| Mobile | RSS

Mire készül Orbán? – Rendkívüli módosítást hajtott végre a Fidesz

Írta G. Kovács Károly -2020-12-17 

Miközben mindenki arra figyelt, hogy alaptörvénybe foglalták, hogy “az anya nő, az apa férfi”, addig a Fidesz elfogadott egy olyan módosítást is, mely révén szinte korlátlan hatalmat kap a kormány szükségállapot esetén!

Nagy Attila Tibor politikai elemző azt közölte az ATV Híradójában, hogy a kormány a 9. alaptörvény módosítással újra értelmezte a különleges jogrendet, Vadai Ágnes szerint pedig ezzel egyidejűleg jogokat vettek el az ellenzéktől.

A jelenleg hatályos alaptörvény, a különleges jogrend 6 esetét határozza meg, a jövőben viszont ennek már csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet.

A politikai elemző azonban azt kiemelte, hogyha érvénybe lépne a különleges jogrend, akkor a kormány szinte korlátlan hatalmat kapna, ugyanis kiszedtek egy nagyon fontos szót a törvényből!

“Szükségállapotnál már nem szükséges, hogy egy lázadás, vagy megmozdulás fegyveresen történjen meg, ezt ugyanis kivette a jogalkotó.

TEHÁT SZÜKSÉGÁLLAPOTOT AZ ORSZÁGGYŰLÉS AKKOR IS KIHIRDETHET, HA NINCS FEGYVERES FELKELÉS”

– értékelte a helyzetet Nagy Attila Tibor.

Abban az esetben pedig, ha életbe lépne a különleges jogrend, a kormány egyszerűen korlátozhatná a szabadságjogokat, így például a mozgásszabadságot, a sajtó- és szólásszabadságot, a levéltitokhoz való jogot, de akár rendkívüli hadi- vagy munkakötelezettséget is elrendelhetne.

Vadai Ágnes a híradónak elmondta, hogy nem ez az egyetlen probléma, amit a módosítás eredményezett. Szerinte a kormány arra hivatkozva, hogy egyszerűsíti a jogrendet, az ellenzéktől megvonta az ellenőrzés jogát, például eltörölték a Honvédelmi Tanácsot, melyben az ellenzéki frakciók is részt vállalhattak a döntésben, vagy adott esetben tájékoztatást kaphattak.

“MOST AZ A HELYZET ÁLLT ELŐ, HOGY ILYEN ESETEKBEN LÉNYEGÉBEN A KORMÁNY DÖNT”

– mondta az országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagja.

Az ellenzéki képviselő azt sem igazán érti, hogy a 2023-ban érvénybelépő szabályozással miért sietett ennyire a kormány, miért nem egyeztetett az ellenzékkel, miközben a törvényszöveg sok helyen elnagyoltan fogalmaz.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 154 megnézve, 2 alkalommal mai nap |