| Mobile | RSS

KITÜNTETÉSEK A BÍRÓSÁGOK NAPJÁN

Megjelenés ideje: 2020. július 20., 08:09

A bíróságok napját ünnepelték július 15-én hazánkban a bíróságokon dolgozók. Ehhez kapcsolódva a Groupama Aréna rendezvénytermében megtartott ünnepségen tegnap, szerdán kitüntették a bírósági szervezet kiemelkedő munkát végző tagjait, közöttük a Szegedi Ítélőtábla két bíróját és két bírósági tisztviselőjét.

A Juhász Andor-díj ezüst fokozatát vehette át dr. Mezőlaki Erik, míg Német Péterné bírósági irodavezető a Juhász Andor díj bronz fokozatát kapta meg. (A Juhász Andor-díjat – amelyet a Magyar Királyi Kúria elnökének emlékére alapítottak – bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak ítélik oda, kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként.)

Dr. Szeghő Katalint az ítélőtábla kollégiumvezetőjét címzetes kúriai bíró címmel tüntették ki, Ördöghné Vörös Ágnes tisztviselőnek pedig tanácsosi címet adományoztak.

xxx

Dr. Mezőlaki Erik bírósági pályafutását 1989. március 1-én kezdte fogalmazóként a Budapesti Katonai Bíróságon. 1991-ben tette le a jogi szakvizsgát kitűnő minősítéssel, majd 1991. december 1-én bíróvá nevezték ki, és a Gyulai Városi Bíróságra osztották be büntető ügyszakba. 1995-ben a Békés Megyei Bíróságra, majd 2003-ban a Szegedi Ítélőtáblára került. 2013. január 1-től a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumában tanácselnöki beosztásban dolgozik.

Német Péterné 1992. november 16-tól a Szegedi Városi Bíróság Polgári Irodáján kezdte bírósági pályafutását, ügykezelőként, tisztviselőként 2003. február 28-ig tevékenykedett. 2003 márciusától a Szegedi Ítélőtábla Polgári Iroda tisztviselőjeként, míg 2012. július 1-től irodavezetőként dolgozik.

Dr. Szeghő Katalin 1984. július 1-én kapta meg bírói kinevezését a Budapesti XX. és XXI. Kerületi Bíróságra. 1991-től a Szegedi Városi Bíróságra helyezték át, ahol 1993-tól 1998-ig a bíróság elnökhelyettesi tisztét töltötte be. 1998-tól polgári fellebbviteli tanácsban ítélkezett, majd 2003-tól öt éven át a Csongrád Megyei Bíróság Polgári, Gazdasági és Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetője volt. 2008-tól a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke, 2019. július 17-e óta pedig az ítélőtábla Polgári Kollégiumának a vezetője.

Ördöghné Vörös Ágnest 1990. március 1-jével vették fel a Csongrád Megyei Bíróságra előadói munkakörbe. 2003. június 1-jétől a Szegedi Ítélőtáblán tisztviselő-jegyzőkönyvvezető munkakörben dolgozik.

fecsego.eu/ Szegedi Ítélőtábla

Leave a Reply 140 megnézve, 1 alkalommal mai nap |