| Mobile | RSS

Varga Judit: Polt Péter nem lehet pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag

Varga Judit: Polt Péter nem lehet pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag

szerző:Fekő Ádám

A momentumos Donáth Annával ült le vitázni a kormány igazságügyi minisztere. Az álláspontok nem voltak meglepők, az sokkal inkább, hányszor vágtak egymás szavába szinte kiabálva a szereplők, miközben a magyar jogállam helyzetéről beszélgettek.

2010 óta csak nagyon ritkán történik olyan, hogy releváns kormánypárti szereplő releváns ellenzékivel ül le vitázni, de ez a nap is eljött: a magyar kormány igazságügyi minisztere, a fideszes Varga Judit ült le a Momentum egyik legismertebb arcával, Donáth Annával megvitatni a magyar jogállamiság kérdéseit. Hogy mennyire jogállam Magyarország, arról évek óta erős vita folyik európai szinten is, de az eredetileg a koronavírus miatt elmaradt Tranzitra tervezett online vita alapállása nem volt túl meglepő:

Donáth szerint a jogállamisággal nagy bajok vannak, Varga szerint minden rendben, és aki mást mond, azt külső erők befolyásolják.

A Momentum ne prédikáljon jogállamiságról, mert 2006

Első témaként rögtön bedobták Vera Jourová ügyét: az Európai Bizottság alelnöke keményen kritizálta Magyarországot, illetve Orbán Viktor rendszerét, reakcióképp épp Varga akarta lemondatni hétfőn. A fideszes politikus gyorsan el is mondta erre, hogy ez a kritika egy vörös vonal átlépése volt, Donáth szerint viszont arra, hogy valaki szerint a magyar demokrácia beteg, senki nem szólhat egy szót sem, pláne, mert nem is Magyarországot betegezte le, hanem a demokráciáját. “Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha így megy tovább, akkor abba a magyar demokrácia bele fog pusztulni” – mondta.

© Tranzit / Facebook

Varga véleménye az, hogy Jourová kapcsolata nem véletlenül jó a momentumos politikussal, mert “mindig rendkívül jól informált álhírekből”, majd elmondta, a jogállamiságnak nincs egyértelmű fogalma, úgyhogy nincs is abszolút jó vagy rossz belőle. “A demokratikusan megválasztott magyar kormány nem érdemel annyi tiszteletet, hogy ilyen hangnemben beszélnek róla?” – tette fel a kérdést, majd gyorsan ráterelte a témát arra, hogy a Momentum ellenzéki szövetségesei 2006-ban a tüntetések alatt tényleg a jogállamiság kérdését felvető dolgokat csináltak, “Brüsszel pedig a füle botját sem mozdította.”

Az, hogy a Momentum milyen pártszövetség tagjaként indul 2022-ben, nagyban köszönhető annak, hogy a kormány milyen választási törvényt csinált”

– válaszolta Donáth arra, miért lépett szövetségre a DK-val és az MSZP-vel is, majd kérte, ne rajtuk kérjék számon 2006-ot, hiszen akkor még nem léteztek, és soha nem mondták, hogy ott minden rendben volt. Donáth ezután próbálta visszaterelni a beszélgetést a jogállamiságra, de gyorsan elbukott, mert Varga másodszorra már azt vette elő, hogy az antiszemita Jobbikkal is fog szövetkezni a Momentum, de felemlegette, hogy “a Momentum elvett egy álmot azzal, hogy megtorpedózták a budapesti olimpiát.”

Hataloméhes, aki mondja!

A hatalomvágy kérdésénél már próbálta egymást túlbeszélni a két résztvevő: Varga szerint a Momentum hataloméhes, mert bárkivel összefog, Donáth szerint pedig a kormány az, mert még a saját szabályait is megváltoztatja a hatalom megtartása miatt.

“Én csak azt szeretném tudni, hogy amikor ott kint nyomkodják a gombokat Brüsszelben, elmondja-e valaki önöknek, hogy azok a döntések, amiket megszavaznak, nem feltétlenül magyar érdekeket szolgálnak?” – tette fel a kérdést Varga, aki állítása szerint azt sérelmezi a Momentumban, hogy nem saját nézeteik vannak, hanem a Guardianben, Spiegelben és társaiban olvasható import gondolatok. Ez utóbbi visszatérő gondolata volt Vargának, szerinte ugyanis a Momentum és az EP-képviselők nagyrésze is túl sokat olvassa ezeket az újságokat, ezért nem ismerik a valódi magyar helyzetet.

Az igazságügyi miniszter szerint az összképre hivatkozni kommunista tempó a demokrácia minőségéről, mert Magyarországon minden megvan, ami sok országban nincs is, amikor pedig Donáth Polt Péter legfőbb ügyészi pozícióját hozta fel példaként, akkor elmondta,

hogy Polt nem lehet pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag.

Miután ezt letudták, előjött a Momentum külpolitikája: konkrétan az, miért nem magyar pártokat szoktak támogatni a szomszédainkban. “Nem hiszek az etnikai alapú politizálásban, abban hiszek, hogy a többségnek képesnek kell képviselni a kisebbségeket is” – magyarázta Donáth, miért állt ki a Momentum a román USR és a Progresszív Szlovákia párt mellett korábban. Varga szerint a Momentum ezzel sokszázezer magyar ember érzelmeit sértette meg.

© Tranzit / Facebook

Ezután a magyar kisebbségekre került sor: “Azt nem lehet mondani, hogy ez a kormány nem tett meg mindent azért, hogy munkaalapú társadalmat építsen. Nézze meg, az elesettek közül hánynak van felsőfokú végzettsége” – büszkélkedett el Varga Judit a Fidesz eredményeivel a magyar cigányság segítésében, miközben némi egymást túlkiabálás után Donáth elmondta, hogy az EU nem véletlenül nem elégedett a pénzek elköltésével, hiszen nincs rendszerszintű változás.

Donáth felhozta Iványi Gábor egyházának ellehetetlenítését is, mire Varga csak azt mondta el, hogy ezek a szervezetek kiemelt példák, ráadásul minden a hatósági eljárás szerint folyik, épp mint egy jogállamban.

“Ne haragudj, de jogász vagy?”

Az olvasói kérdések érkezésekor sem problémáztak sokat a konkrét válaszokkal, hanem folytatták a hadakozást: “A jogállamiság egy színtiszta zsarolóeszköz” – ismételte el legutóbb a Kossuth rádióban hangoztatott gondolatát Varga, majd amikor Donáth sorolta, mik a jogállam kritériumai, már egyszerűbben érvelt. “Ne haragudj, de jogász vagy?” – kérdezte a jogi végzettségű politikus a szociológus végzettségű politikustól. Innentől pedig már stabil tegeződésbe kezdtek.

“Tudod mit csinálnak a konzervatív politikusok? Olyan világot építettek ki maguk köré a médiával, hogy nem tudják vállalni a valódi véleményüket. Szerencsére a magyar kormány meri” – magyarázta el Varga a Magyarországot kritizáló konzervatív politikusok létének okát, majd hangsúlyozta, hogy a liftben neki mindig mást mondtak.

A talán a vártnál is indulatosabb vitában tulajdonképpen még a legalapvetőbb tényekben sem tudott megegyezni a két politikus, így ha nem is került közelebb senki a jogállamiság pontos definíciójához, Magyarország 2020-as állapotába nagyon mélyen bele lehetett kóstolni.FACEBOOK

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamato

fecsego.eu/hvg.hu

Leave a Reply 118 megnézve, 1 alkalommal mai nap |