| Mobile | RSS

Macron és Erdogan számos konfliktusban egymásnak feszül//Macron et Erdogan sont en tension dans un certain nombre de conflits

Rostoványi AndrásPublikálás dátuma2020.10.16. 09:00

Erdogan és Macron egyaránt erőn felül igyekszik növelni országa befolyását, de általában ellentétes oldalra helyezkednek
Fotó: Presidency of Turkey / AFP / Anadolu Agency

Ebben szerepet játszik az is, hogy nagyratörőek, de eltérő értékrendet vallanak.

Egykor hatalmas birodalmak becsvágyó örökösei, akik határozott külpolitikát folytatnak és világos vízióval rendelkeznek – ilyesfajta hasonlóságok fedezhetők fel Emmanuel Macron francia elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő között. A két vezető közelmúltbeli nyilatkozatai alapján azonban arra lehet következtetni, hogy egyikük sem tekint rokon lélekként a másikra, hiszen rendszeresen provokációval, bajkeveréssel és felelőtlen lépések megtételével vádolják egymást. A kölcsönös bírálatokhoz hozzájárul, hogy szögesen ellentétes világnézeteket képviselnek: a centrista Macron politikáját a szigorú francia világiasság eszméje az úgynevezett „laïcité” hatja át, míg Erdogan a politikai iszlám, vagyis az iszlamizmus megtestesítőjének tekinthető. Az ideológiai különbségek részben arra is magyarázatot adnak például, hogy a líbiai konfliktusban miért állnak ellentétes oldalakon: a tripoli kormány részben iszlamista elemekből áll, a francia elnök a lázadók támogatásával ezért a megdöntésükre törekszik, míg a török államfő – ugyanazon okból – a hatalomban maradásukat segíti elő. Macron – más nyugati vezetőkhöz hasonlóan – úgy tűnik, abban hisz, hogy az arab világ nem érett meg a demokráciára, és csak az erőskezű vezetők biztosíthatják a stabilitást, akik – akár súlyos jogtiprások árán – megrendszabályozzák a lakosságot. Erdogan sem mondható a liberális demokrácia zászlóvivőjének, ám az iszlamizmust sanyargató arab diktatúrák helyett a török modell elterjedését látná szívesen. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a francia és a török elnök szembenállása pusztán az eltérő világnézetekből fakad, Líbiában például Macron álláspontját befolyásolja az is, hogy a felkelők birtokolják az olajban gazdag keleti országrészt, ahol a Total francia olajvállalatnak vannak érdekeltségei, amit a lázadók győzelme esetén akár tovább is bővíthetne. Erdogan politikájára mindeközben az is hatással van, hogy Törökország tavaly egy számára igen kedvező megállapodást kötött a líbiai kormánnyal a földközi-tengeri kizárólagos gazdasági övezetek felosztásáról. A két NATO-szövetséges számos további diplomáciai viszályban vagy éppen háborúban feszül egymásnak, amelyben szerepet játszik az is, hogy a két vezető erőn felül igyekszik geopolitikai tényező lenni. A földközi-tengeri gázmezők körüli vitában például Franciaország az EU meghatározó hatalmaként teljes mellszélességgel a térségbeli uniós tagállamok oldalára állt, illegálisnak minősítve a Ciprus partjainál végzett török próbafúrásokat, Törökország pedig – nyilvánvalóan saját érdekeit képviselve – igényt formál a gázkincsekre. Szíriában Párizs az Iszlám Állam elleni harc legfontosabb partnereként tekint a Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd-arab ernyőszervezetre, míg Ankara saját területi integritását veszélyeztető terrorszervezetként tartja számon azt. A Hegyi-Karabahért folytatott azeri-örmény háborúban a török vezetés a vele szövetséges Azerbajdzsán pártját fogja, miközben a diplomáciai nagyhatalomként fellépő francia kormány közvetíteni próbál. Mindazonáltal Macronnak és Erdogannak is kifejezetten érdeke fűződik ahhoz, hogy kidomborítsa a kettőjük és nemzeteik szembenállásának ideológiai vetületét, hiszen ezzel saját hazájukban növelhetik népszerűségüket. Európában az iszlám elleni fellépés a szélsőjobbtól csábíthat el szavazatokat, míg Törökországban együtt tarthatja a kormánypárt szavazatait az iszlám melletti határozott kiállás. A dinamika már 2017-ben is megfigyelhető volt; akkor az alkotmánymódosító népszavazásra kampányoló török elnök a parlamenti választásokra készülő Mark Rutte holland kormányfővel akasztotta össze a bajszát. A viszály abból eredt, hogy a holland hatóságok nem engedték kampányolni a török politikusokat, Erdogan ezért fasisztának és „náci származékoknak” titulálta a hollandokat, amit Rutte elfogadhatatlannak nevezett. Jelen esetben is az látható, hogy a jóval konfrontatívabb természetű török elnök kezdeményez szócsatákat. Az iszlám világ felkent vezetőjeként viselkedő Erdogannak ilyen szempontból kifejezetten kapóra jön, hogy Macron a közelmúltban több kritikus megjegyzést tett a második legnagyobb világvallásra. A török elnök válaszul a muszlimok nevében kikérte magának, hogy a francia államfő az iszlám válságáról beszélt, illetve bejelentette, hogy fellép az integráció akadályának tekintett iszlám szeparatizmus ellen. Macron sem riad vissza azonban a személyeskedéstől: a hegyi-karabahi konfliktus kapcsán például azt mondta, számon kéri Erdoganon, hogy Törökország miért küld dzsihádistákat a hadszíntérre. Az ügy pikantériája, hogy a francia elnök azokat az Ankarához kötődő zsoldosokat minősítette dzsihádistáknak, akikre a szíriai polgárháború kontextusában egyszerűen csak felkelőkként szokott hivatkozni. Mindezek alapján valószínűtlen, hogy Macron és Erdogan valaha is megtalálnák a közös hangot, sőt a 2022-ben esedékes francia-, illetve a 2023-ra tervezett török elnökválasztások közeledtével várhatóan csak még harsányabbá válik csörtéjük.

