| Mobile | RSS

Nagy különbséggel nyert az időközin a független jelölt Hajdúszoboszlón

Illusztráció
Fotó: Népszava

Többségében függetlenként induló jelöltek nyertek országszerte a vasárnapi voksolásokon.

Vasárnap több településen időközi választást tartottakHajdúszoboszló önkormányzatának honlapján a Helyi Választási Bizottság (HVB) jegyzőkönyve alapján a szavazásra jogosult 2597 választópolgár közül 750-en (28,9 százalék) éltek szavazati jogukkal, közülük 5-en adtak le érvénytelen szavazatot. Jónás Kálmán (független) az érvényes szavazatok 47 százalékát (350 szavazatot) megszerezve jelentős különbséggel nyerte meg a választást. A második helyre befutó Nagy Balázs (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért) 36,5 százalékot (272 szavazatot) kapott. Az MSZP és a Párbeszéd támogatását is élvező Kovács Tibor (Momentum) pedig 16,5 százalékot (123 szavazatot) szerzett – írja a debreciner.hu.Jónás Kálmán 2014 és 2019 között a Jobbik kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselője volt, a tavalyi önkormányzati választást megelőzően azonban – több korábbi párttársával együtt – kilépett a pártból. Jónás civilben zenészként dolgozik, emellett a legnagyobb helyi közéleti Facebook-oldal, a Hajdúszoboszlói Panaszláda egyik alapítója és adminja.  Hajdúszoboszlón a 8. számú egyéni választókerületben azért kellett képviselőt választani, mert a körzet tavaly októberben megválasztott képviselője, Török Péter Endre januárban lemondott. A HVB a voksolást előbb április 26-ra írta ki, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani, így szeptember 13-ra tűzték ki az új időpontot.  A Vas megyei Egyházasrádócon Derks Wilhelmus Josephus független jelöltet választották meg polgármesternek. Az előző faluvezető egészségi okokra hivatkozva májusban mondott le tisztségéről. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a jelöltek mind függetlenként indultak az időközi választáson. Derks Wilhelmus Josephus 310 szavazatot kapott, Sőre Zoltánra 216-an voksoltak, Szvoboda Tamásra 197-en szavaztak, Dobronics Gábor Sándorra pedig 11-en. A Somogy megyei Istvándiban Bereczkiné Pavelka Jolán független jelölt nyerte a polgármester-választást. A Szigetvár és Barcs között található község 373 választópolgárából 243 járult az urna elé. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Istvándi korábbi polgármesterét márciusban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy, a megválasztása előtt elkövetett bűncselekmény miatt. Balogh Miklós (független) lett a polgármester a Baranya megyei Alsószentmártonban. A négy független jelölt közül Balogh Miklós 315, Petrovics Tibor 279, Gligulics Olivér 68, míg Acél Péter 21 szavazatot kapott. A 824 választásra jogosult közül 697-en voksoltak, 16 választó érvénytelenül szavazott. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban mondott le tisztségéről. Őt a Pécsi Törvényszék januárban felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.  A szintén független Sándor József lett a Nógrád megyei Vizslás polgármestere, mellette a hat önkormányzati képviselőt is megválasztottak, 18 jelölt közül. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete június 25-én feloszlatta magát. (A hvg.hu nyomán.) 

fecsego.eu/Népszava.hu

Leave a Reply 60 megnézve, 1 alkalommal mai nap |