| Mobile | RSS

Úgy tűnik, pár évtized alatt felére fogy Magyarország népessége

Képünk illusztráció
Fotó: Népszava

A társadalom elöregedése tart ellen a túlnépesedésnek az egész világon, egyes országok drámai veszteséggel kénytelenek számolni.

Döbbenetes hatással lesz társadalmainkra, hogy hamarosan a világ szinte minden országában kevesebb gyerek születik majd, és erre egyáltalán nem vagyunk felkészülve, idézi a Lancet című folyóiratban megjelent kutatás lényegét a 444.hu. A fertilitási ráták várható alakulását elemezve azt látni, hogy a Föld szinte összes országában csökken a lakosság az évszázad végére, és van 23 ország, például Japán vagy Spanyolország, ahol meg is feleződik. Az előrejelzések szerint Magyarország is a jelentős visszaesők között lesz. Az ok, hogy a társadalmak emellett világszerte egyre öregebbek lesznek, számos országban az évszázad végére nagyjából annyian tölthetik majd a 80. életévüket, mint ahányan megszületnek, és erre sincs a legtöbb állam felkészülve.  Az University of Washington egészségügyi kutatóintézetének szakemberei által most publikált tanulmány szerint míg 1950-ben 4,7 volt a globális fertilitási ráta, azaz a világon élő nők átlagosan ennyi gyereket szültek életük során, ez szinte folyamatos visszaesés után 2,4-re csökkent 2017-re, és az előrejelzések szerint 2100-ra 1,7 lehet. És ha egy társadalomban a ráta 2,1 alatt van, akkor annak a társadalomnak a népessége apadni kezd. A kutatók épp ezért arra számítanak, hogy a Föld lakossága 2064-re érheti el majd a csúcspontját, amikor egyszerre mintegy 9,7 milliárd ember élhet majd a bolygón, utána pedig fokozatos csökkenés indul meg, és a század végére 8,8 milliárdan lehetünk. A népességcsökkenésnek leginkább kitett országok között Japán, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Thaiföld és Dél-Korea is szerepel, ezekben az országokban a lakosság száma megfeleződhet az évszázad végére. De Magyarország is a nagyon kitett országok között van: hasonlóan a kelet–közép-európai és a balti régió többi országához, nálunk is jelentős lakosságcsökkenéssel számol az előrejelzés. A kutatók előrejelzési modellje szerint különféle forgatókönyveket figyelembe véve az évszázad végére 4,53 és 5,2 millió fő között alakulhat hazánk lakossága

fecsego.eu/Népszava.hu

Leave a Reply 93 megnézve, 1 alkalommal mai nap |