| Mobile | RSS

Karácsony Gergely feltette a 10 pontos kérdést, ami után örjöng a kormány

2020. 11. 13.

Facebook-oldalán mondott köszönetet a budapestieknek Karácsony Gergely, amiért a kijárási korlátozások első napján, akárcsak az első hullám idején, most is “tiszteletre méltó belátással, egymás iránti odafigyeléssel tartották be a mégoly kellemetlen szabályokat”.

A főpolgármester szerint fontos, hogy a közterületen is egyre többen hordják a maszkot, ezért ő is mindenkit erre kér és biztat. “Budapest erős város, erős közösség” – fogalmazott.

UGYANAKKOR HOZZÁTETTE, SOKAKKAL EGYÜTT Ő SEM TUDJA, MI VOLT A CÉLJA, HOGY „TALPIG FEGYVERBEN” JÁRŐRÖZTEK A TERRORELHÁRÍTÓK TEGNAP ESTE A KIÜRÜLT VÁROSBAN.

A főpolgármester szerint félelemkeltéssel, fenyegetéssel biztosan nem lehet elérni az emberek együttműködését.

“Félelemkeltéssel, fenyegetéssel biztosan nem, de a politikai lózungoktól és hamis sikerpropagandától mentes őszinte beszéddel igenis el lehet érni az emberek együttműködését. És a budapestiek ebből ismét példát mutatnak” – zárta posztját a főpolgármester.

fecsego.eu/BalraMagyar.hu

Leave a Reply 175 megnézve, 1 alkalommal mai nap |