< Böngészés > Főoldal / Archive: szeptember 2020

| Mobile | RSS

A kormány csak hitegeti az Európa Tanácsot

Magyarország 17 éve játszik az Emberi Jogok Európai Bíróságával (EJEB) és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságával az indokolatlanul elhúzódó polgári, büntető és közigazgatási bírósági ügyek, illetve a hatékony jogorvoslat hiánya miatt. A Bizottság 2003-ban, az első ilyen strasbourgi ítélet után kezdte figyelni hazánkat, bár igaz, hosszú évekig nem kezelték kiemelten ezeket az eseteket. Miután azonban […]

Meghalt a vörös khmerek kínzóközpontjának egykori vezetője

SZERZŐ: 168 ÓRA/MTI Éppen életfogytiglani szabadságvesztését töltötte a délkelet-ázsiai országban. A “Douch” néven ismert Kaing Guek Eav irányította a vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontját, ahol 1975 és 1979 között 15 ezer embert kínoztak meg, majd végeztek ki. A férfi, akit 2012-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt az ENSZ védnökségével felállított bíróság, a phnompeni Khmer-Szovjet Barátság Kórházban vesztette […]

Több mint 160 író tiltakozik a Színművészeti átszervezése ellen

SZERZŐ: 168 ÓRA Parti Nagy Lajos kezdeményezésére többek között Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea és Simon Márton írta alá a nyilatkozatot. Az írók tiltakozásuk mellett szolidaritásukat fejezik ki az egyetem szenátusával, tanáraival és hallgatóival – írja a Litera.hu. A nyilatkozat rövid és velős: „Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- […]

Rekordszinten az aktív fertőzöttek száma Magyarországon

– SZERZŐ: 168 ÓRA Szerdára mind az aktív betegek, mind a napi új fertőzöttek számának rekordja megdőlt. 2100-ra nőtt az aktív fertőzöttek száma Magyarországon, ez pedig túltesz a májusi tetőzés adatain – írja a koronavirus.gov.hu. Szerdára újabb 365 embernél mutatták ki a koronavírust, és elhunyt három idős, krónikus beteg. Budapesten 198 új fertőzöttet azonosítottak egy […]

Ma reggel azonnali hatállyal kirúgták a 168 Óra főszerkesztőjét egy Orbán Viktor családi kép miatt

Szerdán reggel közölték a 168 Óra főszerkesztőjével, Rózsa Péterrel, hogy azonnali hatállyal elbocsátják, mától nem ő a főszerkesztő. A Media1 értesülései szerint az egy éve kinevezett főszerkesztőt ma elküldték a 168 Órától. A portál úgy tudja, az elbocsátásról tegnap döntött Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló cég anyavállalatának vezérigazgatója. A döntést ma reggel írásban tudatták a leváltott […]

Betelt a pohár – Durván kiosztották Orbánékat a járványintézkedések miatt!

Írta G. Kovács Károly -2020-09-02     Sajnos Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ami a napi új fertőzöttek számát tekintve, még komolyabbnak tűnik, mint az első hullám volt. A magyar kormány azonban talán nincs a helyzet magaslatán, nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket a megfelelő időben. Ezt hangsúlyozta ki Tóth Bertalan MSZP-s politikus Facebook-bejegyzésében: “Ezt most hogy?” – kérdezheti ismét a […]

Leköszönő elnök: nagymértékű volt a választási csalás 2019-ben

Írta Takezo -2020-09-02     Pállfy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda távozó elnökéhez jónéhány botrány társult regnálása alatt, gondoljunk csak az igen furcsán összeomló szavazatösszesítő weboldalra a választások éjszakáján, amikor urnazárás után még ezrek álltak sorban egy szavazókörnél, vagy éppen az MSZP  vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésének elkaszálására. A legnagyobb botrány azonban az, hogy most nyíltan kijelentette, hogy AZ […]

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG/S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Öt év elteltével került letartóztatásba a szerb embercsempész

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szerb férfit, aki társával együtt 11 illegális határátlépő Nyugat-Európába történő csempészését kísérelte meg. A megalapozott gyanú szerint a férfi szintén szerb társával együtt egy-egy hamis rendszámú személygépkocsit vezetve 2015. március 18. napján, röviddel éjfélt követően lépett Szerbiából Magyarország területére. Ezt követően Móraalom külterületére […]

„Ávós, gyilkos, rohadt szar gazember” – keményen nekiment Bayer Zsolt Gyurcsány Ferencnek

SZALAI SZABOLCS A Hír TV Sajtóklub című műsorában illette kemény szavakkal a kormánypárti publicista a DK elnökét. Ávós, bolsi, rohadt szar, gyilkos duma egy ávós, bolsi, rohadt szar gazembertől – így kommentálta Bayer Zsolt kormánypárti publicista a Hír TV Sajtóklub című műsorának múlt hétfő esti adásában Gyurcsány Ferenc azon Facebook posztját, amelyben a Demokratikus Koalíció vezetője […]

Durván csökkentette a kormány L. Ritók Nóra hátrányos helyzetű gyerekeket tanító iskolájának támogatását

HERCSEL ADÉL Elkeseredett hangú Facebook-bejegyzésben számolt be arról hivatalos oldalán L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, hogy köznevelési megállapodásukat a felére csökkentik ettől a tanévtől. Az ismert pedagógus arról írt, hogy már megkapták a hivatalos értesítőt, miszerint az Igazgyöngy a járványhelyzetre hivatkozva jóval kevesebb támogatást kap az idei tanévtől. Amennyiben az alapítvány nem tudja tovább […]

