| Mobile | RSS

Angela Merkel visszaszólt Orbán Viktornak///Angela Merkel rief zu Viktor Orbán zurück

Angela Merkel visszaszólt Orbán Viktornak

2020. november 30. 16:59Portfolio

Nem igaz, hogy az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötését titokban, a hátsó ajtón keresztül csempésztük volna bele a költségvetési alkuba, mert a kezdetektől fogva erről volt szó, hogy ezt az összekapcsolást megteremtjük és erről állapodtunk meg a nyári EU-csúcson is – hangsúlyozta hétfőn egy videókonferencia keretében Angela Merkel német kancellár.

A Reuters tudósítása szerint ezzel egyértelműen Orbán Viktor kormányfő azon múlt heti nyilatkozatára reagált (amit a Die Zeit-nak adott interjúban fogalmazott meg), miszerint nyáron még egy más jellegű, csupán az uniós költségvetés védelmét célzó mechanizmusban maradtak az EU-csúcson és később, az Európai Parlament szorgalmazására tért el ettől a német soros elnökség, azaz hagyta magát eltéríteni és így végülis az uniós alapszerződéssel ellentétes a folyamat.

A német lapban megjelent interjú szerint Orbán Viktor ezeket mondta szó szerint:

“A júliusi döntés az EU pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó szabályok megalkotásáról szólt. Pont. A jogállamiság mechanizmusának kérdését a Tanács legmagasabb szintjén kell tisztázni, és ott sürgősen meg kell vitatnunk a kérdést. Számomra ez két külön dolog, amelyek nem kapcsolódnak egymáshoz. De az Európai Parlament ezt utólag megpróbálta összekapcsolni egymással, és azzal fenyegetett, hogy blokkolja a költségvetést és a Korona-támogatást, ha ezek nem kapcsolódnak egy új, még meghatározatlan jogállami mechanizmushoz. Ehhez viszont nincsenek objektív, tudományos alapokon nyugvó, mindenkire érvényes és ellenőrizhető kritériumok. Így tehát, ahogy mi értelmezzük, a német elnökség úgy határozott, hogy eltér az Európai Tanács júliusi határozatától az Európai Parlament későbbi kívánságát figyelembe véve.”

Angela Merkel a tudósítás szerint hétfőn ezt mondta szó szerint:

Szeretném világossá tenni, hogy az az elképzelés, miszerint a hátsó ajtón keresztül kötjük össze a költségvetést egy feltételességgel, nem igaz.

A kancellár a tudósítás szerint hangsúlyozta, hogy mindig is ez volt a cél, tehát nem menetközben tértek el a nyári megállapodástól, hanem akkor is ebben maradtak.

EZ EDDIG A LEGHATÁROZOTTABB CÁFOLATA ANNAK A MAGYAR ÉS A LENGYEL KORMÁNYZATI ÉRVELÉSNEK,

miszerint a nyári alku nem erről szólt és azóta a német elnökség asszisztálásával végülis az uniós alapszerződés tudatos megsértésére készül 25 tagállam, az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament, mert a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárással párhuzamos mechanizmust hoznak létre, ami egyhangú támogatást igényelne, de ők nem adtak erre felhatalmazást.

Az érvelés kapcsán a múlt héten Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök azt mondta, hogy ha tényleg vitatja a két tagállam azt, hogy a nyári alku és a belőle levezetett jogállamisági mechanizmus megfelel-e az uniós alapszerződésnek, akkor támadják azt meg az Európai Bíróság előtt. Amint azt múlt héten a lengyel igazságügyi miniszter elárulta: azért nem ezt az utat akarja járni a két ország, mert perre csak azután tudnak menni, hogy hatályba lépett a jogállamisági mechanizmus, márpedig ha az hatályba lép januárban, akkor fennáll a veszélye, hogy rövidesen megáll az összes kifizetés a két tagállam felé és éppen ezt szeretnék elkerülni. Ehhez (a hatályba lépés megakadályozásához) használja tehát a két tagállam inkább a két uniós költségvetés kapcsán a vétóját, amely döntéseknél egyhangúság szükséges.

Az ügyben azonban születhetett most valami új javaslat, mert ma este Varsóba repül Orbán Viktor, hogy lengyel kollégájával, Mateusz Morawieczkivel átbeszéljék a közös stratégiát. Ma egyébként Merkel azt is mondta: nem sikerült még eljutniuk a nehéz helyzet megoldásához, de bízik benne, hogy majd sikerül és rendkívül fontos EU-csúcsra figyelmeztetett, ahol majd nagy döntéseket kell hozni:KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK2020. 11. 30.

Vétóügy: megint személyesen egyeztet Orbán és Morawiecki

2020. 11. 30.

