| Mobile | RSS

Újra Mondok József lett Izsák polgármestere///Wieder wurde ich Joseph, der Bürgermeister von Izsák

Mondok József.

Egyszer már bizonyított, jelenleg is költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik ellene eljárás.

RÖVIDENMA, 08:14

Ismét Mondok Józsefet, a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum költségvetési csalással vádolt jelöltjét választották a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

Az izsáki önkormányzat közlése szerint a szavazóköri jegyzékben 4822 választópolgár szerepelt, közülük 2548-an jelentek meg a hat szavazókörben. Mondok József 1491 szavazatot szerzett, míg Varga Istvánra (független) 1035-en voksoltak, 22 szavazat érvénytelen volt.

Mondok József már volt korábban Izsák polgármestere, 1998-tól öt cikluson át, összesen 21 évig vezette a települést, és 2019-ben is indult a tisztségért. Tavaly ősszel azonban 39 szavazattal a független Kutas Tibor nyerte meg a választást, aki idén június 18-án, közösségi oldalán jelentette be, hogy még aznap lemond tisztségéről.

Mondok József ellen a Kecskeméti Járásbíróságon költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt per van folyamatban. A vád szerint a volt polgármester 35 millió forint pályázati támogatásból vadászházat építtetett, ahova feleségével beköltözött. A per tárgya az is, hogy az önkormányzat jogtalanul vett igénybe csaknem 1 millió forint értékű támogatást egy olyan közfoglalkoztatottra, aki a vadászházban dolgozott.

fecsego.eu/röviden.hu

Wieder wurde ich Joseph, der Bürgermeister von Izsák

  1. September 2020 | Post Verfassungsgericht, Aktuelle Nachrichten, Ereignisse, Gericht / Staatsanwaltschaft / Szeged Judgement Board, Ministerium für EE, Bilder des Lebens / Boulevardzeitung, EU-Presseraum, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering News, Blog des Chefredakteurs, Öffentliches Leben, Kultur, Ungarisch Helsinki Kommission
    Ich sage Joseph.
    Einmal bewiesen, wird es immer noch wegen Haushaltsbetrugs und anderer Verbrechen strafrechtlich verfolgt.

Kurz gesagt, 08:14

Ich sage noch einmal, József, ein Kandidat des Fidesz-KDNP-Nationalen Forums, der wegen Haushaltsbetrugs angeklagt ist, wurde bei den vorläufigen Kommunalwahlen am Sonntag zum Bürgermeister von Izsák im Landkreis Bács-Kiskun gewählt.

Nach Angaben der Gemeinde Isaac umfasste das Wahlkreisregister 4.822 Wähler, von denen 2.548 in den sechs Wahlkreisen erschienen. József Mondok gewann 1.491 Stimmen, während 1035 Stimmen für István Varga (unabhängig) abgegeben wurden, 22 Stimmen waren ungültig.

József Mondok war zuvor Bürgermeister von Izsák, er leitete die Siedlung ab 1998 insgesamt 21 Jahre lang für fünf Zyklen und startete auch 2019 für die Position. Im vergangenen Herbst gewann der unabhängige Tibor Kutas jedoch die Wahl mit 39 Stimmen und kündigte am 18. Juni dieses Jahres auf seiner Seite an, dass er an diesem Tag zurücktreten werde.

Ich sage, dass József vor dem Bezirksgericht Kecskemét wegen Haushaltsbetrugs und anderer Verbrechen strafrechtlich verfolgt wird. Dem Vorwurf zufolge ließ der ehemalige Bürgermeister mit seiner Frau ein Jagdschloss bauen, um ein Jagdschloss mit einem Zuschuss von 35 Mio. HUF zu bauen. Gegenstand der Klage ist auch, dass die lokale Regierung illegal einen Zuschuss in Höhe von fast 1 Million HUF für einen öffentlichen Angestellten verwendet hat, der in der Jagdhütte gearbeitet hat.

fecsego.eu/röviden.hu

Leave a Reply 64 megnézve, 1 alkalommal mai nap |