| Mobile | RSS

Új világ kezdődik – A járványhelyzet az új vezetésnek kedvezett!

Írta G. Kovács Károly -2020-11-21   

Szarka
Szarka Gábor kancellár megpróbál bejutni az SZFE Vas utcai épületébe 2020. október 8-án. Fotó: 444

A járványhelyzet miatt kénytelenek voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is átállni az online oktatásra, így az egyetem épületét is el kellett hagyniuk, melyet 70 napig tartottak blokád alatt.

A diákok abban egyeztek meg, hogy mindaddig míg nem tudnak újra visszatérni az épületbe, egyikük mindennap felteszi az SZFE függetlenségét jelképező piros-fehér szalagot a bejáratnál lévő oszlopra.

Ez a rendszer másfél hétig működött is, a hallgatók kitették az oszlopra a szalagot, az épületet őrző gondnok pedig minden nap el is távolította onnan, hogy aztán másnap kezdődhessen elölről a folyamat.

Pénteken azonban megváltozott a rendszer. A portás megkérte a hallgatót, hogy ne tegye ki az oszlopra a szalagot, különben kénytelen lesz szólni a biztonsági őröknek, majd végül fel is bukkant a két fekete ruhás férfi.

“MELLŐZZÜK MÁR AZ ILYESFAJTA MEGNYILVÁNULÁSOKAT, JÓ?”

– hallatszik a szalagot elhelyező diák felvételén, melyet a hvg.hu tett közzé.

Mikor a diák erre visszakérdezett, hogy törvényellenes-e amit csinál, az egyik őr szintén egy kérdéssel válaszolt: “Ön miért zár le egy ilyen területet? Mi jogon teszi ki a szalagot?”.

A szalagot elhelyező hallgató azt válaszolta, hogy az egyetemre jár, mire a fekete ruhás biztonsági ember azt mondta, hogy csak járt, mivel már online oktatás van.

Ha ezek a biztonsági őrök a járványügyi intézkedések végeztével is az épületben maradnak, kérdéses lesz, hogy miként tudják majd a diákok visszafoglalni az egyetemet, melyet 70 napig tartottak blokád alatt.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 207 megnézve, 2 alkalommal mai nap |