| Mobile | RSS

Érik a tömeges felmondás az ápolóknál

DBZOL20200604026
Forgács Marietta

FORGÁCS MARIETTA

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nyolc napja közzétett felhívására majdnem 24 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben azt kérik a kormánytól, a szakdolgozókra ne vonatkozzon a szolgálati jogviszonyról szóló törvény.

Nem sok időt hagyott véleményezésre még október elején az Emmi arról a módosításról, amely szerint az egészségügyi dolgozóknak jövő év elejétől többek között megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk, áthelyezhetők bármely intézményhez, illetve megnehezítené számukra a másodállás vállalását is.

A kamara elnöke, dr. Balogh Zoltán az Indexnek arról is beszámolt, az érintettek közül minden harmadik írta alá a petíciót, amely nem anonim volt, a nevet is vállalni kellett. Sőt, nem csak a szakmabeliek akarták őket támogatni.

Sokan kerestek meg bennünket, akik nem az egészségügyben dolgoznak, hogy ők is aláírnák a petíciót.

Erre azonban nem adott lehetőséget a MESZK, csak az érintetti körnek biztosították az aláírást, a részvétel azonban így is meghaladta a várakozásukat.

A több évtized óta az egészségügyben dolgozó ápolónő, Csilla is támogatta aláírásával a parlament által elfogadott törvénymódosítást. Ez alapján akár két évre is áthelyezhetik őt egy másik intézménybe az eddigi 44 nap helyett. Az ápolónő elmondása szerint az aláírók között van a legtöbb munkatársa is, akik úgy érzik, emberfeletti feladattal kell megküzdeniük, s

HA EZ JANUÁRTÓL NEM VÁLTOZIK, SOKAN VÉGLEG LEVESZIK A KÖPENYÜKET.

Ő is egyike annak a jelenleg közel 900 egészségügyi dolgozónak, akiket október óta más intézménybe rendeltek ki.

Tizenkét óra – szkafanderben

A Fejér megyében élő hölgy részletesen beszámolt arról, miképpen értesítették őt a kirendeléséről. Október elején egy vasárnap délután telefonon szóltak neki, hogy a következő héten már nem a megszokott helyen fog dolgozni. A Korányi Kórházba helyezték át, de ezt másnap máris módosították. Ugyanis kiderült, a Szent János Kórház Kútvölgyi úti tömbjében nagyobb szükség van rá. Ahogy fogalmazott:

szinte az összes kolléga kihelyezéssel dolgozik ott, akik vidéki otthonukból ingáznak. A 12 órás műszak alatt majdnem végig rajtuk van a szkafander. Ehhez járul még, hogy a napi 1,5-1,5 órás ingázások miatt erőnlétileg is nehezen bírják a megnövekedett terheket.

A fizikai leterheltség mellett a

JÁRVÁNY MÁR A MUNKATÁRSAK KÖZÖTT IS FELÜTÖTTE A FEJÉT.

Komoly aggodalmat jelentett, amikor tudomásukra jutott, hogy az egyik főnővér szintén elkapta a vírust. Az a mai napig nem derült ki, hogy kitől.

Az eset óta mindenki csak még feszültebb lett, hiszen felborult az életünk, és fontos, hogy jól lássuk el a munkánkat, vagyis minél több beteg a saját lábán hagyhassa el a kórházat.

Anyagilag kicentizve 

Az ápolónő kifejtette, hogy nem csak ez az egyetlen probléma a munkájuk során. A mai napig nem tisztázott kérdés, hogy

a Szent János kórház dolgozói 180 százalékos bérre jogosultak, ugyanakkor ők várhatóan csak 50 százalékos pluszösszeget kapnak,

mivel a kirendelő kórház nem kiemelt intézmény.

Mint a kamarai elnöktől megtudtuk, sokak számára fájó pont a másodállás vállalásának ellehetetlenítése.

Jelenleg is nehézséggel küzd az egészségügy, hatalmas a munkaerőhiány, ha nem módosítják a törvényt, sokan elhagyják a pályát.

Ezt erősítette meg Csilla is, aki elmondta, sokan vállalnak másodállást azért, hogy hónapról hónapra meg tudjanak élni, és ki tudják fizetni a számláikat.

A munka elvégzésében az sem segít, hogy a kollégák változását már nem tudja nyomon követni. Aki az egyik héten még vele dolgozott, nem biztos, hogy a másik héten is munkába áll.

Szerinte ez alapján akár heteken belül összeomolhat a jelenlegi struktúra. Arra a kérdésre, hogy mekkora béremelés ellenében lenne reális végezni ezt a munkát, annyit mondott,

NEM TUDNAK ANNYIT FIZETNI, HOGY EZT VALAKI HOSSZÚ IDŐN KERESZTÜL CSINÁLNI TUDJA.

Csilla keserűen fűzte hozzá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentése, miszerint „álljuk a sarat″,

EGYSZERŰEN MARHASÁG.

Ahogy fogalmazott, meg kell nézni, milyen állapotban teszik le a nővérek a műszakot, és akkor senki nem mondana ilyet.

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 259 megnézve, 1 alkalommal mai nap |