fecsego.eu/népszava.hu

Macron et Erdogan sont en tension dans un certain nombre de conflits
16 octobre 2020 | Publier Cour constitutionnelle, actualités, événements, Cour / Bureau du procureur / Conseil des arrêts de Szeged, ministère de l’EE, Pictures of Life / tabloïd, salle de presse de l’UE, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering News, Blog du rédacteur en chef, Vie publique, Culture, Helsinki hongrois Commission, Tribunal de Szeged, Maison Blanche
András RostoványiDate de publication20.10.10. 09h00

Erdogan et Macron font de leur mieux pour accroître l’influence de leur pays, mais ils sont généralement des côtés opposés.
Photo: Présidence de la Turquie / AFP / Agence Anadolu
Le fait qu’ils soient ambitieux mais professent des valeurs différentes joue également un rôle à cet égard.

Autrefois héritiers ambitieux de vastes empires avec une politique étrangère déterminée et une vision claire – de telles similitudes peuvent être découvertes entre le président français Emmanuel Macron et le président turc Recep Tayyip Erdogan. Cependant, sur la base des déclarations récentes des deux dirigeants, on peut conclure qu’aucun d’eux ne considère l’autre comme une âme apparentée, car ils s’accusent régulièrement mutuellement de provocation, de trouble et d’action irresponsable. Le fait qu’elles représentent des visions du monde radicalement opposées contribue à la critique mutuelle: la politique du centriste Macron est imprégnée de l’idée d’une laïcité française stricte appelée «laïcité», tandis qu’Erdogan peut être considéré comme la quintessence de l’islam politique, c’est-à-dire de l’islamisme. Les différences idéologiques expliquent aussi en partie pourquoi ils sont de part et d’autre du conflit libyen: le gouvernement de Tripoli est en partie composé d’éléments islamistes, le président français cherche donc à renverser les rebelles, tandis que le chef turc les aide à rester au pouvoir pour la même raison. vivre. Macron, comme d’autres dirigeants occidentaux, semble croire que le monde arabe n’est pas mûr pour la démocratie et que seuls les dirigeants violents peuvent assurer la stabilité qui, même au prix d’une application de la loi sévère, régulent la population. On ne peut pas non plus dire qu’Erdogan est le fleuron de la démocratie libérale, mais au lieu des dictatures arabes qui affligent l’islam, il aimerait voir se répandre le modèle turc. Cependant, ce serait une erreur de croire que l’opposition entre les présidents français et turc découle uniquement de visions du monde différentes; en Libye, par exemple, la position de Macron est pourrait même s’étendre davantage. La politique d’Erdogan, quant à elle, est également affectée par le fait que la Turquie a conclu l’an dernier un accord très favorable avec le gouvernement libyen sur la division des zones économiques exclusives en Méditerranée. Les deux alliés de l’OTAN sont en tension l’un avec l’autre dans un certain nombre d’autres conflits diplomatiques ou même des guerres, dans lesquelles les deux principales forces cherchent également à être un facteur géopolitique. Dans le débat sur les gisements de gaz méditerranéens, par exemple, la France, en tant que puissance dominante de l’UE, s’est pleinement ralliée aux États membres de l’UE dans la région, déclarant illégaux les forages d’essai turcs au large de Chypre, et la Turquie, représentant apparemment ses propres intérêts, revendiquant des ressources gazières. En Syrie, Paris voit l’organisation parapluie kurde-arabe appelée les Forces démocratiques syriennes comme un partenaire clé dans la lutte contre l’État islamique, tandis qu’Ankara la considère comme une organisation terroriste qui menace sa propre intégrité territoriale. Dans la guerre azerbaïdjanaise pour le Haut-Karabakh, la direction turque prendra le contrôle du parti de son allié l’Azerbaïdjan, tandis que le gouvernement français, agissant en tant que superpuissance diplomatique, tente de faire la médiation. Néanmoins, Macron et Erdogan ont un intérêt particulier à mettre en évidence la dimension idéologique de la confrontation entre eux et leurs nations, car ils peuvent accroître leur popularité dans leurs propres pays. En Europe, une action contre l’islam peut attirer les votes de l’extrême droite, tandis qu’en Turquie, les votes du parti au pouvoir réunis peuvent défendre fermement l’islam. La dynamique était déjà observable en 2017; puis le président turc en campagne pour un référendum constitutionnel a accroché sa moustache au Premier ministre néerlandais Mark Rutte, qui préparait les élections législatives. Le conflit provenait du fait que les autorités néerlandaises n’autorisaient pas les politiciens turcs à faire campagne, c’est pourquoi Erdogan a qualifié les fascistes néerlandais et les «dérivés nazis», ce que Rutte a qualifié d’inacceptable. Dans ce cas également, on peut voir que le président turc, beaucoup plus conflictuel, lance des batailles de mots. Erdogan, qui agit en tant que chef oint du monde islamique, est particulièrement saisi à cet égard par le fait que Macron a récemment fait plusieurs remarques critiques sur la deuxième religion du monde. En réponse, le président turc, au nom des musulmans, a appelé le chef de l’Etat français à parler de la crise islamique et à annoncer qu’il agirait comme un obstacle à l’intégration.

Leave a Reply 39 megnézve, 2 alkalommal mai nap |