Gazdaság/Matolcsy: csak átmenetileg lehet elengedni a hiányt és az államadósságot

Átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, de 2022 után kötelező lesz visszafordulni az egyensúly és növekedés bevált receptjéhez – hangsúlyozta a jegybankelnök hétfőn megjelent írásában. Matolcsy György kiemelte, hogy a magyar gazdaságtörténetben példátlan pénzügyi forrásbőség lép fel az EU-ból, az MNB programjai révén, a bankrendszerből, valamint a családi és vállalkozói megtakarításokból. […]

Hallod haver, figyusz bent voltam a Kisteleki Járási hivatalban

Már megint iszol, csak lötykölsz, Te haver habzik a szád. Képzeld el a Szalai Gabi megvárattatott 33 percig, ott ültem az irodája előtt. Egy fontos kérdésben nem tudtam állást foglalni. Haver figyusz eldültél, nem vetted észre. A fogyasztóvédelem kiemelten fontos Magyarországnak azt gondolom, erről tájékoztatta Orbán Viktor Miniszterelnök Úr a magyarokat! Hallod haver jól mondom… […]

Fontos változás jön: így kapja meg mostantól a fizetését a munkáltatótól

Új időszámítás indul szeptember 1-től a bankoknál. Az úgynevezett vállalati kötegelt átutalások és az értéknapos utalások is bekerülnek az azonnali fizetési rendszerbe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden dolgozóhoz egyszerre ér oda az sms, hogy megjött a fizetés a számlájára. Herman Bernadett, Ma éjféltől megváltozik a bankszámlával rendelkezők élete. A március 2-án bevezetett azonnali fizetési […]

Hatalmas viharral, jégesővel kezdődött az első nap az iskolában

delmagyar.hu Korán reggel hatalmas viharral érkezett meg a hűvösebb idő Csongrád-Csanád megyébe. Szegeden és még sok másik településen is szakadó esőre, villámlásra ébredhettünk. Helyenként még mogyórónagyságú jég is esett. A napi hőmérséklet is ennek megflelően fog alakulni. Érdemes melegebben öltözni, mert napközben sem lesz kánikula. 17-25 fok lesz a maximum hőmérséklet, elvétve záporokkal, amik estig […]

Nem várt fordulat: utcára mennek a diákok tüntetni az Orbáni-politika ellen- mutatjuk a részleteket

Utcabállal összekötött tüntetést tartanak augusztus 31-én hétfőn este 7 órától a a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézmény Vas utcai épülete előtt. Gyere és ünnepeld velünk az elmúlt 155 évet! Ki tudja, mit hoz a holnap – írják az esemény szervezői a Facebookon. A tüntetést szeptember elseje előtt tartják meg, amikor is az egyetem életében […]

Orbánék nem szóltak az Európai Bizottságnak a határok lezárásáról

Még vizsgálják a részleteit a magyar bejelentésnek a határok lezárásáról – hangzott el az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Múlt pénteken volt egy videókonferencia a határellenőrzésekkel foglalkozó hatóságokkal, és nem érkezett jelzés arról, hogy bármilyen változás várható a magyar határon – mondta újságírói kérdésre Adalbert Jahnz, a bizottság schengeni övezettel kapcsolatos ügyekért felelős szóvivője – […]

Joe Biden szerint Donald Trump a felelős az amerikai városokban dúló erőszakért

Biden hétfőn, Pittsburghben mondott beszédében jelentette ki, hogy A fosztogatás és gyújtogatás nem tüntetés, hanem simán és egyszerűen csak törvénytelenség. Aki ilyesmit követ el, azt felelősségre kell vonni. Biden szerint az erőszak nem változást hoz el, csupán pusztít, s minden szempontból kártékony, nincs köze az egykori polgárjogi mozgalmakhoz, sőt kifejezett szakítást jelent a polgárjogi vezetők […]

Továbbra is börtönben marad Botka bizalmasa

Szökés és elrejtőzés veszélyének fennállása miatt hétfőn meghosszabbította Joób Márton szegedi szocialista képviselő letartóztatását november 30-ig a Kecskeméti Törvényszék A volt országgyűlési képviselőjelöltet még július végén vették őrizetbe, ugyanis hét társával együtt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. Mindannyian börtönben maradnak továbbra is. Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint Botka László polgármester bizalmasa egy olyan bűnszervezetet […]

Guardian és Spiegel – Babis kiosztotta az álhírterjesztőket és megvédte a V4-eket (videó)

PESTISRÁCOK.HU2020-09-01 Ne olvassa ezeket az álhíreket! Kérem! – vágta oda a hétfői bledi fórum moderátorának Andrej Babis. A cseh miniszterelnök nem értette, hogy miért terjeszt a nem tudja kicsoda olyan álhíreket, mint ami a Guardian-ban és a Spiegelben olvashatóak. Dömötör  Csaba. a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Facebook-oldalán osztotta meg Andrej Babiš szenvedélyes mondatait. Azt nem tudom, […]

Orbánt csak kérni kellett, máris megbuktatta a saját határzárát

 Jabronka Richárd Szeptember 1-jével új határátlépési szabályokat vezet be a kormány a koronavírus terjedése miatt, ezek értelmében külföldi állampolgárok csak speciális esetekben léphetnek be az országba. Kivételt jelenthet a bírósági eljárás, az üzleti ügy, családi esemény, fuvarozás és a hallgatói jogviszony. Az is beléphet, aki hozzátartozója ápolása miatt jönne, vagy sport-, kulturális és egyházi rendezvényen venne […]