Merkel a vétóügyről: rendkívül fontos döntés előtt állunk

Címlapkép forrása: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images

fecsego.eu/Portfolio

Angela Merkel rief zu Viktor Orbán zurück

  1. Dezember 2020 | Post Verfassungsgericht, Aktuelle Nachrichten, Ereignisse, Gericht / Staatsanwaltschaft / Szeged Judgement Board, Ministerium für EE, Bilder des Lebens / Boulevardzeitung, EU-Presseraum, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chatter News, Verbraucherschutz, Blog des Chefredakteurs, Öffentliches Leben, Ungarisch Helsinki Kommission, Szeged Tribunal, Weißes Haus

Angela Merkel rief zu Viktor Orbán zurück

  1. November 2020 16:59 Portfolio

Es ist nicht wahr, dass wir heimlich EU-Geld durch die Hintertür in die Rechtsstaatlichkeit geschmuggelt haben, denn von Anfang an ging es darum, diese Verbindung herzustellen und sie auch auf dem Sommer-EU-Gipfel zu vereinbaren. Bundeskanzlerin Angela Merkel in einer Videokonferenz am Montag.

Laut AReuters reagierte dies eindeutig auf die Erklärung von Premierminister Viktor Orbán in der vergangenen Woche (in einem Interview mit Die Zeit), dass sie im Sommer in einem anderen Mechanismus zum Schutz des EU-Haushalts und später blieben Auf Drängen des Parlaments ist die deutsche Präsidentschaft davon abgewichen, dh sie hat sich ablenken lassen, und letztendlich verstößt der Prozess gegen den EU-Vertrag.

Laut einem in einer deutschen Zeitung veröffentlichten Interview sagte Viktor Orbán dies wörtlich:

„Bei der Entscheidung vom Juli ging es darum, Regeln zum Schutz der finanziellen Interessen der EU zu schaffen. Punkt. Die Frage des Rechtsstaatlichkeitsmechanismus muss auf höchster Ebene des Rates geklärt werden, und wir müssen sie dort dringend erörtern. Für mich sind dies zwei getrennte Dinge, die nicht miteinander zusammenhängen. Das Europäische Parlament versuchte jedoch später, dies miteinander zu verknüpfen, und drohte, den Haushalt und den Kronzuschuss zu blockieren, wenn sie nicht mit einem neuen, noch nicht definierten Rechtsstaatlichkeitsmechanismus verbunden wären. Hierfür gibt es jedoch keine objektiven, wissenschaftlich fundierten, universellen und überprüfbaren Kriterien. So wie wir es verstehen, hat die deutsche Präsidentschaft beschlossen, unter Berücksichtigung des späteren Antrags des Europäischen Parlaments von der Entscheidung des Europäischen Rates im Juli abzuweichen. “

Angela Merkel sagte dies angeblich am Montag wörtlich:

Ich möchte klarstellen, dass die Idee, das Budget durch die Hintertür mit einer Konditionalität zu verknüpfen, nicht wahr ist.

Die Kanzlerin betonte angeblich, dass dies immer das Ziel sei, so dass sie auf dem Weg nicht vom Sommerabkommen abwichen, sondern auch dann darin blieben.

Dies ist bei weitem die definitivste Reflexion der ungarischen und polnischen Regierungsargumente

dass dies beim Sommerabkommen nicht der Fall war und dass seitdem mit Unterstützung des deutschen Vorsitzes 25 Mitgliedstaaten, die Europäische Kommission und das Europäische Parlament den EU-Vertrag absichtlich absichtlich verletzen, indem sie einen Mechanismus parallel zur Artikel-7-Regel einrichten, der einstimmig unterstützt werden muss , aber sie haben es nicht autorisiert.

In Bezug auf das Argument sagte die Präsidentin der Europäischen Kommission, Ursula von der Leyen, letzte Woche, wenn die beiden Mitgliedstaaten die Vereinbarkeit des Sommerabkommens und des daraus abgeleiteten Rechtsstaatlichkeitsmechanismus mit dem EU-Vertrag wirklich bestreiten würden, würden sie es vor dem Europäischen Gerichtshof anfechten. . Wie der polnische Justizminister letzte Woche bekannt gab, wollen die beiden Länder diesen Weg nicht beschreiten, da sie erst nach Inkrafttreten der Rechtsstaatlichkeit vor Gericht gehen können. Wenn sie im Januar in Kraft tritt, besteht die Gefahr, dass sie bald aufhört. alle Zahlungen an die beiden Mitgliedstaaten und genau das möchte ich vermeiden. Um dies zu erreichen (um zu verhindern, dass es in Kraft tritt), nutzen die beiden Mitgliedstaaten daher ihr Veto gegenüber den beiden EU-Haushalten, die Einstimmigkeit erfordern.

In diesem Fall könnte jedoch etwas Neues geschehen sein, da Viktor Orbán heute Abend nach Warschau fliegt, um die gemeinsame Strategie mit seinem polnischen Kollegen Mateusz Morawieczki zu besprechen. Merkel sagte heute übrigens auch, dass es ihnen noch nicht gelungen ist, die schwierige Situation zu lösen, aber sie ist zuversichtlich, dass sie Erfolg haben wird, und warnte vor einem äußerst wichtigen EU-Gipfel, auf dem große Entscheidungen getroffen werden müssen: UNSER VERWANDTER ARTIKEL2020. 11. 30.

Veto-Fall: Auch hier stimmen Orbán und Morawiecki persönlich zu
30.11.2020

Merkel zum Veto: Wir stehen vor einer äußerst wichtigen Entscheidung
Titelbildquelle: Krisztian Bocsi / Bloomberg über Getty Images

fecsego.eu/Portfolio

Leave a Reply 142 megnézve, 1 alkalommal mai nap |