új piaci hirdetők felbukkanása meglehetősen szokatlan jelenség, hiszen a koronavírus-járvány miatt minden nem kormányzati médiában megszorítások vannak, hiszen beszakadt a reklámpiac is, a cégek nem tudnak annyit költeni, mint korábban. Az más kérdés, hogy Huth sem tér ki konkrétan arra, hogy az új hirdetők tényleges piaci szereplőket, vagy államközeli hirdetőket jelent-e.

A Hír tv-ben állítólag pattanásig feszült a hangulat, és az ott dolgozók meglehetősen rossz néven vették az Informátor távozását. Ezzel kapcsolatban Huth elmondta:

Egyetlen Hír tv-s dolgozót sem kerestünk meg ajánlatokkal, a Pesti tv-projektet nem az ikonikus múltú Hír tv rovására szeretnénk felépíteni. Viszont a verseny csak erősíti a konzervatív, hazaszerető médiát, ezért semmi különös nincs abban, ha olyan kiváló szakemberek, mint Bohár Dániel és kollégái izgalmas, új kihívásokban találják meg a szakmai kiteljesedés lehetőségét.

Mindettől függetlenül kissé elkapkodott koncepciónak tűnhet a Fidesz részéről egy újabb politikai tévécsatorna létrehozása, hiszen erre a célra ott van a visszafideszesített Hír tv, a TV2 Tényekről se lehet mondani, hogy megszállottan kormánykritikus emberek szerkesztik, a köztévé pedig egyik oldalon a folyamatosan kormányzati híreket sugárzó m1-gyel, a másik oldalon a sport- és más események közé betűzött egyperces híradókkal veszi ki a részét a szükséges kormánykommunikációból. 2019 márciusában az Echo tv-t még megszüntette a KESMA, nyilvánvalóan pont azért, mert fölösleges luxusnak tűnt a visszaszerzett Hír tv mellett még egy hasonló csatornát fenntartani.

GYAKORLATILAG AZ RTL KLUB ÉS A JÓVAL MÉRSÉKELTEBB ATV AZ EGYETLEN TÉVÉCSATORNA, AHOL ELHANGOZHATNAK KORMÁNYKRITIKUS VÉLEMÉNYEK MA A TÉVÉBEN.

Ezért is nehezen érthető, hogy miért éri meg a Fidesznek konkurenciát kreálni a saját médiafelületeinek. 

Kerestük a Hír TV-t is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / I ndex)

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 146 megnézve, 1 alkalommal mai nap |