| Mobile | RSS

Pénteken 196 ember halt meg Csehországban///V pátek v České republice zemřelo 196 lidí

– SZERZŐ: 168 ÓRA / MTI – FORRÁS: MTI

Csehországban 22 ezer ágynál tudnak betegeket lélegeztetni.

Csehországban pénteken 196-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben, ezzel a március elején kirobbant koronavírus-járvány áldozatainak száma 4526-ra emelkedett – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közölt kimutatásból, írja az MTI. Az igazolt fertőzöttek száma jelenleg 169 367. Kórházi kezelésre 8276 ember szorul, közülük 1180 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Ezek a számok is mérsékelten emelkednek, esetleg stagnálnak.

Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken délután azt mondta, hogy a kórházak intenzív osztályai, amelyek a koronavírus eseteket is kezelik, nagy nyomás alatt dolgoznak, rendkívüli módon le vannak terhelve, de továbbra is képesek új páciensek felvételére. Szerinte egyelőre bevált és jól működik az a rendszer, hogy a megtelt kórházak a körzetileg hozzájuk tartozó súlyos betegeket automatikusan átirányítják a kevésbé leterhelt kórházakba.

A hivatalos kimutatások szerint a csehországi kórházakban mintegy 47 ezer speciális ágy áll a betegek rendelkezésére. Közülük mintegy 22 200 ágynál van lehetőség lélegeztető gép alkalmazására. Jelenleg ezeknek az ágyaknak az egyharmada még szabad. Az intenzív osztályokon több mint 4000 ágy van, ezeknek egynegyede még szabad. A cseh kórházak jelenleg 2100 lélegeztetőgéppel rendelkeznek, ezek 40 százaléka még szabad. Ugyanakkor a csehek az utóbbi napokban külföldről, elsősorban az európai uniós partnereiktől, több mint félezer lélegeztetőgépet kaptak ajándékba, illetve kölcsönbe. Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak.

Pénteken a laboratóriumi szűrések 11 549 új koronavírus-fertőződést mutattak ki, ami mintegy 1700-al kevesebb, mint csütörtökön. A pénteken elvégzett tesztek pontos számát még nem közölték, de az utóbbi napokban mintegy 32-34 százalékuk hoz pozitív eredményt, amit a szakértők nagyon magas aránynak tartanak.

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. A maszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.

Az egymillió lakosra vetített halálozási szám napi bontásban Csehországban a legmagasabb, második Magyarország.

fecsego.eu/168 óra

V pátek v České republice zemřelo 196 lidí

  1. listopadu 2020 | pošta Ústavní soud, Aktuality, Události, Soud / Státní zastupitelství / Soudní rada v Szegedu, Ministerstvo EE, Obrázky života / bulvár, Tiskové středisko EU, europarl.europa.eu/news/cs, europarl.hu, Chattering News, Blog šéfredaktora, Veřejný život, Szeged Tribunal
  • AUTOR: 168 HODIN / MTI – ZDROJ: MTI

V České republice mohou ventilovat pacienty na 22 000 lůžkách.

V České republice zemřelo v pátek na komplikace choroby Covid-19 196 lidí, čímž se počet obětí epidemie koronavirů, která propukla počátkem března, zvýšil na 4 526, uvádí se v prohlášení zveřejněném v sobotu na webu ministerstva zdravotnictví, píše MTI. Počet potvrzených infekcí je v současné době 169 367. Nemocniční léčbu potřebuje 8 276 osob, z nichž 1180 bylo lékaři klasifikováno jako závažné. Tato čísla také mírně rostou, případně stagnují.

Vladimír Cerny, národní koordinátor intenzivní nemocniční léčby, v pátek odpoledne uvedl, že jednotky intenzivní péče v nemocnicích, které také léčí případy koronavirů, pracují pod velkým tlakem, jsou extrémně stresovány, ale stále mohou přijímat nové pacienty. Podle něj je zatím prověřený a dobře fungující systém, který plnohodnotné nemocnice automaticky přesměruje vážné pacienty, kteří k nim patří, do méně přetížených nemocnic.

Podle oficiálních záznamů je v nemocnicích v České republice k dispozici asi 47 000 speciálních lůžek pro pacienty. Asi 22 200 z nich má možnost používat ventilátor. V současné době je třetina těchto lůžek stále prázdná. Jednotky intenzivní péče mají více než 4 000 lůžek, z nichž čtvrtina je stále zdarma. České nemocnice mají v současné době 2100 ventilátorů, z nichž 40 procent je stále zdarma. Češi zároveň v poslední době přijali více než půl tisíce ventilátorů ze zahraničí, zejména od svých partnerů z Evropské unie. Maďarsko vyslalo do České republiky 150 ventilátorů.

Laboratorní projekce v pátek odhalily 11 549 nových infekcí koronaviry, což je o 1700 méně než ve čtvrtek. Přesný počet testů provedených v pátek ještě nebyl oznámen, ale v posledních dnech asi 32 až 34 procent z nich přináší pozitivní výsledky, což odborníci považují za velmi vysoký podíl.

Česká republika je v současné době do 20. listopadu ve stavu nouze, který omezuje maloobchod, celou škálu služeb a volný pohyb. Nosit masku je povinné všude. Restaurace byly zavřeny, školy přešly na dálkové studium, kulturní a sportovní akce jsou pozastaveny.

V České republice je nejvyšší míra úmrtnosti na milion obyvatel denně, následovaná Maďarskem.

fecsego.eu/168 hodin

Leave a Reply 86 megnézve, 1 alkalommal mai nap |