| Mobile | RSS

Nagyot koppant az államtitkár – Nem engedték be Ukrajnába!

Írta G. Kovács Károly -2020-09-04   

Forrás: MTI / Balogh Zoltán

Hiába próbált meg Potápi Árpád János kiutazni Ukrajnába, nem engedték beutazni az országba. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára egy olyan ungvári iskola miatt utazott volna Kárpátaljára, aminek a felújítását a magyar állam finanszírozta – közölte a Kárpátaljalap.net alapján a hvg.

Potápi helyett végül Kuti László ungvári vezető magyar konzul képviselte a magyar államot az eseményen, aki beszédében ki is emelte, hogy

“EZT A KÖSZÖNTŐT MOST NEM NEKEM KELLENE ELMONDANOM, DE SAJNOS INNEN PÁR SZÁZ KILOMÉTERRE ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY AZ UKRAJNAI JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE A LEGNAGYOBB VESZÉLYT EGY MAGYAR KORMÁNYZATI DELEGÁCIÓ BEUTAZÁSA JELENTI.

Ezért a delegáció nem érkezett meg Ungvárra”.

Sajnálatát fejezte ki Brenzovics László, a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke is, hogy az ukrán-magyar kapcsolatok továbbra sem javulnak, valamint szerinte érthetetlen a döntés, ami nem segíti elő a két ország viszonyának javulását.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 109 megnézve, 1 alkalommal mai nap |