| Mobile | RSS

Joe Biden szerint Donald Trump a felelős az amerikai városokban dúló erőszakért

K  AP20200831151

Biden hétfőn, Pittsburghben mondott beszédében jelentette ki, hogy

A fosztogatás és gyújtogatás nem tüntetés, hanem simán és egyszerűen csak törvénytelenség. Aki ilyesmit követ el, azt felelősségre kell vonni.

Biden szerint az erőszak nem változást hoz el, csupán pusztít, s minden szempontból kártékony, nincs köze az egykori polgárjogi mozgalmakhoz, sőt kifejezett szakítást jelent a polgárjogi vezetők – köztük Martin Luther King vagy a nemrégiben elhunyt John Lewis – politikájával, ezért véget kell ennek vetni.

Ez elválaszt, és nem egyesít bennünket. Nem szabad gyújtogatnunk, építkeznünk kell.

Biden Donald Trumpot, tette felelőssé az egyes városokban elharapódzó erőszakért. Az erőszak Donald Trump Amerikájában történik, mondta, és az elnök képtelen megbirkózni vele, mert éveken keresztül ő szította azt. Biden véleménye szerint Trump képtelen igazat mondani, szembenézni a tényekkel, és összefogni a nemzetet.

Szítja az erőszakot a városainkban, és ahelyett hogy megvédené az országot, a gazdasággal és a koronavírus-járvánnyal foglalkozna, a káosznak és az erőszaknak szurkol. Elhiszi azt valaki, hogy nagyobb rend lesz az országban, ha Donald Trumpot újraválasztják?

Biden magát a békés tüntetők szószólójaként tüntette fel, aki képes lenne tárgyalóasztalhoz ültetni a rendőri erőszak ellen tiltakozókat a helyi választott tisztségviselőkkel és a rendfenntartók képviselőivel. Elnökké választása esetére megbékélést ígért.

ELEMZŐK SZERINT AZ ELNÖKJELÖLT PITTSBURGHI MEGJELENÉSE VÁLTOZÁST JELEZ BIDEN EDDIGI KAMPÁNYSTRATÉGIÁJÁBAN.

Biden eddig ugyanis szinte kizárólag a háza alagsorában berendezett stúdióból kommunikált a választóival. Pittsburghben Biden azt is bejelentette, hogy kampánykörútra indul az úgynevezett csatatér-államokba, vagyis azokba a tagállamokba, ahol általában ingadozó a választói hangulat, s az emberek nem egyértelműen demokratákra vagy republikánusokra voksolnak. (MTI/Index)

fecsego.eu/infex

Leave a Reply 47 megnézve, 1 alkalommal mai nap |