| Mobile | RSS

HÉT SZÁZALÉKKAL DRÁGUL A KÖTELEZŐ! és 1.2-vel a csóri nyugger nyugdíja

KÖZÉLETKözzétéve 2020 nov 9.

A Fidesz ezt is megoldotta…Oszt jónapot!

És lényegében megszűnt az utasbiztosítási piac. Itt a legfrissebb biztosítási körkép.

A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke pénteki online sajtótájékoztatóján.

Pandurics Anett kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint a díjbevételek keresletcsökkenés miatti mérséklődése a válságokat megkésve követi, így erre 2021-ben kell számítani.

A járvány miatti veszteségek közül kiemelte az idegenforgalom visszaesését, ami lényegében az utasbiztosítási piac megszűnéséhez vezetett. A külföldi utak elmaradása már a második negyedévben is 45 százalékos csökkenést okozott, a harmadik negyedévben pedig a 80 százalékot is elérheti a kiesés. A belföldi utazások nyári fellendülése mindezt csak kis mértékben ellensúlyozza, mert ezek biztosítási átlagdíjai jóval alacsonyabbak – jelezte.

Megjegyezte: a koronavírus elleni intézkedéseknek kedvező hatása is volt, hiszen a korlátozások visszavetették a közúti forgalmat, ezért kevesebb baleset történt a nyári hónapokig. Ugyanakkor az átlagosnál több kárt okozott a rendkívüli időjárás.
Via:ugytudjuk.hu

forrás:OLKT

Leave a Reply 107 megnézve, 1 alkalommal mai nap |