| Mobile | RSS

Varga Judit bejelentkezett Orbán utódjaként

Föld S. Péter

Föld S. Péter | 2020. július 22. 10:59

Mindig voltak olyan ifjútörökök, akik rástartoltak az idősödő vezér helyére, ám Orbán Viktor eddig még minden alkalommal sikeresen visszaverte ezeket a támadásokat. Lehetséges ellenfeleit vagy eltüntette, vagy érdemeik elismerése mellett, olyan fontos beosztásba száműzte őket, ahonnan figyelemmel kísérheti mozgásukat. Egy időben Lázár Jánost és ellenlábasát, Rogán Antalt találták meg a politikai tippelők, újabban Gulyás Gergelyt mondják esélyesnek. Új fejlemény, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter is benevezett a versenybe.

Nehéz volna másként értékelni ennek a fiatal és törekvő nőnek a mostani megnyilvánulását, amelyet a Magyar Nemzet interjúként tett közre. Varga Judit ebben az interjúban – sok más mellett – arról is beszél, hogy bár a most véget ért uniós csúcson a magyar álláspont képviseletét hatalmas sikerként értékelte, és szerinte a magyar politika elsöprő győzelmet aratott, ősszel újabb támadásra számít Magyarország ellen. Úgy véli, hogy a most vesztes nyugati országok ugyanis nem nyugszanak bele a vereségbe, revánsot akarnak, megleckéztetni Magyarországot, ezért ősszel minden eddiginél gátlástalanabb támadássorozat indul ellenünk.

„Kizártnak tartom, hogy egy csatavesztés után feladnák a küzdelmet. Arra számítok, hogy ősszel egy minden eddiginél keményebb, gátlástalanabb támadássorozat veszi kezdetét. Ebben a magyar ellenzéki képviselők oroszlánrészt fognak vállalni: eddig sem a magyar érdekeket képviselték Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit Magyarországon – ez aligha fog változni.”

Varga Judit szájából Orbán szól. Az igazságügyi miniszter, aki a miniszterelnök kedvenc sportjában, a futballban is jeleskedik, maga is aktív játékos, és 37-et tud dekázni, orbánabb akar lenni Orbánnál. Ugyanazt mondja, mint a főnöke – még a szóhasználat is nagyon hasonló.

Amire érdemes felhívni a figyelmet, az az, hogy Varga Judit Brüsszelben nem barátot, szövetségest, hanem ellenséget lát. Erre utal, hogy szerinte az ellenzék nem Magyarország, hanem Brüsszel érdekeit képviseli. Már ez is megérne egy misét, hogy mi a magyar érdek. Aki Brüsszel érdekeinek képviseletével vádolja az ellenzéket és mindenki mást, akinek nem tetszik az állandó szembenállás és háborúskodás, az nem állít mást, mint hogy a magyaroknak az az érdekük, hogy a miniszterelnök és körei minél több uniós pénzhez tudjanak – fogalmazzunk finoman – kreatívan hozzáférni.

fecsego.eu/hírklikk

Leave a Reply 53 megnézve, 1 alkalommal mai nap |